Megjátszott kapcsolat

22. fejezet

Annabell

Bizonytalanul fogom meg a bejárati ajtónk kilincsét. Kizárt, hogy el tudom titkolni anyám elől a történteket, ugyanis csak rám kell nézni, és biztos leolvasható, hogy semmi sem oké. Veszek egy mély levegőt, ami súlyként árassza el a tüdőmet. Sajnos a sokktól nem emlékszem mindenre, ami történt Ethan lakásán, de arra igen, hogy meglepően rendes és gondoskodó volt velem. Persze a házibulis rész minden pillanata megmaradt... Azonnal görcsbe rándul a gyomrom, ahogy eszembe jutnak az események. Nagyot nyelek.

Megszólal a zsebemben a telefonom, de időm nincs felvenni, ugyanis anyu kitárja a bejárati ajtót. A füle mellett tartott mobilt a szekrényre rakja, majd a karjaiba von. Útra készen volt hozzám. Ennyi kellett nekem, potyognak a könnyeim. Ethannek nem tudtam megnyílni, ami várható volt, viszont anyunak képes vagyok.

– Mi a baj, Anna? – sebesen simogatni kezdi a hátamat, közben a lakásba húz. A jelenléte megnyugtat. Óvó karjaiban–biztonságban érzem magam. A fejemet a vállára hajtva döntögetem. Nehéz beszélni róla, mert akkor minden élményem felelevenedik, és újra elkap majd a hányinger, a görcsök és a levakarhatatlan érintések nyomai. – Gyere, üljünk le a szobádban. – Becsukja az ajtót, aztán lesegíti a kabátomat. A cipőmet lerúgom a lábamról.

Anyu leül az ágyamra, én pedig úgy fekszem fel, hogy a fejem az ölébe tudjam hajtani. Most olyan, mint gyerekként. Bármi bántott, ugyanígy meséltem neki és közben végig a fejemet simogatta.

– Amanda magamra hagyott, amint odaértünk a buliba aztán... – szipogok. – Egy részeg pasi... – Remegve keresztbe fonom a karomat a mellkasom előtt. – Rám akaszkodott, én egyszerűen... nem tudtam lerázni magamról. – A mellkasomban úgy dobog a szívem és úgy görcsöl a gyomrom, mintha ugyanabban a helyzetben lennék. Anyu abbahagyja a simogatást, hitetlenkedve néz rám. Könnyes pilláim közt tekintek fel rá. – Anyu, ő meg akart erőszakolni – zokogok fel. Hangosan bőgni kezdek, mert maga a gondolat is szörnyűséges, de, ha megtörtént volna, én lelkileg ott haltam volna meg. Nem elég, amit az exem, Dave művelt velem... Jön valaki más, aki megint erőszakoskodik, és menekülni nem tudok előle. Nem. Nem is akarok emlékezni Dave–re, ő egy halott ember a szememben.

– Istenem! Kicsim, annyira sajnálom! – szorítja magához a fejemet. Lassan felülve megölelem őt. – Mi történt utána?

– Ethan megmentett.

– Tulajdonképpen, miért is mentetek ti külön? Miért nem volt melletted? – kér számon, ami érthető. A párok együtt járnak mindenhová. Mégha egy pár is lennénk.

– Ethan eredetileg nem jött volna, meg én Amandával szerettem volna lenni, csak ő ugye – forgatom meg a szemem. – Magamra hagyott, mondván, hoz piát.

– Amanda egyébként is szokatlan volt nekem, amiért ennyire... Már megbocsáss, de kurvásan öltözött fel, még téged is rábeszélt arra a ruhára, ami engem teljesen kiakasztott, csak nem akartam beleszólni. – Meglepetten nézek rá.

– Igen, én se egészen értettem, mire ez a nagy felhajtás – emelem fel a vállam egy pillanatra. – Szóval Ethan meggondolhatta magát a bulit illetően, mert megjelent. Ő nyitott be a szobába, ahol... – Újra elcsuklik a hangom, de igyekszem bent tartani a könnyeimet. Erőltetetten mosolygok anyura. – Jól vagyok!

– Nem. Nem vagy jól, ne próbáld meg letagadni! – ragadja meg az egyik vállamat. Félmosolyra húzom a számat. Jól esik az aggódása. Beszélgetésünket Breni hangja töri meg, amint ugatni kezd a folyosóról. – Hát, te meg olyan mélyen aludtál, hogy észre sem vetted a gazdád hazatértét! – korholja le a kutyát anyám, ami nevetséges. Kis mocsok eb. Az ölembe ugorva nyalogatni kezdi a kezemet, még a nyakamat is próbálgatja, de nem engedem neki.