Ha elég, hát elég

III.

Pannus végül kimentette őket a rendőrök előtt, és Csele megígértette Bokával, hogyha megnyerik az X-faktort, feltétlenül megköszönik a nővérének a színpadon, így a próbák zavartalanul folyhattak tovább. Illetve csak folyhattak volna, ha Nemecsek nem késett volna állandóan. Pontosabban minden hétfőn, szerdán és pénteken, Bokának pedig kezdett tele lenni vele a hócipője, főleg, mivel Gerébék lassan már a negyedik önálló dalukkal álltak elő, ő pedig napok óta egy szót sem tudott leírni, aminek nem volt köze az érettségihez. És hiába próbált lelket önteni a csapatába különböző ünnepélyes szónoklatokkal a munkaetika fontosságáról és a győzelem mámorító érzéséről, Nemecsek nem változott, bármilyen lelkesen bólogatott is a szavaira. Bokának így nem maradt más választása, mint négyszemközt beszélni vele, mint férfi a férfival.

Az ünnepélyes alkalomra egy próba után került sor, mikor Kolnay, Barabás, Csele és Csónakos már mind elhagyták a helyiséget, és Nemecsek is indulni készült.

– Várj egy kicsit! – állította meg Boka. – Beszélnünk kell. – Leült a kanapéra, és Nemecsek feszengve helyet foglalt vele szemben. – Mi a baj?

– Baj? Miféle baj? – Nemecsek nem nézett a szemébe.

– Gyakran késel, ezért gondoltam, olyan elfoglaltságaid vannak, amikről nem beszélsz nekünk. Szeretném, ha ezeket össze tudnád egyeztetni a zenéléssel. – Boka igyekezett nem túl szigorúan beszélni, de Nemecsek mégis úgy reagált, mintha pofon vágta volna.

– Legközelebb jobban igyekszem, pontos leszek, megígérem – suttogta sápadtan –, kérlek... kérlek, ne rúgj ki!

– Nem áll szándékomban „kirúgni" téged, én mindössze egy problémát próbálok megoldani. Gyakran késel, néha nem tudod a számok szövegeit, gyakorlásra van szükséged. Tudom, hogy vizsgaidőszak van, mi is érettségire készülünk, de szeretném, ha együtt megtalálnánk azt a megoldást, ami mindkettőnknek jó. Valamiféle ötlet?

Nemecsek kerülte a tekintetét.

– Ígérem, jobban fogok igyekezni.

Boka frusztráltan a hajába túrt.

– Rendben, nekem van egy ötletem. Gyere át hozzánk, és együtt gyakorlunk, rendben? Jó lesz így?

Nemecsek a bőrkét tépkedte a hüvelykujján, a seb lassan vérezni kezdett. Boka egy zsebkendőt fektetett a térdére.

– Holnap háromkor? – állt fel. Nemecsek bólintott. – De keress bármikor, ha gyakorolni szeretnél. – Boka összeborzolta a haját, és az ajtó felé indult.

– Tényleg olyan vagy, mintha az apám lennél – mondta Nemecsek, inkább csak magának.

– Ó. – Boka megfordult, és Nemecsek elkapta a tekintetét. – Ezt sokszor megkapom.

Nemecsek halványan elmosolyodott, és Boka elnevette magát. Úgy érezte, mintha megnyert volna egy maratont.

*

19:32.

x2 + y2 – 36x – 48y + 819 = 0.

Nemecsek lefejelte az íróasztalát. A tagjaiban zsibbadt a kimerültség. Mégis mi értelme volt neki matekot tanulni, mikor szeptember elsejére talán már halott lesz? Mi értelme volt így az ötösnek?

Az új feldolgozás szövege ott pihent az asztalán, a történelemkönyve és az angol szótára között. Holnapra meg kellett volna tanulnia; Boka már így is dühös volt rá.

Nemecsek mély sóhajjal előkereste a telefonját, és végiggörgetett a kontaktlistáján. 19:40. Kizárt, hogy Boka ilyenkor ráérjen, vagy a szülei megengedjék, hogy vendéget fogadjon, mégis... Próbálkozni nem fájhatott.