Nélküled meghalok - NewtMas

10.rész

Ismeretlen és idegesítő sípoló hangot hallottam. Szédültem. A szemhéjamon keresztül érzékeltem, hogy vakító fény alatt feküdtem, amitől majdnem felrobbant a szemem.-Ki kéne nyitnom a szemem, és körül kéne nézni. Ki tudja hol lehetek, de mindjárt megvakulok.-Egész kényelmes és puha ágyon feküdtem, ami ahhoz fogható a Tisztáson emlékeim szerint nem volt. A levegőben kellemes illat volt, pontosabban levendula illat.-Nem is tudtam, hogy emlékszek ilyenekre!-Abban a pillanatban eszembe jutott Newt, és ahogy a szőke arca megjelent a szemem előtt az incidens is ott fontoskodott az agyamban, mire egy éles, szúró fájdalom hasított bele a vállamba, amitől azt hittem, hogy menten lefordulok az ágyról. A szemeim azonnal kipattantak az erős fény ellenére, és azonnal a fájó ponthoz kaptam. Körül nézve ismeretlen helyen feküdtem. Csövek és furcsa sípoló magas ismeretlen tárgyak vettek körbe, amik észlelve az ébredésem villogni kezdtek. Egy kékre festett szobában feküdtem egyedül, ahol a sípoló izéken, meg egy magányos széken kívül nem volt senki. A falak makulátlan tiszták voltak, és a szék is jó állapotban volt. A szobába vezető ajtón egy pici rozsda sem volt, és a kis ablakon ki lehetett látni.-Hová kerültem? És hol vannak a többiek? Hol van Newt?-Abban a pillanatban az ajtón berontott egy furcsa alak, meg egy nő fehér ruhában, és a villogó valamikkel babrálni kezdett. Mikor végzett, a szemembe világított egy lámpával, és a drótokat leszedte a mellkasomról.

-Szervusz Thomas! Jól mondom?-Mosolygott rám a fószer, akinek olyan patkány képe volt, hogy még én magam sem hittem a látványnak.

-Igen.

-Hogy érzi magát?-Kérdezte a fehér ruhás hölgy.

-Mint akit lelőttek. Hol van Newt?

-Nem kell félned, mindenki jól van. Az én nevem Janson! Kimentettünk téged és a barátaidat az útvesztőből, és ide hoztunk titeket. A Veszett itt nem találhat rátok.-Mondta Janson.-Mint azt ahogy a többieknek is elmondtam, egy halálos vírus terjeng, ami egy napkitöréssel kezdődött. Elsősorban az agyat támadja. Ez már világkatasztrófává nőtte ki magát, és a túlélőket összeszedve harcolunk a Veszett ellen.-A férfi ekkor a kötésemmel kezdett babrálni.

-Meddig feküdtem itt?

-öt napig, abból kettőt kómában. De ne izgulj, minden rendben van! Az egyik társad minden este meglátogatott, és takarodóig el sem moccant innen.-Ekkor elmosolyodtam. Valahogy éreztem, hogy csakis Newt lehetett az.-Ha gondolod nagyon óvatosan elindulhatsz a barátaidhoz, persze miután megvolt a kötéscsere, holnap pedig kivesszük a varratokat.-A kötéscsere után egy félmosolyt erőltettem a vörös hajú, fehér ruhás hölgyre, meg arra a patkányképű fickóra, és amilyen gyorsan csak tudtam, elsántikáltam az ebédlőbe a kiírás alapján.-Alig várom, hogy láthassam Newt-ot! Istenem de átölelném!-Egy igencsak rozoga folyosón haladtam végig, ahol egy elágazásba botlottam. A másik folyosó végén egy nagy ajtó kapott helyet, amire piros betűvel fel volt festve, hogy TILOS ZÓNA. Furcsának találtam, hogy ott nem mászkált senki, és egyetlen kamera sem volt. A mennyezetről kábelek és rozoga csövek lógtak le, ami horrorisztikus látványt keltett.-Jobb, ha megyek.

Az ajtó mögül, ami előtt álltam hangzavar szűrődött ki. Olyan hatást keltett, mintha az ajtó mögött ezer meg ezer ember várt volna rám.-Oké. Valahol bent kell lennie Newt-nak. De mi van ott bent? Mi ez a zaj?-Belökve az ajtót hangosat nyikorgott, mire minden szem rám szegeződött. Rengetegen voltak bent, fiúk lányok egyaránt, akik evés közben az élet gondjairól beszélgettek. Feltűnt mellőlem egy lány, aki olyan csillogó szemekkel nézett rám, mintha megtalálta volna a szőke herceget.

-Thomas!-Egy ismerős hang a terem végéből felcsengett, és már szaladt is felém egy kisfiú.

-Chuck!-Nyomában Newt szedte a lábait, és mire hátrébb tudtam volna állni, hogy ne csapódjanak be a felkötött karomba, Newt és a kölyök amilyen szorosan csak tudtak átöleltek. Össze-vissza csókolgattuk egymást a szőkével, míg Chuck a felkötött karomat bökdöste.