Romeo és Júlia

Harmadik rész; Harmadik fejezet

Viggo barát cellája, Viggo barát bejön

VIGGO Jer, Hablaty, te félénk, árva lélek: Beléd bolondult már a Csüggedés. Szegény, te a Bánattal egybekeltél.

Hablaty jön

HABLATY Mi hír, atyám? Miképp ítélt a hercegnő? Mily gond kíván megismerkedni vélem, Mely még nem ismert?

VIGGO E bús társaságban, édes fiam, te régről otthonos vagy: A hercegnőnk ítéletét közölném.

HABLATY Az ő ítélete a végítélet.

VIGGO Nyájas ítélet hagyta el az ajkát - halál helyett csak száműzésre ítélt.

HABLATY Mit: „száműzés". Szánj meg s mondd, hogy „halál". A száműzés szörnyebb szemmel tekint rám, mint a halál. Ne mondd hát: „száműzés".

VIGGO Csak Hibbantból száműzött ki téged: no, csillapodjál: széles e világ.

HABLATY Hibbanton kívül nincs nekem világ, csak tisztítótűz, gyötretés, pokol. Ki száműz innen, száműz a világból, és ez halál - rossz szó a „száműzés" rá: Ha a halált száműzésnek hívod, aranybárddal csapod le a fejem s mosolygasz a csapáson, mely megölt.

VIGGO Ó, durva hálátlanság! Nagyralátás! A bűnödért halál jár, ám a hercegnő pártodra kelt, a törvényt félrerúgta, a vad „halál" szót „száműzés" -re váltva, ez kedves irgalom s te mégse látod.

HABLATY Ez gyötretés, nem irgalom: a menny ott, hol Asztrid, és minden macska, eb, a kis egér, minden silány teremtmény a mennybe van itt és őt nézheti, csak Hablaty nem: - minden ronda döglégy jobban, becsültebben, vígabban élhet, mint Hablaty: hisz az reá repülhet, szép Asztridom csodás-fehér kezére, halhatlan áldást lophat ajkain, mik szűzi félszükben pirultak úgy el, hogy még magukat is csókolni bűn; De Hablaty nem, nem - őt számkiűzték: ott vannak a legyek s én itt legyek? - S te nem „halál" -ról szólsz, de „száműzés" -ről? Hát nincs-e mérged, gyilkos-élű késed, más gyors halálod, mely nem ily cudar, hogy ezzel ölsz meg engem: „számkiűztek"? Pokolba bömbölik e szót, atyám, a kárhozottak: hogy van hát szíved, szent gyóntatóm, én jámbor bűnbocsátóm, kit karjaim a kebelemre fűztek, széttépni szívem ezzel: „számkiűztek"?

VIGGO Őrült szerelmes, most figyelj reám.

HABLATY Jaj, újra azt mondod, hogy „számkiűztek".

VIGGO Fegyvert adok majd, hogy e szót lebírd; a Bú édes teje: a Bölcsesség, ez megvigasztal, bárha számkiűztek.

HABLATY De „számkiűztek". - Süsd meg bölcsességed! Ha Asztridot nem adja vissza, várost nem mozdít el s ítéletet se másít, hiába minden, mit sem ér: ne szólj.

VIGGO Eh látom, a bolondnak füle sincs.

HABLATY Hogy volna, ha a bölcsnek szeme sincs.

VIGGO Hát hadd beszéljek végre helyzetedről.

HABLATY Amit nem értesz, arról nem beszélhetsz. Volnál csak ifjú, férje Asztridnak - egy óra óta - s gyilkosa Dagurnak, ily vad rajongó és ily száműzött, akkor beszélnél, tépnéd a hajad, a földre buknál, mint most én, hogy így adj mértéket megásandó sírodhoz.

Földre veti magát. Kopognak

VIGGO Kelj föl, kopognak, bújj el, Hablaty.

HABLATY Nem én. Beteg szívem bús sóhaja ködként takar el a szemek elől.

Kopognak.

VIGGO Kopognak - ej, ki az? - Kelj, Hablaty, föl. Elfognak. Várj kicsit! Hamar, ugorj föl -

Kopognak

Fuss a szobámba. Mindjárt! Istenem, milyen botorság. Jó, jövök, jövök már.

Kopognak

Ki zörget úgy? Honnan jössz? Mit akarsz?

MALA (kívül) Engedj be, akkor nyomban elbeszélem. Úrnőm küld, Asztrid.

VIGGO Isten hozott hát. -

Mala bejön

MALA Ó, szentatyám, ó, mondd meg, szentatyám, hol a kisúrnőm férje, Hablaty?

VIGGO Ott a földön, könnyétől részegen.

MALA Akárcsak a kisúrnőm, éppen úgy, akárcsak ő.

VIGGO Ó, gyászos együttérzés! Siralmas átok.

MALA Ő is így hever, pityereg és sír, egyre pityereg, sír - állj föl, no, állj föl, és légy férfi már: Állj föl, no, Asztridért, érte, állj föl. Miért is estél ily mély jajba te?

HABLATY (fölkel) Mala!

MALA Jaj, úrfi, egyszer meghalunk mi mind.

HABLATY Hát Asztridról szólottál te? Hogy van? Nem tart-e vén gyilkosnak, hogy befentem boldogságunknak szép gyerekkorát a vérrel, amely majdnem az övé? Hol van tehát és mit mond az ara, akit bemocskolt gazságom sara?

MALA Semmit se mond, csak egyre sírdogál. Ágyára rogy, de azután fölugrik, Dagurt hívja, Hablatyot kiáltja s megint leroskad.

HABLATY Mintha a nevem lőné le, mint gyilkos fegyver golyója: aminthogy e név átkozott keze gyilkolta meg öccsét. Ó, mondd, atyám, testem miféle hitvány részein lakik e név? Mondd meg, hogy összedöntsem e rút tanyát.

Tőrt ránt

VIGGO El a kezet, te őrült: Hát férfi vagy te? Külsőd ezt kiáltja: Könnyűd egy asszonyé s garázda tetted egy oktalan, bőszült vadállaté, te férfi-képet hordó, képtelen nő! Mindenre képes, képtelen vadállat! Megrémítettél: szent rendünkre mondom, bölcsebb, különb legénynek véltelek. Dagurt megölted? S magad megölnéd? És hitvesed is, aki benned él, cudar dühöt zúdítva önmagadra? Szidod az életet, eget s a földet? Az élet, ég s föld - e három – tebenned találkozott s ezt egyben összetörnéd? Pihá, tested, szerelmed és eszed - bár dúslakodsz bennük, mint uzsorás - nem arra fordítod, hogy dísz maradjon tested, szerelmed és eszed javára: Mert büszke tested is merő viaszbáb, ha nincs mögötte férfias keménység, édes szerelmed kongó hitszegés csak, ha gyilkolod, nem ápolod szerelmed, s eszed, mi tested és szerelmed éke, ily társaságban éktelen veszély lesz, mint lőpor az újoncok tarsolyában, lángokra lobban, mert balog, ügyetlen, s nem oltalmaz meg, ám ízekre szaggat. Hát talpra, öcskös! Még él Asztridod, kiért előbb meghalni vágyakoztál. Minő szerencse: majd megölt Dagur, s te ölted őt meg és ez is szerencse. Csőstül potyog az áldás a nyakadba. Szerencse udvarol díszköntösében, s te, mint a durcás, duzzogó leányzó, fitymálod a szerencséd és szerelmed: - vigyázz, vigyázz, pórul jár az ilyen. Menj kedvesedhez, ahogy megbeszélted, ágyasházába mássz be és vigasztald: de meg ne várd, hogy az őrség fölálljon, mert Perembe akkor sose jutsz át. Itt élj s miközben házasságodat közhírré tesszük, megnyerjük barátaid s a hercegnőnk kegyét, ki visszahí majd, kétszázezerszer olyan boldogan, mint amilyen lesújtva útra keltél. Indulj, Mala: ajánlj úrasszonyodnak, s kérd, házanépét küldje rögtön ágyba, hisz az úgyis nehéz a tompa gondtól: Hablaty nyomba megy.

MALA Jaj, Istenem, hallgatnám reggelig, sok bölcs tanácsod: mennyi sok okosság! Uram, megmondom úrnőmnek, hogy eljössz.

HABLATY Mondd, s kérd meg őt, hogy szidjon össze jól.

MALA Itt a gyűrűje, megkért, adjam át. Siess, iparkodj, mert későre jár. (El)

HABLATY No látod, ez már talpra állított!

VIGGO Jó éjt, siess, ezen múlik a sorsod: - vagy szökj, amíg az őrség föl nem áll, vagy virradatkor menj el álruhában: maradj csak Peremen, én időnként legényed által hírt adok neked mindenről, ami itt javadra történt. Nyújtsd a kezed, jó éjt, menj, Isten áldjon.

HABLATY Ha az öröm nem várna, a csudás, de fájna most e kurta búcsúzás. Isten veled.

Elmennek