21.fejezet~Képességek csatája

133 24 1
                                    

A kis csapat hamarosan elérte Dzsoru határát, ott azonban a tehetetlenség úrrá lett a rajtuk. Fogalmuk sem volt, hogy hogyan folytassák a Kereszt Kövek utáni hajszát. Michael szíve szerint szóvá tette volna azt, hogy milyen szívesen meglátogatná a családját, azonban rájött, hogy azzal csak hátráltatná a következő Kereszt Kő előkerítését. James és Mira arról folytattak eszmecserét, hogy merre kéne folytatni az utat, azonban ebben az ügyben nem igazán jutottak dűlőre.
- Jó, akkor döntsön Michael. Végül is az ő otthonában járunk- döntött végül Mira.
- Igazából nem igazán tudom, hogy merre kéne elindulni- mondta elvörösödve Michael.
A fiú nem igazán szokott hozzá, hogy vitás helyzetekben ő hozzon döntést. Olyan meg egyáltalán nem fordult még elő, hogy ő mondta volna meg valakinek, hogy mit csináljon.
- Ne szerénykedj már, Michael! Csak van valami ebben a dzsungelben, ami kapcsolódik a Kereszt Kövekhez- fonta keresztbe a karját idegesen James.
- Nem szerénykedek. Tényleg fogalmam sincs, hogy mit kéne csinálnunk- mordult fel Michael.
- Próbáld meg végig gondolni, hogy valaki hol rejthet el ezen a földrészen bármi értékeset- próbált Mira segíteni a fiúnak.
- Az a baj, hogy rengeteg ilyen helyet ismerek- vakarta meg a tarkóját Michael.
- Akkor sorold fel őket, aztán majd meglátjuk, hogy majd merre menjünk!- biztatta James a fiút.
Michael egy rövid ideig gondolkozott, majd elkezdte sorolni a lehetséges helyeket, ahol egy Kereszt Kő lehet:
- Hát, például a Kékfolyam barlang, vagy az Óriás gyíkok faluja... De még esetleg szóba jöhetne még az Ezüst patak partja is.
- Szerintem kezdjük a Kékfolyam barlanggal- javasolta Mira, mire Michael előre mutatott.
- Akkor induljunk észak felé- felelte a világos hajú fiú.

Blue már eléggé elfáradt, így aztán úgy döntött, hogy a könyv olvasását majd másnap folytatja. Reggel a lány kétszer is ellenőrizte, hogy a könyv nem került-e bele a táskájába valamilyen csoda folytán. Amikor beért az osztálytermébe, a tekintetével azonnal Kaylát kezdte el keresni, majd meg is találta a leghátsó padsorban magányosan gubbasztva. Blue azonnal Kayla felé vette az irányt.
- Van egy olyan érzésem, hogy Amanda bandája kiszemelt minket- fogadta Kayla köszönés helyett Blue-t.
Erre Blue reflexszerűen a táskájához kapott, és kinyitotta.
- Nincs benne az Artaria- mondta megkönnyebbülten Blue.
- Az nagy szerencse. Egyébként Csermeli tanárnő pár perccel ezelőtt itt járt, és szerintem téged keresett- közölte Kayla.
- Ez az iskola kezd egy kicsit veszélyessé válni, nem gondolod?- fintorgott Blue.
- Lehet, hogy jobb lenne, ha egy ideig nem jönnénk iskolába- töprengett Kayla.
Ekkor azonban becsöngettek, és a két lány nem beszélhetett többet egymással. A nap további része eseménytelenül telt el, és Blue már kezdte azt hinni, hogy megúszta Amandáékat. Ez azonban nem így történt. A két fekete hajú lány éppen a folyosón sétált, és indultak hazafelé, amikor mögöttük felhangzott Amanda hangja:
- Ha jót akartok magatoknak, mind a ketten megálltok.
Amanda mögött ismét ott volt a két csatlósa: Diego és Ginger. Blue-nak és Kayla-nak azonban esze ágában sem volt megállni, inkább tovább futottak. Ekkor egy eléggé váratlan dolog következett be. Amanda fülsüketítően üvölteni kezdett, majd két perc elteltével megjelent egy hatalmas medve. A medve csak két lépést tett, és a lapát szerű mancsával azonnal megfogta a két lányt.
- Na, még most sem adjátok ide az Artariát?- kérdezte Amanda, és diadalittas vigyor terült szét az arcán.
- Nincs nálunk- nyögte Blue, miközben megpróbált kiszabadulni a hatalmas állat szorításából.
- Rendben, ti akartátok- vonta meg a vállát a barna hajú lány, majd csettintett.
Erre a medve hatalmas ordított, és a két foglyul ejtett lányt egyre közelebb vitte a barlang nagyságú, tűhegyes fogakkal teli szájához.
- Na, még mindig...- kezdte Amanda, azonban szó szerint a szájára fagyott a szó, ugyanis Kayla lefagyasztotta az időt.
Kayla kétségbe esetten kapálózott, és megpróbált kiszabadulni az állat szorításából. Ez szerencsére sikerült is neki. A dolog nehezebbik része viszont még csak most kezdődött. Kayla arra nem igazán gondolt, hogy ezzel Blue-t is lefagyasztotta. A lány átugrott a medve másik mancsára, azonban hiába próbálkozott, nem sikerült kiszabadítania a barátnőjét. Mást kellett kigondolnia. Végül leugrott a hatalmas állatról, és odament Ginger-hez, majd várt, hogy az idő visszatérjen a rendes kerékvágásba. Az volt a terve, hogy mikor az idő ismét működésbe lép, foglyul ejti a vörös hajú lányt. Nem kellett sokat várnia, és az idő folytatódott.
- ... nem akarjátok odaadni?- fejezte be Amanda a mondatot, majd feltűnt neki, hogy a medvéje már nem tartja fogva Kaylát, és a lány foglyul ejtette Ginger-t.
- Te meg hogy kerülsz oda?- mordult fel Amanda.
- Elengedem Ginger-t, ha te is elengeded Blue-t- felelte Kayla remegő hangon.
Kaylának rájött, hogy egyáltalán nem félt. Inkább csak dühös volt, és ez a düh különös, számára ismeretlen erővel ruházta őt fel. Ekkor Amanda intett Diego-nak, mire a fiú nekirontott a fekete hajú lánynak. Erre Kayla és Ginger a földön találták magukat. Kayla azonban hamarabb összeszedte magát, és felpattant, majd Diego-t és Ginger-t is lelökte földre.
- Engedd el Blue-t!- kiáltotta Kayla hevesen kalimpáló szívvel.
Amanda dühösen izzó tekintettel nézett a barna szemű lányra.
- Most az egyszer megúsztátok, de ne feledjétek, legközelebb úgyis megkaparintjuk az Artariát- morogta Amanda, majd csettintett, mire a medve eltűnt.
Ezek után Blue és Kayla felkapták a táskájukat, majd futó lépésben elhagyták a tettek helyszínét. Hazafelé Blue nem győzött hálálkodni Kaylának, mire a másik lány csak mosolygott. A két gyerek rájött, hogy az iskola mostantól számukra egy életveszélyes hely.

Artaria: Az elveszett világ [ BEFEJEZETT ]Where stories live. Discover now