Bones & Cinnamon

6. fejezet

Párlófű
Az igaz érzelmek felfedésére vagy az érzelmek kiegyensúlyozásra használják az igékben

Nem volt igazán tervünk, hogy merre menjünk. Én, mint legidősebb voltam kikiáltva vezérnek így az egyik nagyobb hegy felé böktem a távolban.
Arra megyünk.
Úgy képzeltük majd azt tesszük, amit a filmekben. Teher vagonokban bújunk el és átutazzuk Amerikát majd talán csatlakozunk egy vándorcirkuszhoz. Vagy gyerekszínészeknek állunk.
Még az is megfordult a fejünkben, hogy egymás nyakába mászva egy ballonkabátba bújva felnőttnek adjuk ki magunkat.
Hát ennyi fogalmunk volt arról milyen is világgá menni.

Nem haladtunk gyorsan. A filmekben egy vágásnyi idő volt eljutni kilométerekre, de mi a rövid lábainkkal alig-alig haladtunk. Hol Aris állt meg visszapillantva a még fák között kibukkanó Boszorkánylakra, hol Ella kért időt, hogy megpihenhessen.
Fél órán belül az összes bepakolt kekszet megettük.

A nap már lenyugvóban volt. Erre mindketten nyafogni kezdtek.
- Nem esznek meg minket a vadállatok?
- Mikor érünk oda?
- Mihez kezdünk Jack?
Egy ideig válaszolgattam. Tényleg megpróbáltam egy gyerekhez mérten előre látóan és logikusan tervezni. De aztán feladtam.
- Nektek is szabad ám gondolkodnotok! – förmedtem rájuk.
- De te vagy a nagy! – tiltakozott Ella.
- De te vagy az okos! – kontrázott Aris. Ketten együtt olyanok voltak, mint két egymásnak felelgető papagáj. Az én türelmem pedig vészesen elfogyott már az ekkor egy órája tartó világba menésbe. Levágtam a földre a táskát majd haragtól sápadtan feléjük fordultam.
- Tudjátok mik vagytok? Hisztis bölcsödések! – a sértésre mindketten elhűlten levegő után kapkodtak.
Ilyet mondani!
- Szerintem hagyjuk itt – fordult sértetten Ella Aris felé – ketten okosabbak vagyunk, mint ő!
Aris a kétségtől összevonva szemöldökét latolgatta a túlélési esélyeiket. Látszott az arcán nem igazán hisz csak a kettőjük túlélésében.
A puszta látványtól is elégedetten vigyorodtam el karjaimat a mellkasomon fűztem össze.
- Igazán? Ketten? Egyedül? – majd felkuncogtam sötéten – soha.
Ella rám meredt arca már vörösebb volt, mint a haja. Ahogy felfújta magát levegővel harcra készen egy mérges kismadárra emlékeztetett.
Aris még inkább aggodalmasan kapdosta szemét hol egyikünkre hol másikunkra.
- Na... - kezdett bele – ne veszekedjetek... - de ő maga se hitte, hogy ezzel képes lesz megállítani minket.
Egy Sullivan se hátrál ki a veszekedésből.
Mielőtt még viszont egymásnak eshettünk volna egy éles dudálás állított meg minket.
A fordulóban feltűnt a Katsaros család piros tragacsa benne az összegörnyedő Aegeus integetett ki.
A kocsi nem éppen az ő mérete volt de odaadással szerette ahogy minden mást is az életben. Aegeus hűséges szeretete mindent és mindenkit beborított ameddig csak el tudott érni.
Ekkor pedig már mind tudtuk a világgá menetelünk terve füstbe ment.
Irány haza.

A tragacs nehezen pöfékelve haladt velünk mintha minden egyes gördüléssel a súlyunk duplájával nehezednénk rá.
Mi komor hallgatásba burkolództunk de Aegeust ez nem zavarta boldogan mesélte mennyire lelkesen fotózták a vadi új pulóverét a diákjai mikor azt hitték nem figyelt.
A fent említett egy füstszürke pamut fölső volt, amin egy kiscica kergetett egy gombolyagot míg alatta kopott vörös tulipánok sora húzódott.
Sose értettem honnan szerzi őket. Vagy ami fontosabb kitől veszi őket. Ilyet boltban hál' istennek kapni se lehetett.

Ahogy bezötykölődtünk a nappal mindig nyitva hagyott kocsibejáróra egy viharos Thetis bukkant fel.
Mindig kék ruhája esetlenül csavarodott testére mintha most kapta volna fel, csak egyik lábán volt fekete papucs cipője ahogy lunatikusan futott a kocsihoz.
Közelebbről még fantomszerűen a párna ráncai is látszottak mindig fájdalmasan vörös sebhelye körül.
- Aris! Aris eltűnt! – sivította ahogy szinte neki csapódott az autónak.
- Mama! – kiáltotta hasonló kétségbeeséssel Aris áthajolva rajtunk, hogy az ablakhoz férkőzőn. Aegeus ijedten felkiáltott bár nem tudtam, hogy azért, mert elfelejtette a fia a hátsó ülésen ül vagy mert megijedt a feleségétől.
Thetis feltépte az ajtót majd mikor meglátta Aris-t megkönnyebbülten csuklott el a hangja.
A bűntudat dupla csomót kötött a gyomromra ahogy tudatosult bennem mit tettem Thetis-szel.
Bőgni kezdtem.
Ella először rémültem megrázta a karom hátha magamhoz térek, de csak még jobban sírtam mire ő is elkezdett hüppögni.
Aris kettőnkön áthajolva az anyja ruhájába fúrta az arcát és csatlakozott a síráshoz.
Az édesanyja dermedten bámult ránk majd Aegeus felé fordult, aki a volán mögül hátra fordulva figyelt.
- Te el ne kezdj sírni! – figyelmeztette a nő.