Életem végéig

Egy éjszaka

Minden szép,minden jó. De nem egy mesében vagyunk sajnos. Nem lehet csak megkeresni a hercegnőt és kiszabadítani a toronyból. Nem ebből áll a világ. Sajnos akadnak problémák, esetemben betegség.
Mielőtt észbe kaphattam volna, eltelt egy hét. A valaha volt legjobb utamon voltam. A férjemmel. Nem hittem volna, hogy ennyi idősen már házasságban fogok élni. Persze csak addig, ameddig.

Ama bizonyos hét után visszatértünk a városba, ahol először a kórházba látogattunk el, majd a szüleimhez mentünk. Mutattunk képeket a nászútról, bár nem mintha egy idegen országba mentünk volna, ahonnan több érdekességel tér vissza az ember. Rengeteget beszélgettünk, nevettünk, bolondoztunk.

- Ugye nem terveztél haza menni?- nézek Jamiere.

- Pedig... -néz rám komoly arccal. - Gondoltam, már az első adandó alkalommal, mikor megtehetem, elhagyom a kedves feleségem.

- Naa, ne viccelődj.- ütök finoman a bicepszére.

- Hogy őszinte legyek veled, te sem tervezel itthon aludni.

- Nem...? Miért is nem?

- Vettem ki szobát a Hotel Piano-ban,  2éjszakára. -derekamat átkarolva közli velem ezt a kis tényt. - Önző módon még magamnak akarlak egy kicsit. Csakis magamnak. Tudom, hogy a ti házatokban nem lennél nyugodt velem éjszaka.

- Ezért vettél ki 2 éjszakára egx szobát? Hmm... Érdekes, érdekes.

- Ha gondolod leghosszabbíthatom, mondjuk há...

- Nem. -kezemet a szájára tapasztom. - Inkább csak menjünk.

- Szóltam anyukádéknak. -kérdőn nézek rá - Esküszöm.

Elbúcsúzok a szüleimtől és beszállok az autó anyós ülésére. James lassan elindul a Hotel felé, ahol becsekkol, majd a lift felé vesszük az irányt. A 14. emeleten szállunk ki.

- Azta..! - ámulok el a szoba látványától. - Nem spóroltál...

- Sose spórolnék rajtad. Gyere, nézz meg ezt. Imádni fogod. - intett, hogy menjek utána az erkélyre, ahol már meg fogtam a kezem és úgy vezetett ki.

A város összes fénye világította meg az éjszakai látképet. A rengeteg lakás, az autók fényszórója, az utcán árván álló lámpaoszlopok, a távolabbi családi házak körvanala.

- Csodálatos!

- Tudtam, hogy tetszeni fog. -felém fordul és megcsókol.

- Mi lenne, ha bemennénk?

- Nem számítottam tőled ilyen kérdésre, Roxane. - apró mosoly húzódik az arcán.

- Szeretném megnézni a fürdőszobát is...- ezzel elfordulok tőle és befelé veszem az irányt.

- Biztosan az is szépen van berendezve. Én is megnézném, kis feleségem.

3:57 perc. Fent vagyok. Nem tudok aludni. Máshogy fogalmazok. Ébren tart a betegségem. Vettem be gyógyszert. Nem tudom meddig lehet a szabadban, de vissza kell mennem a korházba. Nincs sok időm. Mindet a családommal akarom tölteni. Persze, tudom, most akkor nem a szüleimmel kéne lennem? Dehogynem, viszont most már Jamie is a családom.
A város, innen az erkélyről nézve, csendesnek tűnik. Nincs túl nagy mozgás, annak ellenére, hogy nyár vége van. A levegő meleg, frissítő szellő borzolja a hajamat.

- Nem tudsz aludni, babám? - kérdezi az ing tulajdonosa, amit elloptam, derekamat átölelve. A nyakamba csókol. - Már csak egy éjszaka.

- Tudom. Nem akarok bemenni a kórház négy fala köze és ott meghalni, James.

-...- kicsit megszorítja a derekamat.

- Sajnálom kicsim, hogy ezt mondtam. - megfordulok és a mellakasára hajtom a fejemet. - Sajnálom...

- Menjünk be. Még megfázol - cirógatja egy tincsem. Bólogatok.

Lefekszünk az ágyba. Alighogy lehajtom a fejem, iszonyú hányinger tör rám. Azzal a lendülettel rohannok a fürdőbe. Jamie nem szokott már rögtön utánam rohanni, mert szóltam neki, hogy valójában nen tud mit csinálni ilyenkor. Viszont most fáj. Iszonyatosan fáj a mellkasom.

- Ja... mie.. - rohanó léptek hangját hallom a szobából.

- Mi a baj? - kérdezi rémülten.

- Fá... j. Na... gyon. - már folynak a könnyeim. Nem tudom visszatartani őket. Önálló útba kezdenek engedély nélkül. Hallom, ahogy a férjem telefonál. Szinte ordít a telefonba kétségbeesett hangon. De ez most nem érdekel. Pedig biztosan rászólnék, hogy ne kiabáljon a másik féllel, nem illik és főleg nem az éjszaka közepén. De nem megy. Úgy érzem görcs áll a mellkasomba, amit nem tudok legyőzni. Újra hányok.

- Roxane, itt vagyok. Add a karodat.

Nem tudom ki ez. De nem Jamie. Ki az? Nem látom. Ki az?! Ah, mindegy. Csak segítsen.

- Ma...ga az... doki?- kérdezem félig elhaló hangon a férfi arcába meredve.

- Igen. Semmi baj nem lesz. Beviszünk a kórházba és ott egy másik gyógysze...

- Szóval így értette, mikor azt mondta, meg fogok fulladni... - apró mosoly húzódik a szám csücskébe. - Csak Őt ne kellene ilyen fájdalomban látnom... Bárcs...