Tegnap után is veled a halálba [YoonKook]

Ｔｉｚｅｎöｔöｄｉｋ ｒéｓｚ

Yoongi:

Kellemesen pihentem szobámba és Jungkookot vártam, közben olvasgattam a kedvenc könyvemet, amit nemrég kaptam az iskolában elismerés képpen. Alaptörvények.
Elég furának hangzik, hogy valakinek egy alap törvényekről szóló könyv a kedvence, viszont nem olyan unalmas, mint amilyennek egy átlagos ember gondolná. Plusz még tanulni is lehet belőle, ami nekem nagyon is erősségem. Ha Kook nem lenne velem hétvégén, tuti akkor is tanulnék. Hát igen, ilyen vagyok. De ahogy elnézem ő sem kerülte a könyveket meg a magolással kapcsolatos dolgokat. Rengeteg mindent tud, sok mindent tanulhatok tőle még a diploma szerzésig, ezt megkönnyíti a saját könyvtára, ami a házban van. Igaz még csak egyszer volt szerencsém ott járni, de akkor is elájultam a látványtól. Óriási és gyönyörű.

Fogalmam sem volt, mióta lehettem már magányosan a szobámban, mikor Jungkook belépett az ajtón.
- Ma sem kell iskolába menned? -kérdezte ingjét gombolgatva.
- Nem, este tudom meg, hogy holnap végre be mehetünk-e. -bújtam ki a könyv mögül.
Tökéletesen állt rajta az öltöny, a haja le volt zselézve jobb oldalra, ajkai fényesen ragyogtak az új szájfényétől, kezein kilátszódtak az erek. Karóráját igazította meg legutoljára és felém közeledett.
Mivel nem rég keltem, vagyis a franc tudja mikor, mert három fejezetet elolvastam a könyvben, hófehér színű hálóruhámban voltam még mindig. A nadrág kicsit hosszú rám, ezért folyton rálépek, ha nagyon sietni akarok a lépcsőn lefelé. Miért nem tudtam 5 centivel magasabbra nőni. Minden esetre jó ez így nekem, legalább Kook mellkasába tudtam könnyedén nyomni a fejem.
Mikor oda lépett hozzám, komor tekintete találkozott az én egyszerű ábrázatommal és mereven bámult.
- Ma viszont nem tudsz velem jönni, tárgyalásunk lesz.
Nagyszerű, mi más ronthatta volna el a napomat.

Viszont én sem töltöttem tétlenül a napomat. Taehyunggal találkoztam, akivel a belvárosban sétálgattunk, beültünk egy presszóba, beszélgettünk, voltunk a könyvesboltban, moziban, a bevásárlóközpontban és még egy cukrászdában is. Jungkook születésnapja nem soká lesz és rendeltem neki egy tortát.

Amikor megláttam, rögtön ő jutott eszembe, imádja a csokit és a piát is, ezzel félre nem nyúlhatok. Kifizettem előre az árát és egy címet adtam a pasasnak, ahova majd kihozzák.

Folyton a telefonom háttérképét bámultam, a közös fotónk volt a zárolási képernyőn, amit hetekkel ezelőtt csináltunk.
- Minden rendben köztetek? -szólalt fel Taehyung mellettem a banános tejet szorongatva.
Természetesen ő tudja, hogy Jungkook nem a nagybátyám, már elmondtam neki az igazságot. Múltkor neki panaszkodtam, hogy mennyire el vagyok hanyagolva és már nem olyan kedves, mint kezdetben volt.
- Úgy néz ki, hogy igen. -mosolyodtam el.
- Csak nem volt valami komolyabb is? -kuncogott fel, miközben ivott.
- Túl kíváncsi vagy, Tae. -csatlakoztam be énis vigyorgása mellé és a vállára csaptam. - Nem fogok beszámolni semmiről!
- Nyugi, nem is akartam, ez a te magánügyed Hyung. -paskolta meg hátamat még mindig mosolyogva.
Megértő és kedves. Ilyennek kell lennie egy barátnak.

Kook mit sem sejtve jött értünk az egyik háztömb sarkához, beugrottunk a kocsiba és megindultunk Taehyungék háza felé.
Megálltunk az egyszerű kis kertes ház előtt és elköszöntünk tőle, majd hazafele vettük az irányt.
A bal kezem folyamatosan fogta az ő jobb kezét, amivel sebességet váltott az autón.
- Hiányoztál kicsim. -szólalt fel s megtörte a csendet.
Szemeimet rá szegeztem és valószínűleg elpirultam, mert nagyon melegem lett.
- Te is nekem. -mondtam szégyenlősen.
Először hívott így és kicsit meglepődtem rajta, hogy egy Jungkook féle ember szájából ilyen is kijöhet.
Közben felfigyeltem egy dobozra a hátsó ülésen, ami eléggé felkeltette az érdeklődésemet, szóval hátra nyúltam érte.
- Yoongi, nem szabad. Majd otthon. -mondta mogorván.
- Nem tudtam, hogy az enyém lesz.
- Ki másnak vennék ajándékot, te kis butus? -nevetett hangosan.

Türelmetlenül sétáltam be vele a nappaliba, a dobozt erősen fogta és mindenhova vitte magával, hogy véletlenül se tudjam meglesni mi az.
Egyre fogyott a türelmem és követelőztem, hogy végre adja oda azt a nyamvadt dobozt, de mindig nemleges választ adott. Fel rakta a szekrény tetejére, hogy nyugodtan megvacsorázzunk, de én egész étkezés közben megvető pillantásokat vetettem rá. Ő csak mosolygott és evett tovább.
Mekkora egy kis szemét, még húzza az agyamat.
Direkt szépen lassan ette a kajáját, de már annyira elborult az agyam, hogy oda mentem és direkt az ölébe ültem, hogy én is kicsit idegesítem. Fogdostam a mellkasát, a fülét, csókolgattam a nyakát és mocorogtam az ölébe. Mire megette az utolsó falat kaját is, már a nadrágja eléggé szűken nézett ki rajta. Kuncogtam egyet és nem engedtem felállni, én is azt mondtam neki, hogy "majd később ".
Szembe fordultam vele, lehúztam a felsőjét én pedig lerúgdostam magamról a nadrágomat és így ültem az ölébe. Csókolgatni kezdtem a fülét és párszor bele is haraptam, végig haladtam nyakán is és végül a torkánál hagytam abba, mert már verte a víz szegénykémet.
- Na mi a baj, csak nem élvezed? -motyogtam aranyos hangon.
- Ne hagyd abba kérlek. -belenyomta nedves haját pólómba és úgy lihegett.
- Kérem az ajándékom Kook! -szólítottam fel.
- Deh....
- Nincs semmi de! Add ide most, vagy megtekergetem a kis Kookot, de azt nem fogod élvezni. -mosolyogtam rá gonoszan, vagyis már inkább ördögien.
Kiszálltam az öléből, oda sétált a szekrényhez és levette tetejéről a dobozt. Lassan le emeltem a tetejét és megpillantottam a benne rejlő ajándékomat.
Perceken keresztül csak álltam és folytak a könnyeim, persze az örömtől.
Ő pedig mögöttem állt némán és csak mosolygott, mit is mondhatott volna.

(Nem mondom el miazzzz, csak legközeleeebb. Bibibi. De szemét vagyok. Szeretlek titeket és köszönöm, hogy olvassátok.❤️)