Confusing Feelings

Csepp csepp csepereg... (+16)

Már éppen indulnék el az emelet felé, amikor egyszer csak útvonalat változtatok és inkább a konyha felé veszem az irányt, hogy csináljak magamnak egy sonkás-sajtos melegszendvicset, abba reménykedve, hogy nem hányom azt ki az este folyamán. Célirányosan sétálok el a hűtőig, amibe derékig hajolva kezdek el kutatni a hozzávalók után.
- Szia Szívem! - hallom meg váratlanul Jeongin hangját, ami normál esetbe a szokásos borzongást váltaná ki belőlem, most mégis inkább egy laza szívrohamot okoz.
- Szia Manó - hajolok ki a hűtőből tarkómat dörzsölgetve, mivel sikeresen bevertem azt az egyik polcba - hát te? Miért nem alszol?
- Téged vártalak - jön elém - és már vagy háromszor köszöntem - mosolyodik el a nyomoromon, majd lábujjhegyre állva, nyom egy gyors csókot számra - még gyorsan elmosom azt a két poharat, és mehetünk aludni - fordít nekem hátat, így végig tudom mérni: az én egyik fekete pulcsim van rajta, plusz egy alsó, amit teljesen eltakar a pulóver, mivel a combja közepéig ér. Lassan mögé sétálva nyúlok be az anyag alá, átkarolva csípőjét. Fejemet nyakába fúrva szívom be bőrének édeskés illatát, majd nyálas csókokkal haladok egyre lejjebb, egészen a pulcsi alól kilógó kulcscsontjáig.
- Jinie~ - húzódna el tőlem, de én szorosan tartom csípőjénél fogva - részeg vagy - törli meg a kezeit egy konyharuhába, majd megfordul karjaim között, nyakamba akasztva kezeit.
- Jól látod - mosolygok le rá - ezért - vezetem kezeimet formás fenekére - végre elmondhatom neked, hogy imádom, hogy a fenekedből nem fogytál semennyit. Ugyanolyan formás maradt, mint amikor összejöttünk - markolom meg az említett testrészét, ami miatt egy kicsit megugrik, ennek köszönhetően közelebb simulva hozzám.
- Te is - vezeti apró kezeit felkaromra - változtál - néz fel rám egy kötözködő mosollyal.
- Hát igen baba - feszítem be bicepszem - azért látszik, hogy edzek rá - mondom egy önelégült mosollyal.
- Oh, tényleg? - lepődik meg látványosan - én nem erre gondoltam, de ha te mondod - rántja meg édesen vállait - biztos régebben jól állt a távolság - harap alsó ajkára, hogy elrejtse mosolyát.
- Adok én neked olyan távolságot - emelem fel a pultra, terpeszbe tett lábai közé állva. Szemtelenül mosolyogva várja a következő lépésem, amit meg is kap, de nem azt amire számít. Édes ajkai helyett selymes bőrére tapasztom ajkaim, ellepve azt nyálas csókjaimmal. Ujjait hajamba vezetve tépi meg tincseimet, néha felnyögve az inger hatására, mire muszáj belemosolyognom bőrébe. Fenekébe markolva húzom magamhoz közelebb, de amikor megérzem, hogy ő sincs éppen nyugalmi állapotba, mintha bekapcsoltak volna bennem valamit. Gondolkodás nélkül kapom fel ölembe, mire egy aprót sikkantva fonja lábait derekam köré. Combjába markolva tartom meg, majd ajkait célba véve kezdeményezek egy heves csókot, amit nem rest viszonozni.
- Induljh - válik el egy pillanatra duzzadt ajkaimtól, kiadva a parancsot, majd már hajol is vissza hozzám. Gondolom nem kell részleteznem, hogy meg sem álltunk a szobámig...

Felix szemszöge:

Ahogy megbeszéltük, már hallom is a kapucsengő összetéveszthetetlen hangját, majd pár perccel később nyílik az ajtó és meghallom Innie vidám hangját.
- Nézd mit hoztam - tart fel egy üveg tequilát, széles vigyorral arcán.
- Neked is szia - mondom gúnyosan, de mikor észreveszem a kezében tartott italt megenyhül a szívem.
- Na had menjek be mert már fájnak a lábaim - lép el mellettem és egyenesen a fotelhez sétál, hogy elfoglalja megszokott helyét.
- Örülök, hogy otthon érzed magad - motyogom magam elé, majd megfordulok és én is bemegyek a nappaliba.
- A mókuska még nem jött meg? - kérdezi kíváncsian.
- Hát látod valahol? - tárom szét karjaimat, ezzel szemléltetve, hogy még nagyon nem érkezett meg.
- Jó nah... Bocsi, hogy próbálok kommunikálni veled - mondja sértődötten - inkább megyek kerítek valami innivalót - jelenti ki egyszerűen és fel is kel eddig helyéről, hogy a konyha felé vegye az irányt.
- Nekem is hozz valamit - kiabálom utána.
- Majd te hozol magadnak, ha inni akarsz. Amúgyis, én vagyok a vendég!
- Inkább élősködő vagy, mint vendég - mondom halkan, reménykedve benne, hogy ilyen távolságból nem hallja meg, de megint csalódnom kell.
- Hogy is mondtad? - áll meg mellettem felvont szemöldökkel, kezében két pohárral.
- Semmi, semmi - legyintek egyet - Jaj, hát mégis hoztál nekem inni? - nézek rá tettetett csodálkozással. Tudtam, hogy hozni fog...
- Remélem megakad a torkodon - mondja flegmán, majd visszaül helyére.
- Én meg remélem félrenyelsz és itt fogsz fuldokolni tíz percen keresztül - mosolygok rá ártatlanul, majd beleiszok a kezembe tartott pohárba.
- Abbahagyhatod, tudom, hogy szeretsz - nyújtja ki nyelvét felém.
- Aki ilyen jó koktélt kever, azt csak szeretni lehet - nevetek fel, amihez ő is csatlakozik.