Performer /Woosan/ (Befejezett)

1.rész

...mert olyan mintha nem is dolgoznék. Mert nekem az, hogy egy csomó gyerekkel játsszak, és gondozzam őket, nem számít munkának. Inkább egy hobbi, amiért fizetnek.

A garázsból kitoltam a biciklimet, és bezárva a házat, már indultam is. Alig öt perces az út, és mindent amit szeretnék ezen kívül, el tudom intézni biciklivel. Nekem nem kell autó. Ha valami olyan dolgom van amihez mégis kell, csak szólok valamelyik barátomnak, ők mindig segítenek.

Az óvodába érve, felkapcsoltam a villanyokat, majd kinyitottam pár ablakot, hogy egy kicsit szellőzzön a hely a sok kis gyerkőc előtt.
Nyolc óra felé, már megérkeztek a konyhások, akik főznek, és az óvónők. Igazából, én vagyok az egyetlen ovóbácsi. Aggódtak is, hogy milyen kapcsolatom lesz a gyerekekkel emiatt, de a kutatások szerint, én vagyok a legkedveltebb a gyerekek közt. Mint mondtam, ez azért van, mert olyan mintha még az lennék.

Mint mindig, fél kilenc felé kezdtek el szállingózni a gyerekek az én csoportomba. Váltottam pár szót a kísérőkkel, és a gyerekekkel is.
-Helló Jehyun! - ököl pacsiztam lehajolva az egyik kisfiúval, akinek nem láttam az anyukáját sehol. Helyette egy fekete hajú fiú állt ott, a telefonját nyomkodva. Teljesen biztos vagyok benne, hogy fel sem nézett.
-San hyung. - hajolt közelebb suttogva. Jobban lehajoltam hozzá, így a térdemre támaszkodva vártam hogy folytassa - Képzeld ! Wooyoung hyung nem tudott rendesen megfésülni reggel, ezért nekem kellett! És nem is játszik velem! Mindig a telefonját nyomkodja- tette keresztbe a kezeit, puffogva a szőke cukiság. Akaratlanul is elmosolyodtam a látványra, és megsimogattam a haját.
-Nagyon ügyesen sikerült megfésülködnöd picúr! És ilyenek a tinik. Mindig a telefont nyomják.
-De ő már 21 éves! - csattant fel, de az említett nem kapta fel a fejét.
-Nos... Khm... Semmi baj, majd játszunk itt! Rendben?
-Uhum!-mosolyogva néztem ahogy átveszi a cipőjét, és a terembe fut hogy a többiekkel játszhasson. Sóhajtva sétáltam a telefonját bámuló sráchoz.
-Helló! Choi San vagyok, az óvóbácsi-mutatkoztam be, amire nem mutatott reakciót.
-Jehyun?
-Öhm..játszik?- kérdeztem vissza hihetetlenül.
-Remek! Akkor én...-kapta fel a fejét, de a mondatot félbehagyta. Végignézett rajtam, és egy sokkal barátságosabbnak tűnő tekintettel.
-Akkor te?
-Bocs, nem volt túl jó pár napom! Jung Wooyoung vagyok- nyújtotta felém a kezét, amit elfogadva kezet is ráztunk. Most volt időm megvizsgálni egy kicsit jobban. Fekete haja kicsit rakoncátlanul helyezkedett el, az egyébként csinos feje tetején. Hasonlóan hozzám, ő is sminket használt, de nem feltűnően, csak éppen annyit, hogy kiemelje szép szemeit. Az orra egy kicsit ferdébb volt mint az átlag, de valami iszonyatosan jól állt neki! Egy fehér, bő ing volt rajta, amit hagyott rálógni a fekete farmerre, kivéve egy helyen. Az övcsatnál ugyanis betűrte.
-És mond csak, köze van ennek a nem túl jó pár naphoz annak, hogy te hoztad ma Jehyunt? - kíváncsiskodtam. Fejét egy kissé lehajtva mosolyodott el, aztán visszanézett rám.
-Mondhatni. Most egy ideig én fogom majd hozni, de csak ha nem baj!
-Dehogy az! - mosolyogtam. Tényleg nem. Egyrészt, semmit nem tehetnék ellene, ha akarnék sem. Másrészt, megfogott. Látni akarom még.
-De attól félek nem kedvel...
-Honnan veszed ezt?
-Nem nagyon vagyunk jóban...-húzta el a száját- Nem fogad szót.
-Mert nem foglalkozol vele. Azt mondja mindig telefonozol. - közöltem vele, amit pár perce Jehyun mondott.
-Igen-nevetett kínosan a tarkóját vakarva - Sok megbeszélni valóm van. Muszáj.
-Áh értem! - bólogattam, remélve hogy nem mentem túl messzire. De mégis, a nagyonnál is jobban érdekelt hogy mi az a sok megbeszélni való. Mintha a gondolataimat olvasta volna, mosolyogva válaszolt.
-Táncos vagyok, és egy fellépésem lesz jövő héten egy fesztiválon. A részleteket kell megbeszélnem a tanárommal, és a többiekkel. - mosolyogva bólintottam. Táncos. Szívesen megnézném, hogy hogyan táncol. Talán majd egyszer. Oldalra nézve köszöntöttem az új jövőket.
-Jó reggelt Mr. Moon! Yerin, szia kis hercegnő! Megtaláltam a koronát!
-Komolyan?! - ugrott rám csillogó szemekkel, én meg nevetve a kezembe vettem.
-Aham! A palota mellett van! Keresd meg-magyaráztam, aztán letettem, hogy kezet tudjak fogni az apukájával.
Mikor mind a ketten elmentek hogy Yerin átvegye a cipőjét, újra Wooyoung felé fordultam, aki lágy tekintettel, mosolyogva nézte a jelenetet.
-Hogy lettél te ovóbácsi? Nagyon jól bánsz a gyerekekkel!
-Hát, megvan velük a közös hang... - veled is meglehetne Wooyoung... A telefonja üzenetet jelzett, amit gyorsan meg is nézett.
-Mennem kell, sok sikert a gyerekekhez! Örültem a találkozásnak-nézett rám mosolyogva, mielőtt kisétált az ajtón.
-Igen, én is! - kiáltottam utána, habár nem hiszem hogy hallotta. De a mosolya, az bele égett az elmémbe.
Akkor hát... Örvendek Jung Wooyoung!