A baba lelke

Kísérlet második fázisa!

1895.11.29.Péntek

"Az alany halálának ideje: 1895.11.22.Péntek. Halála oka: Szívbetegség- nem megfelelő kezelés. Életkora: 23 éves, egyetemi tanuló. Kísérlet célja:Legalább még egyszer láthassam szemei ragyogását..."

Már egy hete annak, hogy a teste itt van a fészerem rejtet pincéjében. Félek, hogy teste bármikor bomlásnak indul, bármennyire is figyelek oda. Kutakodok, de hiába minden, ha az idő ilyen gyorsan telik. A lábam idegesen remeg, miközben hátra dőlve székemben figyelem. Már azt se tudom mióta bámulom, mintha rá lenne írva a megoldás. Pedig nem így van...most csak a bukásomat látom rajta. A hatalmas bukásom, mint orvos, mint kutató, mint barát...és mint szerető.
Vajon mondtam valaha neki? Érezte, hogy én is ugyan azt érzem? Sose figyeltem ezekre a dolgokra és most bánom. De már késő ezen agyalnom. Most arra kell törekedjek, hogy a leghamarabb járjak sikerrel. Nem kellenek elveszteget percek, sem bánkódás. Bár akaratom erős, de mikor ránézek csak az jut eszembe, hogy szerencsés voltam. Kis ideig is, de szerencsés voltam.

~ -Peter, Peter! Hadd aludjak nálad. Kérlek!- Edgar könyörgő szemeivel nézett engem, mire csak megrázva a fejemet fújtam ki a füstöt.
-Öltözz és menj haza. Nincs nálad a gyógyszered, meg amúgy is. Kölykök ne ugráljanak itt nekem este.- rosszallóan ráztam meg a fejemet. Majd elrugaszkodva az ablak párkánytól oltottam ki a cigimet, majd elkezdtem ingemet begombolni. Edgar pedig eközben nem tetszését kifejezve mormogott valamit a hátam mögött, miközben ruháit kezdte magára venni. - Sértődj csak meg, akkor sem gondolom meg magam. Amúgy is tudod, hogy a szüleid aggódnak érted. -felé fordulva néztem végig rajta. Ahogyan felhúzta a nadrágját, bennem volt az inger, hogy magamhoz rántsam, de inkább ezt az érzést elengedtem és, hogy ne kísértsen tovább a fiókomhoz sétáltam, majd kivettem egy fekete sálat. A kedvencem volt és az egyetlen is, amit hordtam, hiába hevert szekrényemben még vagy 2.
-Anyáék megnyugodnának, ha azt mondanám, hogy nálad vagyok. Elvégre orvos vagy. Nem értem...a betegeiddel annyit törődsz, de velem még egy teljes éjszakát se akarsz tölteni.- ingét betűrte ruhájába, én pedig egyszerűen oda léptem hozzá és nyakába akasztottam a sálamat.
-És mit gondolnának a szüleid, hogy egy nálad 15 évvel idősebb orvosnál töltöd az éjszakát? Ne fecsegj hülyeségeket és menj haza. Majd írok levelet, hogy mikor találkozzunk.- ezzel pedig útjára is engedtem a fiút, aki persze az ajtóban még próbált rávenni döntésem ellenkezőjéről, de nem adtam be a derekam.
Miután pedig elment, lekapcsoltam a villanyokat a házban és kisétáltam az udvaromra, ahol a fészerben lévő pincébe mentem. Egy középkorú nő ült a székben, fején pedig a búra. Egész nap kapta az energiát. Már kíváncsian vártam mi lesz belőle, de sajnos mikor próbáltam megvizsgálni sziszegve kaptam el kezemet forró testétől. A gépet azonnal lekapcsoltam, majd levéve a burát a fejéről terveztem, hogy hagyom pihenni. De amint lekerült róla a szerkezet, a feje leeset és lábaim elé gurult.
-Francba is!- sziszegve kerestem meg a zsákot, majd óvatosan belehelyeztem a nő testét és elsétálva vele az éj leple alatt temettem vissza a sírjába, ahova családtagjai temették.
Azt hiszem várhatok ismét, míg meg nem hal egy betegem... ~

Tollamat letéve emelkedem meg a székemből. Ásításomat rejtem el kezem mögé, de utána már oda is sétáltam a testhez. Leemelve a takarót kezdek neki rutin vizsgálatomnak. Nincs semmi gond..ez jó hír.
- Kezdjünk hozzá akkor. Tegnap elég sokáig tartott a pulzusod. És egy pillanatra a tüdőd is működni kezdett. Hátha most tovább bírja. - kiseprem tincseit az útból, majd a burát a fejére helyezem. Testem megfeszül egy pillanatra, bennem van a félelem, hogy ha tovább hagyom az csak károsodás lesz számára, de kíváncsiság is ott motoszkál bennem. Mi van, ha több kell neki, mint 30 másodperc? Ha esetleg egy óra? Nem..nem szabad, hogy ezek a fejemben járjanak. Inkább kicsivel haladjak, minthogy kárt okozzak. Benne..bennem nem akarok.
A gép gombjait kapcsolom be, majd végül beindul és figyelem, ahogyan a lámpák égni kezdenek, majd végül az áram végig járja a testét. Lassan, mégis türelmetlenül számolok el harmincig.
-28...29...30.- lekapcsolom az áramot, majd oda sétálva hozzá kezeimet a megszokott helyekre teszem. Érzem, ahogyan ver a szíve és, miközben számolok magamban légzése is elindul. Egy..kettő...három... Nem áll le egyik fő pont sem, érzem, ahogyan a remény ismét felcsillan benne, hogy van még lehetőségem megmenteni.
- 20...21..- tovább számolok, mikor emelkedő mellkasáról felnézek arcára. Már nem tudom, hogy a szemem játszik velem, de láttam megrebegni szemhéját. Az én szívem is hevesen vert és vele ellentéteben nem lassult, csak gyorsult. Már számolni is elfelejtek, de csak arcát figyelem.
Megint...megint látom, ahogyan megpróbálta kinyitni.
-Gyerünk...menni fog.- biztatva fogok arcára, majd mikor már kezdem feladni, hirtelen tengerkék szemeivel találom magam szemben. Levegőt venni is elfelejtek, de érzem, ahogyan arcomra egy mosoly kúszik és tovább nő bennem a remény.- Itt vagyok..látsz engem?- már mind a két kezemmel arcát fogom és szemeibe bámulok, amik sajnos ismét lecsukódnak. A szívverés is abba maradt, már nem dobog. Idegesen rúgok bele a kukába, majd ujjaimat tarkómnál összekulcsolom és mély levegőt véve próbálom nyugtatni magam.
Beletelik pár percre, de utána már valamennyire megnyugodva fogom meg a takarót. Nem lehetek türelmetlen. Mégis az ideje nem végtelen és bármennyire szeretném, az enyém sem. Betakarom testét, majd ahelyett, hogy leülnék ismét írni, inkább oda húzom a székemet mellé. Kezembe veszem a könyvet, amit neki vettem, majd olvasni kezdek. Mintha hallana engem, mintha feltudná fogni, hogy mit mondok. Bár ki tudja...lehet sosem ment el a lelke tőlem, lehet csak arra vár, hogy testet adjak neki. Hah...tán kezdek megőrülni, aludnom kéne, de nem megy. Nem tudom lehunyni a szemeimet anélkül, hogy ne gondolkodjak azon, hogy hogyan lesz tovább. Ezért egy fejezett után vissza teszem a könyvet a helyére én pedig elfoglalom helyemet az asztalnál.

"11.29. Péntek 23:40
Gép használata: 30 másodperc. Következmény: Pulzus, több mint 35 másodpercig. Légzés kevesebb, mint 20. Szemhéjak felemelése és lecsukódása. Egy hete halott, rothadás jele nincs. "

Ismét az íróasztalom rabja vagyok. Csak írok és írok, a lehetséges fejleményeket keresem, hátha tudok még valamit hozzá tenni a javulásának érdekében. Már a nem tudom hányadik poharamat ürítem ki, mikor végre letéve a tollat mondhatom azt:
-Azt hiszem megtaláltam még egy darabot a kirakósból.