A Dimenzióvédők A kezdet és a végzet árnyai

1. Rész - A múlt apró töredéke

Dímenzónia, 5500. Szeptember 15-e. Este 10 óra. Requália utcáin

Csendes volt az este, az utcákon a lámpások csendesen libbentek ide-oda a szellő lágy ritmusára ahogy mindig játszani szokott. A lámpásokon pihenő apró csengettyűk, mint harangvirágok, hol felhangzott édes csilingelésük, hol elhallgatott, így alkotva a természet zenéjét.

Requália mellett a kristály erdőben már az állatok is nyugovóra tértek, csak egy lény volt aki figyelt, s szemtanuja volt a szörnyűségeknek amik történtek, hiszen ez az este túl nyugodt volt ahoz hogy ne történjen semmi. Hirtelen a semmiből megnyílt egy dímenzióugró kapu és azon átrohant egy lány. Rongyos, szakadt ruhái mutatták hogy valaha gyönyörű estélyi volt, de az már a múlté, hiszen a menekülést a ruha finom anyaga nem bírta. Fkete, hosszú haja lófarokba kötve omlott vállaira, szemei mint a zöld fáklyák világították meg az éjszakát, bőre pedig mint a frissen hulott hó. Macska fülei és egy egy fekete cicafarok foglalt helyet csipőjén ami minden egyes lépésnél megmozdult.

A lány kezében is rongyos ruhák voltak, amikbe egy apró kis lényt bugyolált. Az édesanya probálta nyugtatni a kicsit, de az csak sírt és sírt. Az anya tovább rohant a város fele, miközben fülelt macska füleivel, hogy üldözői követik-e még. Az erdőben vészjósló hangok kezdtek egyre hangosabbak lenni, majd fekete lények csúsztak ki a sötétségből. Alakjuk hasonlított az emberére, de egészüket valami fekete, nyúlós anyag borította be. Szemük mint az éjsötét fekete égbolt, pupillájuk viszont halványlila színben pompázva világítja meg az éjszakát. Lábuk után fekete nyálkás csíkot húzva, gyorsan közelednek áldozataik felé. A lány tovább rohant, miközben csititgatja a kicsit, majd mikor elhagyta a rémálmokat bebújt az egyik bozótosba és várt. Szemei színte zöld fáklyaként világítanak az erdő sötét sűrűjében. A lány lihegve fogta a kicsit, majd mikor megnyugodott szemei halványabb fényre váltottak. A lány a kicsire nézett, majd elkezdte tisztogatni kis koszos arcát, miközben egy furcsa nyelven suttogott hozzá. A kicsi egy kis idő után megnyugodott, kinyitotta égszínkék szemecskéit. Az anya mosolyogva nézte a kis csöpséget, miközben lefolyt egy könnycsepp az arcán, az édesanya suttogott a kicsihez, majd elhallgatott amikor neszt hallott a közelben, s aztán az ismerős hörgés felhangzott, az édesanyja szorosan ölelte a kicsit, majd óvatosan letette az apróságot, majd nyomott egy puszit a homlokára és betakargatta.

- kicsi Rari-m -suttogta az édesanya, majd nyomott egy utolsó puszit a kicsi baba arcára, miközben folytak a könnyei, majd kibújt relytekhelyéről és el kezdett szaladni, hogy elterelje a rémálmokat.

Csendes éjszaka volt. Túl csendes, s majd a hajnal első sugarai elött az utolsó amit hallani lehetett az egy megtört édesanya sikolya volt.

Dímenzónia, 5500. Szeptember 16-a. A következő nap délelött 8 óra. Kristály erdő

Az erdő egy csapásra életre kelt. Minden élőlény az eseményekről sugdolozott, a nyuszik az üregeikben, a sellők a víz alatt, még a fák is egymás között súgták a hírt, hogy egy kislány, alig fél éves az erdőben maradt anya nélkül. Éppen amikor a mókusok a fákon sutyorogtak az árnyékok közül előlépett egy különleges lény, amely bár senki se tudja de szemtanúja volt a történéseknek. Amint kilépett az árnyékok közül az erdő elhalkult. Ha lehetett is hallani valamit az csak egy név volt. "Cézár". A hatalmas farkas majdnem meghaladta a két métert is, hosszában pedig majdnem megütötte a 6 métert, de csak a teljes hosszában. Bundája hatalmas, fehér, őszülő szálakkal tarkított barna, szemei mogyoró barnák. A Cézár névre hallgató farkas az északi hegység falkavezére volt. Ő vigyázta az erdőt már vagy majdnem 100 esztendeje. A farkas odalépdelt a bozotoshoz ahol az apróság sírt, hogy megnézze mily különös lényt hagyhatott akarata ellenére, sorsára az anyja.

A kis csöpség a farkasra nézett, sírva, bőre mint a frissen hullott hó oly fehér, szemei égszínkék színben pompáztak, pupillái mint a macskáé összeszükűltek az erős fény hatasára, bár ezek mellett a fényben egy nyaklánc csillant fel. Feje búbján néhány száll, rózsaszín haja alig fedte fejét, de azt helyette megtették a macskafülek és az apró, alig látható fekete szarvacskák. A kislány vacogva sírt, miközben magahoz szorította apró kezeivel a rongyos ruháit és aprócska macskafarkincáját ami a macskafülekhez passzoltak. Cézár nézte a kicsit, majd kihalászta a bozótból a sok ronggyal együtt, majd miután megmosdatta és megnyugtatta a kicsit, betakarta és a rongyokat a szájába véve elindult a város felé. Az utcák csak úgy nyüzsögtek a szörnyektől, emberektől és hibridektől, Cézár még is gond nélkül elrejtőzve tudott köztük közlekedni, Cézár szemeivel keresett egy bizonyos házat, amelyet ismerősnek talál. Majd mikor megtalálta odaszaladt és letette a csöpséget az ajtó elé, majd orrával megnyomta a csengőt hosszas bénázasok után, s aztán a csöpségre nézett.

- Még találkozunk -súgta a farkas, majd eltűnt a fák között, a kislány kiváncsiságtól csillogó szemekkel utána nézett, ám ekkor kinyílt az ajtó.

Halihoy!
Hát itt az első rész is, kérlek nézzétek el a helyesírási hibákat vagy a rossz fogalmazást. Majd megprobálom minel hamarabb hozni a következő részt! Ha tetszett kérlek vote-olj vagy írj commentet!