Come to Papa (+18)

III.

- Szeretném, ha minél hamarabb találnál számomra célravezető szavakat, Greg.
- Mondtam már, hogy nem tudok semmit!
- Engem pedig hidegen hagy, hogy mit mondtál. Kettőnk közül te vagy az egyetlen, aki tudsz azokról a dolgokról, amikről nekem kéne, nem igaz?
- Főnök, mondtam, hogy nem tudok semmit!
- Ez így nem lesz jó Greg, remélem tudod. Egy idő után elfogom veszíteni a türelmemet és sokkal rosszabb módszerekhez fogok folyamodni, hogy megeredjen a nyelved.
- Nem tudok semmiről - eredt meg a nyelve helyett a könnycsatornája az idősebb férfinek, akinek a haját már ősz szálak tarkították. És most mégis ő ült ott megkötözve egy húsz éves fiúval szemben, akinek két év alatt több hatalom jutott, mint neki valaha is jutna. Ott ült szégyenteljesen és várt arra, hogy megöljék. Milyen szomorú belegondolni, hogy ebben a világban nem az évek, az energia és a tapasztalat az ami sikert hoz, egyedül a vakszerencse, meg a szerencsét erősítő találékonyság. Találékony emberek pedig csak azok lehetnek, akik kifejezetten magas intelligenciával rendelkeznek. Greg nem volt ennek a csoportnak a tagja.
- Utolsó esély - vigyorodott el a fiú. Az a mosoly volt az, ami mindent elárult róla. Egyszerűen élvezte, hogy ezt teheti. Az emberek tehetetlensége valami földöntúli örömszerűséggel lepte el az egész testét, érezte az adrenalint, az erei megduzzadtak és szaporán dobogtak, az izmai megfeszülve várták, hogy végre végezhessék a dolgukat. Erősen markolta a kezében lévő fogót, de egyelőre még nem tett semmit. De mennyi mindent fog még tenni vele, ha ez a vén pöcs nem kezd el tíz percen belül beszélni. Úgy gondolta gondolatait nem hagyja meg magának, így elkezdte megosztani gúnyos tekintettel, de mégis fojtogatóan bámulva, a különböző alternatívákat. - Tehát nézzük Greg, milyen esélyeid is vannak, ha minnél tovább tartod a szádat valaki olyannak, akit már most elintézhetnék a védelmed érdekében.. de hát persze te nem bízol ennyire a főnöködben.. - rázta a fejét csalódottságot színlelve, de igazság szerint csak élvezte a macska-egér játékot. Imádott húsra éhes kandúr lenni. - Tehát.. ez a fogó rengeteg mindenre képes, remélem tudod, Greg. Kitudok vele húzni dolgokat, tudok vele vágni dolgokat, tépni dolgokat, de ha kell szúrásra is alkalmas.. igaz, nem olyan éles, mint egy kés, de ez nem nagy akadály, szimplán többször és erősebben kell döfni és ugyanaz lesz a hatás - mesélt elragadtatva, vizsgálva a kezei között tartott méregdrága szerszámot, majd a férfira nézett, akinek a nadrágján lassacskán átlátszott a vizelet, ami a félelem hatására engedte magát szabadjára. - Jaj Greg, hát félsz? Pedig ha beszélnél, nem kéne semmitől se tartanod - mosolygott rá, mire a csend megszűnt.
- Mindent elmondok! Mindent! A kikötő mellett vannak, odatelepedtek, esténként elhagyják a bázist, ilyenkor könnyen be lehet törni, bármit el lehet vinni. Felelőtlenül és meggondolatlanul építkeztek. Ez minden amit tudok, Főnök. Esküszöm! - sírta el magát újra. - Kérem engedjen el. Kérem, bocsásson meg!
- Jaj Greg, mindig is tudtam, hogy a legvégén a hűséged fog győzedelmeskedni a büszkeséged felett és mindent elmondasz - mosolygott miközben megveregette a férfi vállát aki megkönnyebbülten sóhajtott fel az érintésre. - Kár, hogy a határidőt nem tudod betartani - markolta meg a fogót, majd egy hirtelen erőteljes mozdulattal azt a megkötözött szemébe állította, majd ha ez még nem lett volna elég, könyörtelenül beljebb nyomta, hogy az biztosan érintsen agyi területet. Greg az utolsó lélegzetvételével is kegyelemért könyörgött.
A fiú megmosta a kezeit, majd a többiek felé fordult, akik végignézték a teljes faggatást a végeredménnyel együtt.
- Vigyétek el innen. Már most bűzlik - szólalt meg undorral, majd megigazította magán a ruháit és tovább állt, mintha mi sem történt volna.
Matthias, az összes latin-amerikai származású bűnöző feje, ismertebb nevén a  Karma fiatal kora ellenére sokkal hosszabb és élménydúsabb, kegyetlenebb múlttal rendelkezett mint bárki más. Háromszor járta már meg a börtönt, több ezer ember vére száradt a kezén és a bűncsatornák mind a hatalma alatt működtek. A férfi vonzó volt, magas és izmos alakja, tetoválásai, zömök, intelligens arca és fekete vállig érő haja vonzották a női tekinteteket viszont ő egyedül kalandokat keresett az ellenkező nemben. A maffiafőnök nem vágyott a szerelemre és nem is tudott volna érezni hasonlót senki iránt. Ha valakit kihallgatott, az sose került ki élve a kezei közül, mindenki megkapta a megérdemelt büntetését. Tehát összegezve Matthias nem volt egy gyengéd ember, nem szerette, ha befolyásolni próbálták és képtelen volt eltűrni, ha valaki visszamert beszélni neki.
- Megvan minden, ami kellett? - kérdezte tőle a társaság mire ő csak elmosolyodott.
- Hogyne lenne? Hát nem ismertek? - kacagta el magát egy szál égő cigarettával a szájában. - Éjjel kell odamennetek. A kikötőnél megtaláljátok őket - adta ki a parancsot, mire csak bólintottak.
- Nem lesz bajunk belőle főnök, hogy konfliktust keltünk?
- Nem tehetek róla, hogy ők az unalmas életet kedvelik.. én szeretnék egy kis pezsgést hozni a csapataink közötti viszonyba.. - kuncogott. - Ezek a férgek sose lennének képesek arra, hogy kémeket küldjenek vagy tőlünk lopjanak, messze elhúznak a képességeink az övéik mellett - magyarázott abban a tudatban, hogy mindenről értesült már és hogy képtelen legyen, hogy akárcsak egy ember is magában nevetgéljen a szavaira, mert ő tudja az igazságot. Mert itt, rajta kívül, tényleg senki nem tudott többet, mint ő. Még nem történt semmi, ami miatt gyanakodniuk kellett volna. A bázisuk stabil volt, az őrök, a hackerek biztonságos rendszert alakítottak ki mind a cyberspace-en, mind a való világban. Viszont egy karizmatikus, könnyen színészkedő embert ezernyi téglafal sem állított volna meg. Pablo pedig készen állt arra, hogy végre bizonyíthasson Javiernek és ne csak Michael mentoráltjaként emlékezzenek rá.
Az etológia is kimondja, hogy egy válaszreakcióhoz; egy ingerre adott mozdulatsorozathoz két dologra van szükség: egy kulcsingerre és a motivációra, más néven késztetésre. A kettő egymás nélkül ritkán létezik, egyedül a késztetés tud olyan erős lenni, hogy az ingerhatás nélkül is létrejöjjön: ezt nevezzük szupernormális ingernek. Erre tökéletes példák az éhes fiókák, akik között az anyamadár annak ad a legtöbb eledelt, aki a legnagyobbra tátja a csőrét. Pablo esetében ezek a csőrök a választások és kihívások voltak, az eledel pedig a döntés amit meghozott. Számára nem kellett kiváltó ok ahhoz, hogy a már épp eléggé nagy motiváció végett ne vállalja el a legnehezebb kihívást is és ne teljesítse azt legjobb képességei szerint. Épp ezért, bár Matthias akkor még nem tudhatta, de nemsokára ő maga is élete legnagyobb kihívásával nézett szembe. Már nem egy szimpla középkorú, ijedt férfit kellett kifaggatnia majd elvágnia a torkát.. most egy erős, furfangos fiút kellett volna legyőznie. Ez pedig még számára is megerőltető volt. Nehéz idők következtek.

Nehéz idők..