Megjátszott kapcsolat

18. fejezet

Annabell

Meredten nézek a telefonom kijelzőjére, amin anyám neve szerepel. Ethan zavartan pattan fel. Kérdőn nézek rá. Válaszul csak megrázza a fejét. Vajon mi lett volna a mondata másik fele? Magamra hagy ezzel a kérdésemmel. Frusztráltan túrok bele kócos hajamba. Nem akarom felvenni a telefont. Nem akarok hazamenni. Az alsó ajkamba harapok, aztán a hívást kinyomva a zsebembe rakom a telóm. Ethan után szaladok, akit a nappaliban érek utol. Leül a kanapéra, majd hátraveti a fejét és becsukja a szemét.

– Ethan, nagyon zavarna téged, ha pár napig nálad maradnék? – hüledezve kapja rám a tekintetét.

– Mégis miért tennél ilyet? – horkant fel, aztán felállva közelebb jön hozzám. Pontosan előttem áll. A bőrének illata buja gondolatokat ébreszt bennem, amitől érzem, hogy kipirul az arcom. – Anna, minden oké? – Zavartan vakarja meg a tarkóját. Elsőre nem jönnek ki szavak a torkomon. Nem akarok a tegnapi után anyámmal találkozni, viszont az, hogy Ethannél maradjak se biztos, hogy túl jó ötlet. Enyhén oldalra döntöm a fejemet. Becsukom a szemem. Amandához sem mehetek, mert a hétvégén pont vendégei vannak. Csalódottan fújom ki a levegőt. – Anna – mondja a nevem sürgetően. Az ő szájából másként hangzik a nevem. Lehet, hogy végre meg kellene szólalnom.

– Ha elmesélem, hogy tegnap mi történt, akkor nálad maradhatok legalább a hétvégére? Nem leszek útban! – teszem még hozzá. Nagyokat pislogva várom, hogy kiderüljön megment-e vagy a pokolba küld.

A kezét felemelve nyújtózkodik, végül a szemembe néz.

– Nem. Jobb, lesz, ha hazamész – mondja fejcsóválva. – Nem vagyok kíváncsi a történetedre! – vált érdesebb hangra. Tehát, ismét igazam volt. Ő egy eszméletlenül jó színész. Képes úgy előadni magát, hogy az ember elhiszi, amit mond. Elhittem, hogy azt mondja, valamit érez irántam. Ugyan, ne áltassuk magunkat. Én se érezhetek semmit iránta, nem hogy ő irántam. Ideje felébrednem.

– Tudod, azt hittem, lehet rád számítani, de mint a kamu barátnődként sem vagy tekintettel rám. Mondanám, hogy csalódtam benned, de hazugság lenne, mert sosem bíztam a szavaidban! – Valójában volt olyan pillanat, amikor ittam a szavait.

***

Újra a parkban sétálok. Az előbb, amikor kirohantam Ethan lakásából nem egészen gondoltam végig, hogy mi van rajtam. Nem emlékszem a tegnapra, de nála aludtam, az ő ruháit viselem. Amandát nem hívhatom fel. Nem akarok anyámmal találkozni, hallgatni a mentegetőzését. A kezembe temetem az arcomat. Mihez kezdjek?

– Csak nem egy Annát fújt erre a szél? – szólal meg mögülem egy kedves, mély hang. Megborzongtat. Erőt veszek magamon, mielőtt megfordulok, aztán egy mosolyt erőltetek magamra.

– Szia, Drake! – integetek neki. Meglepett, hogy pont erre járt és pont most futunk össze. A táncon kívül nagyon ritkán találkozunk az utcán. Tudtommal ritkán jár el otthonról, inkább az a bent ülős srác, aki szívesen olvas és teázik közben. Szereti a különlegességeket. Egyszer meghívott egy teaházba, ahol nagyon finom teákat ittunk, bár számomra nagyon szokatlan ízzel rendelkeznek. Az étlapon szereplő elnevezéseken nagyon jókat derültem. A kedvencem a mézes maci volt. Azt a délutánt nem nevezném randiznak, megbeszéltük, hogy mint barátok ülünk össze.

– Nem akarok tolakodónak tűnni, de mióta hordasz férfiruhákat? – nevet, közben megigazítja a fején lévő fejpántot, ami felszívja az izzadságot.
Ó, és rátapintott a lényegre. Ezt jó lesz kimagyarázni. Tekintve, hogy nincs öcsém, így azt nem hazudhatom, hogy véletlen az ő melegítőjét meg pólóját kaptam le a szárítóról. Pasi verzióban sem adhatom elő, mert az olyan lenne, mintha együtt élnék Ethannel. Fogok, de még nem tartunk abba a szakaszban. Kínosan gyűrögetem a póló alját. – Ne haragudj, igazából nem tartozik rám – mondja somolyogva. – Jössz a mai táncra? – kérdezi lelkesen. Az arcát barátságos vigyor lepi el. Csak most tűnik fel, hogy liheg és folyik rajta az izzadtság, ami teljesen átüt a világosszürke pólóján. Látja, hogy bámulom, ezért újra megszólal. – Ne haragudj, hogy ilyen izzadt vagyok, csak tudod, a hosszú távú futás kihozza az emberből – nevet.