Seven..

Seven..5. élet

A sivatagban

Jungkook szemszöge

Órák óta gyalogolunk, de még mindig nem érzek se szomjúságot, se éhséget. Senkilány arca viszont kezd teljesen pirosra égni a napon és zihálva veszi a levegőt, majd megtörli a nyakán lecsorgó izzadtságcseppeket, és a szeme elé teszi a kezét, hogy kémlelje a látóhatárt, ahogy órákkal ezelőtt már jó párszor megtette, majd nevetve leengedi a karjait.

Senkilány:Még az előbbinél is nagyobb semmi! XDD-és a kacaja belegyöngyözik megint a füleimbe. Mint ha valami zene lenne. Valami, amit bár most hallottam másodszor, úgy érzem életem végéig tudnám hallgatni. Amúgy a szóban forgó eset óta, hogy nem hiszi el, hogy én vagyok én Senkilány nem szól hozzám csak magában beszél és rója előttem a homok dűnéket, amikor egyszer csak meglátunk valami érdekeset magunk előtt.

Jungkook:"Az ott egy vidámpark?:D"-mosolyodom el látva a rozsdás játékokat, a forgó hintát és a többit. Mint, ha valami kísértet járta helyre tévedtünk volna, főleg hogy közben ránk esteledett.

Senkilány elfáradt, és lehuppan a most már kihűlő félben lévő földre, és maga alá húzza a lábait. Mivel én egyáltalán nem fázom a kabátomat óvatosan ráterítem a vállára, és megeresztek egy fél mosolyt, de rám se néz. Nyugtázom, hogy továbbra sem áll szóba velem és letelepszem mellé bámulni a csillagokat, majd ledőlök a homokba. Egy ideig még hintáztatja magát a lábain, majd leteríti a kabátomat a földre, és azt mondja.

Senkilány:Menj arrébb! és kettőnk alá teríti a kabátomat. Elmosolyodom, mert ezek szerint békülni akar, és én végre megint hallhatom majd a hangját, amit a világon a legjobban szeretek az első perctől fogva.

Egymás mellé fekszünk, és most már együtt bámuljuk a csillagokat. Végre ő is elmosolyodik, és aztán mint ha csak elfújták volna ugyanazon a hangon, mint először beszélgetni kezdünk.

Senkilány: Szerinted egyszer eljuthatunk valamelyikre?-kérdezi és felfelé mutat az ég irányába.

Vállat vonok.

Jungkook:Nem tudom. A csillagok mindig meghalnak, aztán újra születnek. Lehet, mire elérnénk az egyiket, már nem lenne ott semmi..

Egyszer csak oldalra fordítom a fejem, és ekkor látom, hogy pont engem néz azokkal az ártatlan barna szemeivel, amikben.. van némi zöld és szürkéskék is.

Jungkook:"Hogy, hogy eddig nem vettem ezt észre?"

Egy ideig csak bámul engem, majd felkiált.

Senkilány:Tudom már! Te is csillag vagy!:D-mondja és megint nevetni kezd.

Máskülönben hogy tudhatnál ennyi mindent róluk :DÉs ekkor eszembe jut Ő. A legjobb barátom, Jimin. Mindig órákig néztem vele a csillagokat. Mindnek tudta a nevét, az összesnek. Úgy ismeri a naprendszert, mint senki a világon. 

Jungkook:"Bár, csak újra láthatnálak, Jiminie.."

Egy könnycsepp gördül le az arcomon, és arra eszmélek hogy egy apró kis vékonyka ujj letörli róla, és két aggódó szempárral találom szembe magam, az Övével. Gondolkodás nélkül fogom meg kis kezét az arcomon és a szemeim maguktól lecsukódnak.

Jungkook:"Meleg.. Meleget érzek.."-majd rájövök, mi történt, és azonnal talpra ugrom, ő pedig ijedten félrehúzódik előlem.

Járkálni kezdek, mint egy eszelős az arcomat tapogatva, ő pedig vigyorogva követ a szemével, mint ha csak teniszmeccset nézne.

Senkilány:Nem tudtam, hogy Jeon Jungkook ilyen szégyenlős :P-mondja és még a nyelvét is picit kidugja a száján, hogy engem még nagyobb zavarba hozzon.

Nem zavarban vagyok, félek. Félek, mert érzem a kezét. Érzem a kezének a melegét, ami eddig még sosem történt meg velem. Félek, mert érzek valamit, amiről fogalmam sincs, micsoda, aztán egyszer csak odaguggolok elé, és megfogom újra a kezeit, majd az arcomra teszem őket, ő pedig nyel egyet.

Jungkook:Csináld újra!

Nem ért engem, ezért a másik kezemmel is megfogom az övét az arcomon.

Jungkook:Csináld azt, amit az előbb! Kérlek!:$-mondom könyörgő szemekkel, ő pedig kétkedő tekintettel, letörli megint az arcomat, de ezúttal nem történik semmi.Felállok, és újra leülök mellé, de ezúttal távolabb mint ahogy pár perce voltunk, és eltakarom az arcomat, ami vörös mint a sivatagi hegyek a naplementében, mire megint elneveti magát.

Senkilány:Most már tuti biztos! :D-mondja én pedig kikandikálok az ujjaim közötti résen és úgy kérdezem.

Jungkook:Micsoda? :$

Mikor felpillantok ott guggol előttem, ahogy az előbb én tettem, és a homlokom elé helyezi az ujját, majd megpöcköli azt.

Jungkook:Au! Ezt miért kaptam?
Senkilány:Mert, tiszta dilis vagy!:D-mondja és rám mosolyog, úgy hogy egészen elveszek a tekintetében. És akkor megint érzem azt a MELEGET.. Pont mint az előbb.

Jungkook:"Miféle varázslat ez? Hiszem most még csak hozzám sem ért! Lehet, hogy boszorkány? Ha igen, akkor jobb lesz ha vigyázok vele, és nem bosszantom fel többet :D"-ilyen gondolatokkal a fejemben bámulom tovább Őt ahogy a Nap lassan lenyugszik a háta mögött, és ekkor váratlanul történik valami..

Csak nézem, és Senkilány emiatt szintén a háta mögé néz, és eltátja a száját.

Senkilány:A vidámpark!

Jungkook:Minden világít benne!:O

Senkilány ijedt tekintettel fordul vissza, és azt mondja.

Senkilány:Ezek szerint.. nem vagyunk egyedül..

--------------------------------------------------------------------
Na, milyen ez a mostani élet?:D Rájöttetek már, hogy ki kicsoda a történetben? Vajon Senkilánynak tényleg nincs neve? Kinek a hangját hallgatta azon a mobilon, ami aztán tönkrement? Mi lesz Tae és Jimin barátságával, ha Jimin rájön a titokra? Sikerül Jin-nek megmentenie Jungkook-ot? A folytatásból kiderül! ;) Hajrá, ARMY-k!