A fehér lány

[6]

Fehér csokis...
Nem tudom, hogy a fiú most bókolt nekem, vagy csak simán felajánlotta, hogy ezt kéri nekem.
A gondolkodás módját meg mindig nem értettem. Mégis miért engem akar elvinni egy kávézóba? A fiú nagyon jóképű, sőtt a kosárcsapat tagja volt, így a lányok is nagyon szerették körbe rajongani.

Valamiért ezekben a pillanatokban elfelejtettem, hogy Dávid is létezik a világon, mintha csak kitörölték volna. Ben rámnézett és ahogyan beleneztem a szemébe, egy apró gyereket láttam. Úgy csillogott az izgatotságtól a szeme, hogy mit fogok válaszolni, mintha csak egy kisfiú azt kérdezte volna meg, kaphat-e egy csokit.

- Jó lesz a fehér csokis. - bólintott, majd mikor egy pincér odaért hozzánk, elmondta miket kérünk.

- Nagyon szeretem ezt a kávézót. Seannal mindig ideszoktunk jönni hétvégén, de most úgy gondoltunk ma is bejövünk...

- Mégis miért vagy itt velem? Vagyis... miért velem szerettél volna itt lenni? Nem akarok közéd és a barátod közé állni! És figyelj, vannak más lányok is rajtam kívűl az iskolában. Sokkal szebbek és csinosabbak, akik magabiztosak és még okosabbak is.

- Te nem érted, igaz? Nekem nem más lányok kellenek. Én téged akarlak. - fogalmam sem volt erre mit kéne válaszolnom. A szívem lehetetlen ütemét kezdett verni és a pillangók százával kezdtek verdesni a hasamban. - Engem nem érdekel, hogy fehérebb a bőröd, az sem hogy nem érzed magad szépnek, okosnak, magabiztosnak,mert szerintem gyönyörű vagy!

Eltakartam az arcom, ugyanis a fiú a sírás szélére kergetett.
Ben hirtelen felállt és a pulthoz ment. Pár perc múlva az italainkkal jött vissza és csak azt mondta, hogy menjünk a kocsihoz.

Fogalmam se volt hova megyünk most. Gyorsan hajtottunk a kocsival, a városból kifelé tartottunk

- Hova megyünk, Ben?

- Oda, ahol nyugodtan kitárhatod a lelked és nyugodtan sirhatsz. Előttem.

Folytatjuk...

Tegnapmaholnap

Nincs semmi mentségem a kihagyásra, szóval most csak annyi, hogy remélem tetszett a rész.