GREEDY FOR LOVE - kygo ✓

hét;

nilla;

Arra ébredtem, ahogy fordultam, a jobb vállamba erős fájdalom nyilallt. Nyöszörögve nyitottam ki a szemeimet, majd az említett testrészemhez nyúlva éreztem, hogy a bőrömet kötés borítja. Észrevettem, hogy nem is a tegnapi ruhámban vagyok, hanem egy sima spagettipántos felsőben és egy pamutshortban. Az arcomat dörzsölve ültem fel, miközben fokozatosan jutottak eszembe a tegnapi történések.

Kyrre délutáni kiakadása, amiért bementem a gardróbba kutakodni, az estély, Martijn, séta a kertben, az igazság apámról, a lövés..

Hosszasan fújtam ki a levegőt és minden erőmmel azon voltam, hogy ne sírjam el magam. Elmondhatatlanul gyengének éreztem magam - a dolgok, amiket tegnap megtudtam egyszerre, hirtelen felgyülemlettek bennem és nem tudtam magamban tartani; ezért is akadtam ki Kyrre-re és a többiekre tegnap a parkolóban..vagyis inkább csak Kyrre volt az, akit ha lehet, az eddiginél még jobban megutáltam. A másik dolog: az apám. Eddig halványlila gőzöm nem volt arról, hogy miféle sötét múlttal rendelkezik - anyu egyáltalán tudja ezt?

Azt sem tudom már, hogy ezek után egyáltalán haza akarok-e menni. Azt, amit apám tett egyszerűen képtelen vagyok felfogni. Gyilkolt. Embert ölt. Fogalmam sincs, hogy ha esetleg valahogy hazakerülnék, hogyan tudnék ismét a szemébe nézni anélkül, hogy ezek a dolgok - amiket Martijn mondott nekem - ne jutnának eszembe. Ő is vajon tovább játszaná, hogy minden rendben?

Éreztem, hogy egy kövér, forró könnycsepp mégiscsak végiggördül az arcomon, hogy aztán a fehér takarón érjen célba.

- Nehogy sírj, nehogy sírj - mondogattam magamnak felfelé pislogva, mély levegőket véve. Kicsi gondolkodás után úgy döntöttem, hogy esélytelen lenne egész nap itt bent maradni és mégjobban rájátszani arra, mennyire is haragszom..erre az egész kicseszett helyzetre, szóval erőt véve magamon kibújtam a puha, hófehér anyag alól és az ajtóhoz indultam.

Ahogy a talpam érintkezett a járólappal a folyosón kirázott a hideg, a lépcsőfordulóban pedig már tompán hallottam Drew hangját, ahogy valamit nagyban magyaráz valamit. Azonban én amint odaértem az étkezőbe és észrevett, elhallgatott, majd a többiekkel együtt kissé félve, bizonytalanul pillantottak rám.

Egyedül Kyrre nem volt köztük, aminek őszintén szólva baromira örültem.

- Hello - köszöntem halkan, amire pár tompa Sziat kaptam, majd nem is figyelve az asztalnál ülő társaságra már-már otthonosan mentem a konyhapulthoz, hogy megcsináljam a szokásos reggeli kávémat.

- Hogy van a vállad? - kérdezte Julia.

- Túlélem - válaszoltam rá sem nézve, aztán a polchoz mentem egy pohárért.

- Szóval, ott tartottam, hogy.. - kezdett bele újra Drew, de én nem igazán foglalkoztam vele.

Épp a szekrényhez indultam, hogy kivegyek egy kiskanalat, amikor léptek hangja ütötte meg a fülemet, erre pedig akaratlanul is felkaptam a fejem.

- Hello - köszönt oda a többieknek Kyrre mély, mormogós reggeli hangján, kócos tincsei közé túrva, majd a tekintete rám siklott. Félszemmel láttam, hogy a többiek kissé feszülten, ismét csendben várják, vajon megint az lesz-e, mint tegnap - szívem szerint azt tettem volna. Legbelül kiáltoztam, sikítottam a fájdalomtól mindazért ami történt, de az üres, érzelemmentes jégkék tekintetet látva inkább undor fogott el.