Tegnap után is veled a halálba [YoonKook]

Ｈｕｓｚｏｎｈａｒｍａｄｉｋ ｒéｓｚ

Nem minden mesének szép a vége, főleg, ha a valóságról van szó.

Yoongi:

Egy ép gondolatom sincsen, amióta felébresztettek az altatásból, valami srác elmagyarázta, hogy most egy olyan állapotban vagyok, ami nem lesz kellemes egy ideig, de idővel minden jobb lesz, azthiszem valami amiát vagy amnéziát magyarázott, de teljesen sötét volt minden. Mondta, hogy mikor kimegyek a kórház ajtaján várni fog rám egy számomra fontos ember. Fogalmam sincs kinek lehet fontos egy ilyen fajta ember, mint én, akit csak azért tartanak, hogy mások szexuális vágyait kielégítsem.

Mikor az utolsó darab ruhát is magamra kaptam, felvettem a zárójelentésem, utána pedig elindultam kifele.
Az ajtó előtt egy nagy fekete terepjáró állt és egy férfi szállt ki belőle, egész jó képű volt.
Lesétáltam hozzá, perceken keresztül csak néztük egymást, de fogalmam se volt ki ez. Néha már annyira bámult, hogy majd' kiestek a szemei. Rámosolyogtam hátha végre megszólal, de egy mukkot se mondott, ezért zavaromba a kezemre néztem, amin egy gyűrű volt, egy házassági karikagyűrű. Kicsit meglepetten reagáltam, mikor szemei könnybe borultak és mégjobban mosolygott, de meg sem szólalt.

- Ne sírj kérlek. -törtem meg a csendet.
- Már hogy ne sírnék, végre újra látlak körülbelül egy hónap után. -ölelt magához, amit viszonoztam is.
- Oké, oké.. -kuncogtam fel. - De mostmár elmondod azt is, hogy ki vagy, meg mi ez az egész? -tört ki belőlem a nevetés.
Ezek után perceken keresztül újra csend volt és a kocsiba szállított, ahol kényelmesen elhelyezkedtem.
- S-szóval nem emlékszel... Semmire? -dadogott mellettem.
- Az utolsó emlékem annyiból áll, hogy egy faszival kellett lefeküdnöm, aki kicsit szűk volt.
- Jó, jó, nem vagyok kíváncsi a részletekre. -suhintott a levegőbe.
Szomorúnak láttam, ezért megfogtam a kezét, ami a sebváltón volt éppen. Megláttam rajta is egy gyűrűt, amibe M.Y monogram és egy dátum volt írva, a dátum megegyezett az én gyűrűmre írottakkal, csak az enyémbe J.K volt vésve.
Kicsit későn talán, de rájöttem, hogy az én monogramom van a gyűrűjébe vésve.
- Én a Te férjed vagyis.. -csuklott el hangom.
- Igen. -hallottam meg sok idő után újra hangját, ami után ismételten elsírta magát.
- Sajnálom. -fogtam továbbra is a kezét.
- Nem a Te hibád Yoongi. -mondta, miközben az utat pásztázta vörös szemeivel.

Nagyon el voltam keseredve, hogy vele kapcsolatban semmire nem emlékszem, annyira jó embernek tűnik és annyira tisztának, őszintének, kedvesnek.
A háza, vagyis a házunk gyönyörű volt, minden makulátlan tiszta, a kedvenc ételeim voltak otthon, puha ágy, tv, gyönyörű fürdőszoba, mégse emlékeztem semmire sem, hiába néztem a képeinket a falon.
Mikor leültem az ágyunkra, ő is mellém ült, majd eldőlt rajta és a plafont bámulta. Úgy döntöttem felvidítom valamivel, szóval én is eldobtam magam és hozzá bújtam. Nagyon finom illata volt a parfümjének, nagyon szép arca volt, egy csomó mindenről beszéltünk, de semmire nem emlékeztem továbbra sem.

Nagyon kellemetlen helyzet ez főleg nekem, de látom rajta, hogy nagyon szomorú ez miatt ő is.
Vizsgálatokra járunk minden héten, az állapotom egyre jobb, viszont az emlékeim még mindig nem a régiek.
Néha egy-egy kis apróság beugrik, de konkrét dolgok, például az, hogyan kerültem ide, még mindig nem jut eszembe. Mint ahogy az se hány éve és mióta vagyok ezen a környéken.
Minden dolgot az utcákon újnak véltem, elcsodálkoztam még a zöldséges bolton is, a kávézó tapétáján, a macskaköveken a belvárosba, még Jungkook zakóját is úgy megnéztem, mint valami húsvéti díszcsomagolású bonbont.
Érzelmek terén se voltam igazán toppon, nem tudom mit szabad, mit nem, de Jungkook kezét már kicsit bátrabban fogom meg. Viszont szerelmet egyenlőre nem érzek, ami számomra még kellemetlenebb ebben az egészben.
Az orvos szerint a részleges amnézia magától elmúlik egyszer és minden olyan lesz, mint régen.
De még mindig nem értem, hogy miért pont életem egyik legfontosabb részét felejtettem el. Azt is csak onnan tudom mi történt velem, hogy Jungkook nagy vonalakban elmesélte, szerencse, hogy arra nem emlékszem.

Van egy dolog, ami viszont a földbe tiport, mikor elmesélte nekem. Van egy saját cégem és Én vagyok a főnök. Beosztottjaim vannak, saját irodaházam, kávézóm, rengeteg pénzem.
Ha hülye lennék, akkor most azt mondanám, hogy azta.... Milyen frankó.. Gazdag vagyok.
De ehelyett az az érzés fog el, hogy mi lesz, ha nem fogok soha többet emlékezni a munkámra, se semmire.
Jungkook kezéből kirántva sajátomat, futni kezdek vissza az autója felé, bevágódok az anyósülésre és valami zenét próbálok kapcsolni, hogy ne őrüljek bele a gondolataimba.
Mikor ő is vissza ér, beül a kocsiba és elindulunk kitudja merre.

Este fürdés után az ágyban továbbra se tudtam megnyugodni, ideges voltam, könnybe szöktek szemeim, Jungkook pedig láthatóan aggódott értem. Frusztrált minden, féltem, hogy belebolondulok ebbe az egészbe és tönkreteszem mindkettőnk életét.
Mivel én jelenleg beteg szabadságon vagyok egész nap egyedül vagyok itthon, ami mégjobban megnehezíti az életem, hogy itt vannak a takarítók és még mindig nem tudom megjegyezni a nevüket, szóval inkább csak köszönök nekik egy napszaknak megfelelő jóreggelt vagy jónapottal aztán megyek tovább.
Kookot minden alkalommal megölelem mikor meglátom, sokszor tiszta melegnek érzem az arcom, ha mellette vagyok, fura dolog, de legalább már ez nem frusztrál.

Egyik nap sikeresen ki borítottam a bogyóimat és szerencsétlenségemre pont akkor csengettek, úgyhogy az ajtóhoz futottam ahelyett, hogy össze szedtem volna azokat, a kulcsot tekertem, hogy kinyissam az ajtót, de amikor megláttam kinek nyitottam ajtót, mintha a lelkem is kiszállt volna belőlem.