𝑻𝒓𝒐𝒖𝒃𝒍𝒆𝒎𝒂𝒌𝒆𝒓 (🔓)

1.

🔓Hétfő🔓

Életemben nem voltam még ilyen szerencsétlen... Na de az elejétől.

Nyöszörögve próbáltam lekapcsolni az ébresztőmet, de nem jártam sikerrel, huszadik próbálkozásra sem. - Hol az anyámba van az a retkes gomb? - egyre jobban ütögettem a gép tetejét, de semmi. Az idegesítő csipogás nem akart elhalkulni.

- Akkor máshoz folyamodunk, aranyom. - még mindig hunyorítva - kellett nekem este behuzatlanul hagyni a sötétítőt - lelöktem a földre a készüléket, ezzel megszüntetve annak irritáló hangját.
Mennyivel jobb!

Duzzogva felszenvedtem magam ülő helyzetbe. Megvakartam a fejemet, de ahogy hozzáértem az Oroszlánkirályt megszégyenítő hajzuhatagomhoz, el is rántottam onnan kézfejem. A jó édes.... meg se mostam a hajam!

Még a hónaljam is büdös. Muszáj leszek minél hamarabb eljutni a fürdőbe, mert így nem lesz ez jó.

Ahogy nagy nehezen feálltam, átvánszorogtam volna a fürdő ajtajához, ha nem rúgtam volna be a küszöbbe a lábam. - Ki szórakozik velem?! - odakaptam a kezem a kislábujjamhoz. Egy lábon ugrándozva végre valahára eljutottam a megcélzott ajtóhoz, majd szinte beestem azon.

Egy kiadós test- és hajmosás után levettem az egyik polcról a törcsimet, amit a mellkasomnál körbetekertem, így kelépve vissza a szobába. Ahogy realizáltam a fejemben a terepet, észre vettem, hogy Leila nem horkol az ágyán szétterülve. Megvontam a vállam és odacsoszogtam a szekrényemhez, valami normális öltözék reményében.

- Meg is van! - mosolyogva megpillantottam a ruhatorony legalján lévő fehér pulcsimat. Ezzel nem lett volna semmi gond, de miközben kihúztam a pulóvert, úgy jött utána a többi ruci is. Rögtön lehervadt az arcomról a mosoly, helyette egy sűrű "nabazdmeg" és "ezzel meg mi a jó istent kezdjek?" után, a felbaszott agyammal felvettem egy fekete leggingset és berugdostam az ágyam alá az összes kihullott göncöt. Jó lesz ez így.

- Hoool van a telefonom? - elnyújtva az "o" hangot, mászkáltam fel-alá a szobánkban.
Már kezdtem feladni a keresést, amolyan "ha én nem találom meg a telóm, akkor ő talál rám" elven lehuppantam az ágyamra.
- Na, basszus! Ezmiez itt?! - mintha betonba seggeltem volna. De megvan a telefonom legalább!

Oké. Amikor egy emberi lényt korán reggel, feltételezzük 6:45-kor többszöri idegállapot ér, olyan szinten le fogja tojni a nap hátralevő részét, ahogy még soha.

Ez a sors engem is utolért. Nekem már tök mindegy volt, hogy felemás a zoknim, nincs megszárítva a hajam, - na de ha majd megszárad, na az még szebb látvány lesz - még a napszemüveg is fordítva van rajtam. Ezek már csak részlet kérdései.

- Na, összegezzük a dolgokat! Táska megvan. Teló megvan. Személyi megvan. Szemcsi, - ami még mindig hülyén áll rajtam - rágógumi, pénz, zsepi, hajkefe megvan. Megvan minden? Hát, nem. Leila! Hová szublimáltál el ilyen korán? - kiabáltam el magam, sikertelenül. Vártam 10 másodpercet, hátha érkezik válasz, de miután semmit sem hallottam, végleg feladtam az egészet. Odabattyogtam a cipősfiókhoz, ahonnan leakasztottam a kulcsom.

A bejárati ajtó felé fordulva megláttam egy rózsaszín posztitet. Pontosan a küzepére lett felragasztva. Ez az idióta tud valamit!

Ez állt rajta:
Bocsesz Samu, de hamar lelépek ma, mert elhívott magához Otto, megbeszélni a szakításos dolgot. Tényleg, ne hari. Majd tala!

Hát, felőlem beszéljenek. Khm, biztos csak beszélni fognak? Sakktáblát ne vegyem elő nekik? Nem? Jó.

□■□■□■□■□