Elbájolva (Elrejtett Emlékek)

1. fejezet

Családbarát betolakodó?

- Ne! – sikítottam nagyot miközben felültem az ágyban. Szakad rólam a víz, mintha kilométereket futottam volna le, egyszerűen sokkot kaptam ettől a lidérces képsorozattól. Csak rémálom volt ismét...

- Már megint?- kérdeztem lihegve magamtól.

Hihetetlen! Ezek a borzalmas képek még mindig nem hagyják nyugtomat. Már tizenegy éves korom óta nem volt ilyen rossz álmom. Annyira valóságszerű, mindig becsap, és sikítozva kelek fel.

A régi lakásunkról, ahol a büdös életben nem történt semmi, még ördögszekeret se fújna arra a szél, lángok martalékává lesz! És az a rejtélyes nő azzal a gonosz kopasz sebhelyes figurával akinek az arca beleégett az emlékezetembe...

Csodálatos így felkelni egy verőfényes napon!

Nyugtatásomra, a biztonságos hálószobában mindent szemügyre vettem jó alaposan. Fáradtan felnyögtem. Doboztenger! Hű hogy én mennyire tudom élvezni az életemet, tavaszi szüneti bulizás képp, rámolhatok egész nap!

A tegnap esti órákba nyúló költözés emlékei, a fejembe kúsztak. Hajnali kettőkor fejeztük be, én apám a bácsikám, meg három a költöztetős pasas. Szegények majd a nyelvüket kiköpték, mire végeztünk! Tekintettel hogy délután háromkor indultunk el a fővárosból, még így is remek időt futottunk ezzel az egész hajcihővel.

- Kicsim mi történt!? – tépte fel az ajtót az apám, amitől sikerült megint szívrohamot kapnom. Remek, pont ez kellett!

- Nyugi nincsen semmi, csak rosszat álmodtam! – hadonásztam neki a kezeimmel. Mondjuk érthető a dolog, ő készíti békésen a reggelit, lent a földszinti konyhában, közben meg a lánya úgy sikolt az emeleti szobából, mintha éppen ölnék.

- Már megint? Azt hittem már túl vagy rajta. – szomorodott el az arckifejezése. Eléggé a szívembe markolt a dolog, nem szeretem így látni a mindig jókedvű Mecénás Gregoriuszt.

- Igen, de ne aggódj, biztos csak a kimerültség miatt van!- próbáltam jókedvre deríteni. Mindig is rosszul érintette, ha így keltem fel. A tarkómat masszírozva vigyorogtam úgy, mint akinek semmi baja sincs. Azt hittem, ezzel lezártuk ezt az igen kényes témát.

Ám nem! Nem! Nem úszhatom meg ennyivel, csörömpölő hang hallatszott a másodikról, mintha üveg törne, azt pedig egy többszörös puffanás sorozat a folyosó jobb oldali lépcsők irányából és közeledő vizes csattogások közepette a szobaajtómban megjelent Dériusz bácsikám csuron vizesen, kék zuhanysapkában, a nyakában a sárga zöld pöttyös zuhanyfüggönnyel körbeburkolva?

- Mi-mi történt?- kérdezte lihegve az oldalát fogva.

Én csendben néztem az érdekes jelenséget. Ilyet se látok minden nap!

- Semmi gond, rosszat álmodott. – mondta neki apa majd a homlokán ráncok jelentek meg, egy felvont szemöldök társaságában – Bánni fogom a dolgot, de veled, – a jobb kezében lévő fakanállal végigmutatott a bácsikám megjelenésén – mi a fene történt?

Dénes bácsi pislogott párat és végignézett magán úgy kapott a fejéhez:

- Ja, hogy ez! Ö, hát hosszú sztori. Lényegében, új zuhanyfüggönyt kellene venni, és emlékszel anya díszporcelán vázájára Herbálforrásról? - húzta össze a nyakát, látva,hogy apu szemei tányér nagyságúra kikerekednek egyre a haragtól intenzívebb vörösödő fej kíséretében.

- Igen?!

- Annak semmi baja. - legyintett könnyed mozdulattal, ezért apa megnyugodva felsóhajtott, amit talán elhamarkodott. Ó hogy ennek milyen csúnya vége lesz!