Bones & Cinnamon

17. fejezet

Kukorica
A kukoricás ételek sokat segítenek a szerencsével és bőséggel kapcsolatos varázslatokkal

A dolgok rendeződni látszódtak. Ha nem is simítottunk el mindent Aris-szal és Thetis-szel legalább már voltam rájuk mérges. Aztán jött anyám, hogy a reggeli közben ledobja a bombát.
Egész birkanyájakat áshatnék el az erdőben a teli hold alatt akkor se tudnám elhárítani anyám „meglepetéseit".
Ott ültünk mind az asztalnál nyugodtan. Épp Ella keménytojását törtem fel mert ő mindig túl erősen ütötte az asztalhoz. Camilla néni a pirítósát vajazta közben valami ismeretlen dallamot dúdolt. Aztán anya megjelent az ajtóban. Blúzt viselt és szövetnadrágot aranykarperecekkel. Úgy nézett ki, mint aki egy iskolai gyűlésre megy és szeretné, ha mindenki irigy pillantásokat vetne rá.
- Hát te meg hova készülsz? – kérdezte Camilla néni.
- Van egy meglepetésem! – csapta össze tenyerét lelkesen anya.
- Jaj, ne... – suttogtam átnyújtva Ellának a feltört héjú tojást, az egyetlen személynek, aki olyan lelkes volt a hír hallatán, mint anya.
- Jack ne rontsd el előre – szidott meg rezzenéstelen mosollyal - mától dolgozni fogok! – jelentette be – állást kaptam a városi szalonban. A régi fodrász két hete nyugdíjba ment.
Ez meglepően jó hír volt. Úgy tűnt anya tényleg keményen dolgozott azért, hogy rendbe hozza az életét. Még Camilla néni is elégedetten mosolygott. Már nyílt a szám, hogy megdicsérjem, de akkor folytatta.
- Ami pedig még jobb – és itt kamaszosan felkuncogott – ma este randevúm lesz.
Még a villa is kicsusszant a kezemből mire hangosan koccant a porcelánnal. Éreztem ahogy először elsápadok. Egy új apa?!
Még az eredetivel is alig tudtam mit kezdeni nem, hogy egy újjal. Nem és nem! Egyáltalán nincs szükség valaki másra. Egy betolakodóra, egy mostohára. Ellának még nem esett le igazán mit jelent ez. Szemöldökét ráncolva fogadta be az új információt. Majd rám nézett megoldást keresve. Mikor meglátta a grimaszom ő is azonnal elkezdett arcot vágni.
- Kivel? – kérdezte őszinte kíváncsisággal Camilla néni. Egyedül őt nem rázta meg a hír. Persze nem az ő mostohájáról volt szó.
- Paul Thomson az – csavargatta haját anya vigyorogva. Túl régen vigyorgott így apa közelében. Szinte fel se tudtam idézni. Úgy éreztem menten elsírom magam. Tudtam ki Paul Thomson. Ő volt Mrs. Thomson a pék, a cukrász és újságos fia, aki vele dolgozott a Mézeskalácsházban. Egy kissé kövérkés mosolygós alak. Eddig nem bántam a létezését még néha fahéjas csigát is vettünk nála Aris-szal az iskolából jövet. De most mindent megadtam volna, ha elviszik az űrlények és soha vissza se hozzák. Reméltem még ma este elviszik még mielőtt eljutna a randira anyával.
- Nem! – csaptam az asztalra.
- Nem! – utánzott Ella még nagyobb felháborodással. Anya meghökkenve nézett ránk aztán ami még rosszabban esett megbántodva. Nem akartam látni, hogy szomorú! Hogy lehetnék mérges rá mikor úgy néz rám, mint aki menten elsírja magát. Itt én vagyok az, akinek kijár egy kiadós sírás!
Annyira belelovaltam magam a dühbe míg tényleg nem bírtam tovább maradni. Felpattantam felborítva a széket és kirohantam a konyhából az ajtóban felkaptam a táskám és egyenesen elindultam az iskola felé.

A szörnyű nap csak fokozódott. Ella utánam hozta az uzsonnám és itt vége is lett a jó dolgoknak. Legalább a kishúgomra számíthattam, ha már az állítólagos legjobb barátomra nem.
Aris mellre szívta, hogy nélküle mentem iskolába és egész délelőtt nem beszéltünk egymással. Az udvaron ugróiskolázott alig egy köpésre tőlem, de ahányszor felé néztem dacosan elrántotta a fejét.
Mindent megtettem, hogy ne lássa mennyire bosszant ezzel. Az osztálytársaimmal azt játszottuk, hogy farkasfalka vagyunk. De még csak nem is én lettem az alfa mert vesztettem kő-papír-ollóban.
A csöngetés után láttam, hogy Aris belekarolva Jacob-ba indul befele.
Ajánlom, hogy a báránybordám hasson!

Amit sikeresen elfelejtettem teljesen a boszorkánykodás és marakodás közben az a bejelentett iskolai színdarab volt. Az osztályok kettesével lettek összevonva a színdarabokra, mi Aris-ékkal és az ők csöndes tanítónőjével, aki valójában a közeli nagyvárosban lakott így senki se ismerte igazán. Ennyi év után már nem tudom felidézni az arcát és még Aris se emlékezett a keresztnevére csak, hogy Ms. White volt a családneve.
Ez a Ms. White és a mellette szupernovaként égő Ms. Betty összetereltek minket a tornateremben tanítás után, ahol a matracokra ültettek minket. Ella mivel, hogy nem volt jobb dolga és mert talán egy egészen kicsikét aggódott értem velem maradt. Aris is úgy tűnt megbékélt velem mert leült a másik oldalamra.
Mindketten elsuttogtunk egy szégyenlős bocsánatot majd egy gyors mozdulattal összefűztük az ujjaink csak egy pillanatra. Még Jacob, aki Aris oldalán ült se vette észre mert épp a nővérével veszekedett valamin.
Ms. Betty hosszas monológba fogott a színházról és annak fantasztikus múltjáról. Mikor megemlítette az ókori görögöket mindannyian Aris-ra néztünk, aki piros arccal szégyenlősen elmosolyodott és bólintott, hogy igen ő a reprezentációja a nagy és híres görögöknek.
Engem megvettek a görögök azzal, hogy hosszú generációk után képesek voltak létrehozni Arist.
Aztán áttértek a fontos részre. Az előadás részleteire. A Piroska és farkast választották ki nekünk. Egyszerű és klasszikus. A szerepeket a tanárok döntötték el szóval nagyon beleszólásunk nem volt. Nem mintha úgy isten igazán bántam volna. Tudtam magamról, hogy a színészi képességeim nem túl jók és kissé lámpalázasabb is voltam, mint a legtöbb ember még ha ezt elég jól is rejtettem el.
Amire igazán vágytam, hogy Aris legyen Piroska. Illet volna hozza a szerep és igazán tehetséges volt. Nem csak az elfogultság beszélt belőlem.
Ms. White csöndes hangján elkezdte sorolni a szerepeket. Piroska az egyik osztálytársam lett. Meg tudtam érteni mert csinos két copfos szőke hajával tényleg olyan volt, mint egy meseszereplő. Persze sokat rontott az angyali külsőjén a tény, hogy előszeretettel verte el a fiúkat az udvaron.
- Egy kis meglepetés, de egy óvodás is szerepet kap a kis előadásunkban – szólt közbe Ms. Betty – Ella Sullivan lesz a nagymama.
Meglepetten fordultam az elégedetten vigyorgó húgom felé. Szóval ezért bukkant fel igazából.
- Hogyan? – suttogtam felé. Körülöttünk az embereket nem érdekelte annyira, mint engem. A nagymama szerepe nem volt nagy vagy érdekes senki se vágyott rá igazán.
- Aegeus megpuhította őket nekem. Megkértem, hogy valahogy juttasson be – magyarázta Ella. El is tudtam képzelni, hogy Ella szépen lassan ráveszi a kedves Aegeus-t, aki elég látványos gyenge pontja volt Ms. Betty-nek és a húgának Lizbeth-nek, hogy rávegye őket ő is kapjon szerepet.
Az egész dolog még iskolakezdéshez volt visszavezethető, ahol Ella egy apró hazugsággal etette meg a társait. Hogy az egyik nénikénk filmsztár és itt megnevezett egy akkor kasszasiker színésznőt. Majd idővel tovább szőtté, hogy ő is istenadta tehetség és mikor el bízta magát és kijelentette, hogy ő is szerepelni fog az iskolai színdarabban rájött megásta a saját sírját.
Ekkor mindent bevallott Aegeus-nak, aki elég mókásnak tartotta a dolgot és végül kisegítette. Persze Ellának meg kellett ígérnie, hogy megtanulta a leckét és végig kellett hallgatnia egy halom filozófiai beszédet a hazugságokról. Ella olyan hálás volt a férfinak, hogy azóta minden pulóverét megdicséri legyen az bármilyen ronda.
- Elmondhattad volna nekem is – vonogattam a vállam próbálván nem kimutatni kissé megbántott a dolog. Azt hittem a válás óta közelebb vagyunk. Ella meglepetten fordult felém majd ő is elkezdte vonogatni a vállát.
- Hát... nem akartam több bajt okozni. Mert nem is alszol jól és ott van Aris meg apa meg... ne haragudj rám – a szája sírásra állt ezért finoman megböktem a könyökömmel.
- Hé, tök menő lesz, hogy benne leszünk mindketten a színdarabban.
Ella újra elvigyorodott.
- Talán lehetsz fa.
- A farkas Arisztotelész Katsaros lesz – folytatja Ms. Betty. Aris elvörösödik amikor rájött ez minden bizonnyal ő akart lenni. A szája megremegett, de nem merte kijavítani a tanárt a nevét illetően.
- A neve Aristophanes! – emeltem magasra a kezem ahogy bekiabáltam. Ms. Betty visszafordult a lap felé, amiről felolvasta és újra átfutotta a szemével.
- Jaj, tényleg. Bocsáss meg Aris! – Aris nem tűnt úgy, mint aki igazán megbékélt.
- Azt jelenti, hogy legfényesebb... - motyogta sértetten mire megsimogattam a karját. A másik oldalán Jacob ugyan így tett.
- Hé, nagyon szép neved van – suttogta Jacob.
- Tökéletesen illik hozzád – vigasztaltam én is.
- De attól még nem könnyebb kiolvasni... - tette hozzá Ella mire megrántottam az egyik copfját – hé! – csípett a karomba.
Még folytattuk volna a marakodást, de végre az én nevemet is bemondták.
- Jack Sullivan lesz a súgó – mondta Ms. Betty mire Ella olyan hangosan felhorkantott, hogy a körülöttünk ülök felé fordultak.
Nem hittem abban, hogy igazán nagy szerepet kapok, sőt reménykedtem, hogy nem kapok semmi szerepet. De az, hogy végül tényleg nem kaptam szíven ütött. Ez azt jelenti annyira rossz vagyok, hogy még egy fa szerepét se lehet rám bízni?!
Még a halom plusz karakter mellett is, akiket belepakoltak, hogy mindenki kaphasson szerepet.
- Szeretnéd, hogy megkérjem Aegeus-t, hogy szerezzen neked is szerepet? Pár fa mindig el kell a háttérbe -ajánlotta fel majdnem kedvesen Ella.
- Mi az a súgó? – kérdezte Jacob mire Aris megvonta a vállát. Lehet azért lettem én mert én voltam az egyetlen, aki tudja?
- Ha elfelejted a szöveget én fogom neked megsúgni – magyaráztam.
- Oh – bólogatott Jacob – akkor nem lesz sok szereped. A Piroska és farkast mindenki ismeri.
Szerettem volna megütni amiért rámutatott a nyilvánvalóra. Neki könnyű volt mivel addigra már elköltöznek majd a családjával neki semmi dolga se volt a színdarabbal.