Artaria: Az elveszett világ [ BEFEJEZETT ]

31.fejezet~Ismét Corolo-ban...

A gyerekek hiába kutattak portálok után, nem találtak egyet sem. Nagyon úgy nézett ki, hogy Csermeli tanárnő már hamarabb odaért és elpusztította őket. A csapat már csak Corolo-ba nem látogatott el, így aztán egyedül abban bízhattak, hogy ezen a földrészen majd találnak egyet. Diego-t mindvégig magukkal hozták, csak a kezét hátrakötözték, és valaki mindig vigyázott, hogy a kövér fiú még csak véletlenül se tudjon megszökni. Azonban Diego-nak ez eszébe sem jutott. Egyrészt félt, hogy ha az öt gyerek szökési kísérleten kapja őt, akkor azonnal megölik. Másrészt pedig tartott attól, hogy Csermeli tanárnő nem lesz kellőképpen elégedett vele, és keményen megbünteti. Diego magában reménykedett, hogy a többiek majd valahogy megoldják, hogy visszajuthasson a Földre, ugyanis kezdett egy kicsit elege lenni Artariából. Ráadásul rettegett attól, hogy valami különös lény éjszaka hirtelen rátámad, és majd nem fogja tudni megvédni magát. A fiú szívesen megkérdezte volna, hogy most pontosan merre felé is haladnak, de végül is úgy döntött, hogy jobb ha hallgat.

******

A kis csapat nem tudta, de eközben Ginger-nek sikerült megtalálnia Amandát és Csermeli tanárnőt. A vörös hajú lány nagyon meglepődött, amikor Amanada bemutatta neki az új segítőjüket, egy Darto nevű, hatalamas, fekete bundájú, sárga szemű medveszerű lényt. Darto neki is elmondta, hogy több száz évvel ezelőtt az akkori király záratta börtönbe, mivel át akarta venni az uralmat Artaria fölött. Után azonban megfeletkeztek róla, ugyanis mindenki a legújabb fenyegetéssel, a suhanókkal volt elfoglalva. Darto megesküdött, hogy a kiszabadítójának engedelmes szolgája lesz.

- De hogyhogy életben maradtál még több száz év után is?- kérdezte meglepetten Ginger.

- Halhatatlan vagyok, hacsak meg nem ölnek- hangzott fel a mély morgásszerű felelet.

Ezek után Csermeli tanárnő megparancsolta Darto-nak, hogy vezesse el őket az összes, általa ismert portálhoz.

******

Eközben Blue és csapata megérkezett Corolo-ba. A földrész városait már elkezdték felújítani, de még mindig látszódott, hogy valaha a suhanók itt hatalmas pusztítást végeztek. Este úgy döntöttek, hogy egyelőre a tengerpart közelében táboroznak le. Mira vállalta, hogy őrködik éjszaka, így aztán a többiek nyugodtan hajtották álomra a fejüket. James kivételével tíz perc múlva már mindenki húzta a lóbőrt. Azonban úgy nézett ki, hogy fiút nem igazán akarta meglátogatni az álom. Végül úgy határozott, hogy inkább felváltja Mirát az őrködésben, és kilépett a sátorból.

- Mit keresel itt?- kérdezte Mira a fiút- Miért nem alszol?

- Azért, mert valamiért nem tudok,- felelte James- és gondoltam, hogy felválltalak az őrködésben.

- Köszi, de nem kell felváltanod. Nem érzem magam fáradtnak, és nem igazán hiszem, hogy sikerülne akár csak egy percre is elszunyókálnom- mondta Mira.

- Akkor azt hiszem, hogy együtt fogunk őrködni- vigyorgott James a lányra.

- Emlékszel, amikor először jártunk itt, és elindultál egyedül Kereszt Követ keresni?- kérdezte mosolyogva Mira.

- Aha- hangzott a felelet- Azóta már sok minden változott.

- Az biztos- válaszolta a lány, majd felnézett a tűzből James-re és enyhén elpirult, majd zavarában a tüzet kezdte el piszkálni egy bottal.

James nem igazán tudta, hogy mit mondhatna, így aztán csak leült Mira mellé egy fatörzsre.

- Nem fázol?- kérdezte a fiú, mire Mira megrázta a fejét.

"Inkább melegem van"- gondolta magában- "Annyi mindent átéltünk már egymás mellett, és mind a ketten rengeteget változtunk. Most már egyáltalán nem gondolom James-t olyan idegesítőnek, mint a küldetésünk első napjaiban."

- Min gondolkozol, Mira?- kérdezte hirtelen James, és rámosolygott a lányra.

- Csak azon, hogy mennyire megváltoztál- mondta Mira, és az arca szép lassan elkezdte felvenni a vöröses színt.

- És jó vagy rossz irányba?- kérdezte a fiú,  és egyre közelebb hajolt Mirához.

- A jó irányba- suttogta a lány, majd a következő másodpercben azon kapta magát, hogy az arca egy centire van James arcától.

Ekkor olyasmi történt, amire Mira a legvadabb álmaiban sem gondolt volna. James megcsókolta őt! Mira szíve vadul dübörgött, és azt hitte, hogy mindjárt kiszakad a helyéről.

- Szeretlek Mira. Ezt már nagyon régóta el akartam mondani- mondta James, és lehajtotta a fejét.

- Én is szeretlek- suttogta Mira, majd lehunyta a szemét és a fejét ráhajtotta James vállára, mire a fiú átkarolta a derekát.

"Ha tudnád, hogy milyen régóta vártam erre"- gondolta James, majd ő is becsukta a szemét.