𝑻𝒓𝒐𝒖𝒃𝒍𝒆𝒎𝒂𝒌𝒆𝒓 (🔓)

2.

Észre sem vettem, hogy már 5 perce állok a helyemen, lábaimmal legyökerezve a betonba. Szintúgy, ahogy a tőlem 3 méterre lévő autónak dőlt fiú is. A levegő félúton megakadt a légcsövemen haladva. Ezt fokozta a harmadik perctől megjelenő enyhe, lágy mosolya, amit nem tudtam hová tenni.

Ennek a palinak nagyon szép a görbe a száján. Igazam van, vagy igazam van?

- Bocsánat, de pont most zártunk be. - próbáltam lazának tűnni, de ahogy ellökte magát az autójától, - feltételezem, Range Rover a kicsike - megindult felém, szemeim elkerekedtek. Szűz Mari néni!

Megvakartam a fejemet. - Öhm.. Itt hagyta valamilyét esetleg? - kissé megremegett a hangom, közeledő alakját vizslatva. A fiú elöttem két lépésnyire határozottan megállt, ügyelve a kettőnk közötti tisztes távolságra.

- Pont indultam volna haza, de nem találtam a telefonomat. Gondoltam megvárom, míg végeztek ott bent. Nem akartam zavarni. - az utolsó mondatát már halkabban közölte velem, aztán rámutatott arra az ajtóra, amit az imént zártam be kínok között.

- Dehogy tudnál minket zavarni! Simán bekopogsz, ajtót nyitsz, szólsz, hogy itt felejtetted az egyik személyi értéked és megkeressük! - szóltam hozzá. Nagyon kedves volt, hogy megvárt minket itt kint, de basszus! Miért nem ült be az autójába addig? A szétfagyás neki jobb a kocsifűtésnél? Férfi logika.

- Na, gyere utánam, csak a lehető legkevesebbszer lépj rá a csempére, még nem száradt meg. - fordultam vissza az ajtó felé. - Nagyon csúszós ilyenkor.

- A jó édes anyádat, nyitódj már ki... - kicsit sem nőisesen beszéltem a zárhoz. Ha ezen a héten nem fogja Dave kicseréltetni ezt a nyamvadt zárat, esküszöm felmondok.

- Ne segítsek? - jött egy kérdés a bal fülem mellől. Picit megugrottam, mivel túlságosan is közelről jött a hang. - Látom, most sem boldogulsz. - hallottam hangján, hogy szélesen mosolyog.

Ezaz, Kelson! Így kell első benyomást tenni egy szépfiú felé. Tudasd csak vele, hogy egy nagy nyomorék vagy!

- Mindjárt megvan! - egy kattanás. - Éééés kész! - kivettem a kulcscsomót a zárból, majd visszasüllyesztettem a táskámba. Óvatosan elfordítottam a kilincset és a szőnyegeken átkommandúztunk a pult széléig.

- Hol láttad utoljára a telefonod....?
- Harry. Harry Styles. - segített kiegészíteni a kérdésemet, amit meg is köszöntem neki.

Harry Styles. Hmm, szép név.

- Nos, mivel itt ültem, - átballagtunk a pult szélső részébe. Nem mintha nem tudnám, kicsit feltűnőek voltak az engem vizslató szemei! - így biztos itt hagyhattam. - vakarta meg a tarkóját.
- Nem tetted el véletlenül valahova? - emelte rám kíváncsi látóeszközeit [Hirtelen nem tudok más szinonímát a 'szemre', bocsesz. Szerk.] választ várva.

- Ha a tokod fekete, rajta egy kalózos halálfejjel, akkor bizonyára itt lesz, ebben a szekrényben. - nagyokat bólogatott, közben újra kihalásztam a kulcscsomómat és kinyitottam a picurka szekrényemet. - Tessék, Harry. - nyújtottam át neki a bazi nagy telefonját. Miközben átvette tőlem személyes holmiját, kezeink egy pillanat erejéig egymáshoz értek.

Hú, ez a kéz tud perzselni, az biztos! Egy kicsit forrósodik a levegő. Nyugi, Kelson, nyugalom.

Reakciómat látva Harry őszinte mosolyát villantotta felém, amitől gyorsabban elolvadtam, mint egy hóember 50 fokos hőségben. Szóval rögtön.

- Nagyon köszönöm. Amúgy, ha nem gond, elárulod a nevedet? - kérdése feltételével egy időben véste zöld íriszeit az én kékjeimbe. Basszus. Nem tudtam egy szót sám makogni, annyira magába szippantott Harry látványa.
- A hallgatás egyenlő a beleegyezéssel? - fel húzta egyik szemöldökét és egyre levakarhatatlanabb lett a vigyora a tökéletes arcán.