Lost in Chaos → The Witcher

| Harmadik fejezet |

A V A L E N E

Nyolc évvel korábban

– Nem. Szörnyek.

Sokkoltan néztem fel Odwigra, aki olyan természetességgel ejtette ki a szavakat a száján, mintha csak az időjárásról kérdeztem volna.

– Szörnyek? – böktem ki végül. – Azt mondja, hogy ezt a férfit szörnyek támadták meg?

– Nem, dehogy – rázta meg sietve a fejét, és egy röpke pillantást vetett az említettre. A férfi nehéz légzése volt pár másodpercig az egyetlen zaj, ami megtörte a csendet. Odwig megköszörülte a torkát, és folytatta. – Shaewn az erdőn akart keresztül vágni, mondván, hogy arra rövidebb. Aztán ezek a hullagyalázó lények megtámadták, vagy mi. Ő – bökött az állával a mellettem fekvőre. – pedig épp időben jelent meg. Szegény ördög hogy megjárta!

Ha ő azt tudná.

– Odwig, kérem, hozzon nekem tiszta vizet – kértem egy apró mosollyal, ahogy kipakoltam magam mellé a főzeteimet.

– Azonnal – vágta rá, és elsietett.

Sóhajtva néztem vissza a férfire, és jobban szemügyre vettem az arcát. Pár hajszála az izzadtságtól a forrón égő homlokához tapadt, résnyire nyitott ajkai cserepesek voltak a folyadékhiánytól, és hangosan, gyorsan mozgó mellkassal vette a levegőt. Régen találkoztam utoljára olyan emberrel, aki ilyen rosszul festett volna. Valamint az egész lénye furcsa volt: a haja minden szála ősz volt, de a vonásai fiatalságot tükröztek. Ha tényleg az volt, aminek hittem, akkor sem adott volna választ minden kérdésemre.

Életemben csak egyszer láttam hasonló sérülést, de akkor csak kisegítőként sürgölődtem egy idős orvos körül, remélve, hogy legalább egy kicsivel többet segítek neki, mint ártok. Tudtam, milyen kemény dióval állok szemben, de hogy pontosan mi a teendőm vele, az már nagyobb rejtélynek bizonyult.

Csak remélni tudtam, hogy a főzet, ami eszembe jutott, nem fog tovább rontani az állapotán.

Kikaptam a táskám oldalából egy kis csokor szártalan bábakalácsot, és a gyökerét egy apró fatálba dobtam pár fehér fűzfalevél mellé, meg egy pár olyan növényt is, aminek csak az Ősi nyelven tudtam a nevét, aztán még apróbbra törtem egy másik üveggel őket a tálban. Az ujjaim az üvegcséim felett lebegtek, ahogy a megfelelőt kerestem, és amint megtaláltam, öntöttem egy keveset belőle az összepasszírozott füvekre: egy előre elkészített erős főzet volt, amit egy helyi mágustól vettem, de nem árulta el az összetevőket, főleg mert a többségük titkos. Mindössze annyit tudtam, hogy felerősíti bizonyos gyógynövények hatásait.

Lassan összekevertem a keveréket, miközben halkan mormolni kezdtem egy igét. A folyadék erre halvány kék fényben izzott fel, de hamar el is tűnt, ahogy egy vékony kis pálcával örvény-szerűen kevergettem. Felemeltem a tálat és óvatosan a férfi sebe fölé emeltem. Vetettem egy pillantást az arcára: a szemei csukva voltak, a légzése is normálisnak tűnt ahhoz képest, hogy milyen sérülései vannak, és egészen úgy tűnt a mozdulatlanságából, hogy elájult.

Ám ahogy ráfolyattam az első pár cseppet a sebre, az elméletemet hamar megcáfolta.

A szavaimat elnyomta a férfi kiáltása, és megremegett a kezemben tartott tál. A semmiből feltűnt mellettem Odwig egy kancsó vízzel, amit sietve letett a földre és a férfi feje mellé térdelt, lenyomva a vállait a földre, mielőtt újra a torkomnak támadhatott volna. Hálásan biccentettem Odwignak, és folytattam onnan, ahol abbahagytam.