The spirit calls

Tragedy of the East

Nahri fintorogva nézett fel a holttesttől. Pillantása a távolba meredt. A fekete fákra melyek szénként égtek a vörös hajnal első sugaraiban. Varázsló volt, kellett volna valamiféle gonosz erőt éreznie, vagy ilyesmi. De még ő se találkozott ilyennel. Senki se.
- Miről beszélsz? - vonta össze szemöldökét és határozottsága elszállt.
Thara csendben állt, ajkai remegtek. A vezér nem számíthatott benne válaszra, ezért csak tovább vizslatta. Talán ha mágusi képességei nem nagyon használtak, még mindig voltak szemei. A fák csúcsai meginogtak, s nem a hűvös fuvallatoktól. Hatalmas lény lehetett, de talpai alatt csak a hó törését lehetett hallani, a növényzet megmaradt.
- Kysha is egy boszorkány, nem? - szólt Tharához idegesen.
- Boszorkány? - kapott magához a lány ahogy meghallotta bátyja kérdését.
- Oh szóval nem tudod...
- Várj, mi?!
Thara szúróan nézte Nahrit, de válaszát nem kapta meg. Valami közbe avatkozott: a lény hirtelen megtorpant. Hatására a madarak megrebbentek a fákról. Egy másodperc múlva zöld lángtömeg hullámai törtek elő a sötét erdőből, a fenyvesek törzsei felszelték azt. A forró tűz felégette a földön a havat, a két testvért a sókör csak-csak védte, de arcukat így is megperzselte. Nasryhim megragadta húgát, magához rántotta és két ujjával a levegőbe húzott maguk előtt egy vonalat. A vonal mentén mintha egy láthatatlan üvegtörés volna, mely meg védte őket a lángoktól. Egyelőre ennyi tellett Nahri mágikus képességeiből, de épp elég volt hogy megvédje utolsó élő szerettét. Egy pillanatra a döbbent Tharára nézett parancs végett.
- Hozd a kardom, és nézd meg, hogy Kysha jól van-e! - a lány rápillantott majd bólintva felfogta a kérést.
Thara elsietett a vezér sátrához ámbár népe ébredezőben volt. Akinek csak tehette javasolta útközben, hogy maradjanak biztonságban. A fiatal belépett a jurtába és az egyik dunna alól kiemelt egy ezüstkardot. Pengéjébe jelek voltak vésve mely a hajnal első fényeiben megcsillantak. Markolatán fesledező bőr. Nasryhim kardja. Még sosem látta őt használni. De a kardot már használták. Jóval idősebbnek tűnt, mint ő vagy bátyja. Mikor felemelte, érzett is benne valami ősit. Tán a túlélés szelleme. Nem hezitált, rohant is vissza, nem volt ideje ezen mélázni.
A tűz még mindig tömegben, szinte kifogyhatatlanul fújt a fák felől. Nahri magabiztosan tartotta üvegpajzsát. Tudta, hogy nem veszíthet, mert egész népe belehalhat. Húga sietősen mellé lépett és átnyújtotta az ezüstkardot.
- Mindjárt csatlakozok hozzád - s már lépett is el.
- Nem mintha lenne, amiben segíthetnél... - mondta magában.
Fegyverére alaposan rámarkolt. A teste részévé vált -úgy gondolt rá-. De valóban összekapcsolódott vele, s az apró írások a penge felszínén a markolattól kezdve kis zöld lángocska gyúlt beléjük.
A tűz lankadt, egyre kevesebb lett, majd kihúnyt. Tán ember nem is érzi, de léteznek entitások, melyeknek szinte szúrós szagú az ezüst. Pláne, hogyha meg van bűvölve. Öblös moraly hallatszódott az érintetlen erdő felől. A lény közeledett. A fák félre hajoltak hatalmas teste elől. Egyik karmos lábát kitette a fehér hóra és fokozatosan kezdte megmutatni magát. Fenséges teremtés volt ámbár rémületbe ejtő. A bőrét nevezhetjük feketének már ha volt neki egyáltalán, mert csontjait láthattuk. Fejét csak egy kemény tüskés-csúcsos koponya jelképezte, mely alól zöldes-fehér árnyalatú tűz alkotta sörény nőtt. Szemei üresek voltak. "Démon."
Volrtak meséik a törzseknek melyek többször említik ezt a szót. Igazából élőben most látnak először ilyet, a sámánok is csak álmukban tapasztalták meg a látványukat.
A mesékkel ellentétben ez nem szólt semmit. Csak megfeszülten összegörnyedt, fejét egyenesen Nahri felé szegezte.
A fiatal hatalmasat nyelt. A teremtésre tekintve mintha megállt volna a szíve. Az üres tekintet ami rámered és egyenesen lelke mélyéig hatol. A sárkány-szerű lény termete hozzá képest. Megfagyott, mozdulni sem bírt a félelemtől és merészségétől. Félelmében elfutott volna; merészségében pedig kardjával a démon koponyáját célozná. De így, hogy szíve ketté szakad az érzelmektől, egyelőre tehetetlen.
Az ifjú lány eközben gyorsan elrántotta útjából a bőr-vászon takarókat mely sátrát fedték. Benn Kysha feküdt, szótlanul. Nehezen vette a levegőt. Thara kezével Kysha feje alányúlt míg lábaival felette térdepelt. Magához húzta aggodalmasan arcát, megcsókolta göndör haja alatt homlokát. Egy pillanatig csak tartotta, míg párja remegő kézzel megérintette arcát és barna szemeit kinyitotta.
- Menj. - mondta halkan de a megszokott édességgel hangjában.
- Azt hittem elveszítelek.. - remegett meg Thara.
- Jól vagyok - csókolta ajkon - de menj. Most nem vagyok fontos.
A magasabbik lány lassan eleresztette és kihátrált. Kysha addig összekuporodott, hogy erőt vegyen magán.
Thara kiemelkedett onnan s körülnézett. Rápillantott a szörnyetegre, érezte, hogy a vágy hogy küzdhessen növekszik benne. Szemei követték a vérfoltokat és lépéseket melyek anyja holttestéhez vezettek. Szintén a hóban lapult bárdja. Két pengéjű, egyedi markolatú bárd, melynek lapjába szintén voltak jelek vésve. - Egy ősi mondás a harcosokról - ahogy apja mondta. Jobb kezével lenyúlt érte, érezte ahogy belesimul tenyerébe. Ettől ez az ő fegyvere.
Amint felemelte, valami a tarkójába vágott. Egy éles tekintet. Hirtelen hátra fordult és megpillantotta a hatalmas entitást, ahogy felé tartotta a fejét. Érezte az orrából kiáramló meleget. Megszorongatta kezében bárdját és halkan morgott. Mielőtt megtehette volna az első lépést szeme sarkából látta Nasryhimet a szörnyeteg felé indulni. Nahri gyors lépéseket tett felé, kardját leengedve, hogy később minél nagyobb lendülettel tudjon vágni. Egy pillanatban megpördült, kezében fegyvere követte mozdulatát és a démon szegyébe hasított. A sárkány felmordult, és karmaival a mágus felé csapott. Nasryhim kardja lapjával próbálta az ütést tompítani, de az hasztalan volt. Azt entitás ujjai körülfonódtak oldalán és könnyedén felemelte. Jó erősen rámarkolt, a vezér éreszte, hogy kiszorul a levegő tüdejéből. Majd a szörnyeteg hozzávágta egy fatörzshöz. Nahri fájdalmasan felordított: háta nyilallott. Valami eltört. Lábai elengedték magukat. Vért köhögött fel, mire a démon közel hajolt hozzá és hatalmas orrcimpáival mélyet szívott. Nasryhim nem habozott, az utolsó szusszal ami benne volt lerántotta kezéről a kesztyűt és belemart a sárkány orrába. Tán ezt a fenevad meg se érezte volna, de a vezérnek más terve volt. Tenyere alatt elkezdett izzani a démon bőre, majd karján ereiben a vér fehéres zölden kezdett fényleni. Szemei is ragyogtak s azt azt körül vevő hajszálerek arcán. Tekintete egyenesen mérgessé vált. Hangosan felhörgött, hosszú egyenes sötét haja lebegni kezdett. Az entitást nem mozdult, képtelen volt rá. Teste halványlott, szeméből a tűz el-elfoszladozott.
Nahri kivételes varázslatot alkalmazott. Ősi volt, még talán az elsők alkották, de az idő többségükkel elfeledtette. A megtanulásához apja engedélyét kérte aki igent mondott ilyen viharos körülmények között a Limeánokkal szemben bár nem kedvelte az efféle erőszakokat, de tudta fia bölcsen használja a jövőben. Lényegében az ige képes volt lefárasztani az ellenfélt, de ha az akarata nagyobb az embernek meg is ölheti, sőt az áldozat testét fel is robbanthatja, hogy egy darab se maradjon belőle. A felszabaduló energiát pedig magába nyeli a képesség használója. Régen a kitagadottak lázadása ellen és kiiktatásukra használták.
Bár nem ismert Nasryhim egyetlen mágust sem akinek sikerült volna legyőznie egy démont ezzel, de mindenképpen bízott magában. Éreszte gerincénben felgyűlt a lény ereje miután magába szívta. Pár pillanattal később úgy érezte, hogy nem kap levegőt, mégis tüdeje mintha fel lenne fújva, fel akarna robbanni. Orrából kicsordultak az első vér cseppek, homloka kieresedett. Teste nem képes annyi energiát befogadni, melyből a démon létezett. De az entitás is felfigyelt erre. Habár ő is gyengélkedett, farkát először csak kicsit, maga mögött mozgatta.
- ...nem.. - köpte fel a vezér vérrel megtelt szájából - .. nem nyerhetsz. - másik karjával fogához nyúlt és letépte megmaradt kesztyűjét kezéről. Hatalmas morgással rámart tenyerével a démon orrára. Igyekezett gyorsabban elszívni az erejét.
Különös aura vette körül őket hirtelen. A zöldes fénybe, melyet okoztak belengett egy bordó színű, levendula illatú ködfágyol. A szellővel, ami odafújta a ködöt apró tollak is szálltak. A szörnyeteg körül lebegtek, de egyikük sem érzékelt belőle semmit, mert félájultak voltak az erőveszteség miatt. Egy másodperccel később hatalmas puffanással a lény a földre hullt. Nyőgve szenvedett. Viszont Nasryhimről leeresztette karmait és a földreesett volna, ha Thara figyelmetlen marad. Karjaiban elkapta gyorsaságának köszönhetően. Nahri kimerülten elernyedt, szeme körüli erek kitágultak, mágiája elpárolgása után vörös vér ömlött beléjük, egyenetlen csíkokat hagyva arcán. A lány ránézett, homlokát összeérintette vele, majd lassan felemelte fejét és felmérte a csata kimenetelét.
- Kelet... - mondta egy csepp haraggal a hangjában, majd egy kéz siklott a vállára. A jámbor harcos, Valfan tekintetével találkozott sajátja. A vezér tanácsosaként, tudnia kellett:
- Mi történt?

Folytatjuk...