Ship Book

Némaság

Patrick soha sem gondolta volna, hogy valaha,  ez pont vele fog megtörténni. Hiszen olyan unalmas élete volt. Néha fellépett az egyik közeli bárban, bejárt az egyetemre, ahol komunikáció szakon tanult. Emellett együtt élt a barátjával Pete-tel. Talán ez volt az egyetlen olyan dolog, ami miatt nagyobb figyelmet kapott. A homoszexualitása. Ezen kívül teljesen átlagos volt.
Mégis az élete egy szempillantás alatt megváltozott, amikor is egy kamion áthaladt a piroson, egyenesen Patrick autójába vágódva.Főhősünk éppen párjához igyekezet, aki otthon már gőzölgő forró csokoládéval várta. De akkor még nem tudhatta, hogy egy jó darabig nem fog haza menni.  Patrick sokáig igen kritikus állapotban volt, de sikerült felépülnie. De ennek ára volt. Méghozzá óriási. Az autójával együtt Patrick hangja is oda lett az ütközès során. Soha többé nem tudott énekelni és beszélni.
Patrick a fürdőszoba csempès padlóján ücsörgött. A hideg kő hűtötte piciny, felhevült testét. Patrick végighúzta az ujjait a csempék közötti apró részen. Alig két hónapja, még közösen fürödtek Pete-tel, most meg... Még a közelébe sem engedni.
Soha sem fogja már többet hallani a párja nevetését, vagy ahogyan azt mondja reggelente, munkába menet neki, hogy "Szeretlek Honey, legyen szép napod! ". Már semmi sem lesz ugyan olyan.
És a zene. Ami egykoron megmentette őt, most köddé vált és a semmibe veszett. Az ujjait tovább húzta, majd megállt az egyik kisebb repedésnél. Amikor még nem is olyan régóta laktak együtt, Patrick egyik este rosszul lett, és eláljult, ezzel beverve a fejét a csempébe. De Pete ott volt vele, és végig beszélt hozzà, nem engedte, hogy becsukja a szemeit. "Pattycakes, nehogy itt hagyj! Könyörgöm, ne menj   el! ". Ezt már soha sem fogja mégegyszer hallani.
Az emlékek súlyként akaszkodtak Patrick lelkére, ami miatt az első könnycseppek útnak indultak. A meleg, sós könnyeket még több követte, mire Ő halkan hüppögni kezdett. Bár Ő maga nem hallhatta. A fejèt a hideg csempének nyomta.
Aztán eszébe jutott az is, hogy Pete, milyen buzgón tanulta a jelgyelvet, csak hogy minnél hamarabb tudjon vele hosszan komunikálni, és hogy Őt boldoggá tegye. Ettől még rosszabbul érezte magát. Hiszen a párja minden tőle telhetőt megtesz, Ő mégsem képes rà.
Behunyta a szemeit, nem bírta tovább nyitva tartani, mindenhol emlékeket látott.
Majd egy puha, meleg kezet érzett meg a vállán, ahogyan átkarolja őt. Kinyitotta a szemeit, és megpillantotta a barátját. A tekintetében fájdalom uralkodott el, de próbálta felvarázsolni magára azt a mosolyt, amit az eddigi két hónapban viselt. A bizakodó mosolyt.
A könnyed ujjaival próbálta letörölni a krokodil könnyeket, közben végig a fiú vörösre sírt szemeit kémlelte.
Aztán szó nélkül át ölelte a néma fiút, aki ekkor keserves sírásba kezdett, minden fájdalmát kiadva magából.

Na igen... Így értettem azt, hogy nem mindig lesz Happy End... :(