Artaria: Az elveszett világ [ BEFEJEZETT ]

23.fejezet~A harmadik Kereszt Kő

James lassan közeledett az arany levelű fa felé. A kardját előreszegezve lépkedett, és felkészült rá, hogy a fa bármelyik pillanatban megostromolhatja őt a leveleivel. A következő pillanatban a veszedelmes növény támadásba lendült. A fiúnak sikerült oldalra ugrania, így észrevett egy ember méretű odút a fa törzsén.
"Biztos vagyok benne, hogy ott van a Kereszt Kő"- gondolta magában a fiú, és elindult az új célpont felé. Ekkor a fa ismét támadásba lendült, és most az alsó ágakról repültek le a levelek. James erre nem számított, és ennek az lett a következménye, hogy a földön kötött ki. A gyomra erősen görcsbe rándult, ahol nekimentek a levelek, de még így sem adta fel. Most a felső ágak vették célba. Erre James oldalra bukfencezett, és egyenesen az odú előtt találta magát. Felpattant, és gondolkodás nélkül belépett. Különös látvány fogadta James-t. Mindenütt gombok világítottak, és egy széken egy legalább száz éves ember ült, akinek a szeme és az orra ki se látszott a sok ránc mögül. A székével össze-vissza forgolódott egyik helytől a másikig, és hevesen nyomkodta a gombokat és a kapcsolókat.
- Ezt maga irányítja?- kérdezte megdöbbenve James.
- Igen...Várjál, hogy jutottál be?- kérdezte az idős ember.
- Magánál van a Kereszt Kő?- tért rögtön a tárgyra rögtön James mindenféle kertelés nélkül.
- Először válaszolj a kérdésemre, suhanó!- hangzott a morcos felelet.
- Nem vagyok suhanó- tájékoztatta James a férfit.
- Akkor minek neked a Kereszt Kő?- morgott vissza az alak.
- Hogy legyőzzem a suhanókat- vágta rá James.
- Ha bebizonyítod, hogy nem vagy suhanó, neked adom- közölte a férfi- Ezt a feladatot száz évvel ezelőtt kaptam a királytól.
"Nagyon fura ez az alak. Valószínűleg már nagyon-nagyon régóta itt tartózkodhat, ha már egy átlagos embert sem tud elkülöníteni egy suhanótól"- gondolta James, de azért válaszolt:
- Nem lebegek, nem vagyok szürke színű, van hajam, fülem, sőtt még orrom is van, ez bármilyen meglepő is.
James kíváncsian várta a különös szerzet reakcióját, de amikor odanézett, észrevette, hogy elaludt. Odalopakodott, majd megvizsgálta a férfi zsebét, és azonnal kitapintotta a Kereszt Követ. James megfogta, és a zsebébe süllyesztette az értékes tárgyat, majd mint egy vérbeli tolvaj kislisszolt a bejáraton. A fa visszafelé nem támadta meg James-t, amin a fiú egyáltalán nem csodálkozott, hiszen a fát irányító öregember elaludt. James határozott léptekkel közeledett Mira felé, és büszkén kihúzta magát. A lány még mindig ott feküdt, ahol James hagyta.
- Megszereztem a Kereszt Követ- mondta vigyorogva a fiú.
- Akkor induljunk- tanácsolta Mira, majd megpróbált felállni, de a törött karjára támaszkodott, és fájdalmasan felszisszent.
- Jól vagy?- kérdezte rémülten James.
- Remekül vagyok- felelte gúnyosan Mira, de azért hagyta, hogy a sötét hajú fiú felsegítse a földről.

A két gyerek hamarosan maga mögött hagyta a titkos folyosót, és igyekeztek minél előbb eltűnni a palotából. Szerencsére másodszorra már nem futottak össze a Legfőbb Suhanóval, így gond nélkül sikerült maguk mögött hagyniuk a palotát.

- Hol van Michael?- kérdezte James, miközben keresztül rohantak a palota kertjén, és igyekeztek valami rejtekhely után nézni.

A fiú tanácstalanul tekintgetett hol a lányra, hol pedig vészesen közeledő suhanókra, de úgy tűnt, hogy Mirának sincs ötlete.

- Nézzük meg, hátha ott van, ahol az állatainkat hagytuk- javasolta Mira, jobb ötlete nem lévén.

A két gyerek futó lépésben indult oda, ahol emlékeik szerint Szikrát, Furát és Csodát otthagyták. Ott azonban nem találták meg a barátjukat.

- Most mit csináljunk?- kérdezte James.

- Ezt miért tőlem kérdezed?- mondta feldúltan Mira, és kiigazított a szeméből egy barna tincset, miközben a láthatárt kémlelte, a tekintetével Michael-t keresve- Te ugyanúgy kitalálhatnál valamit.

- Csak mindig te szoktad megmondani hogy mit tegyünk- felelte teljesen összezavarodva James.

- Tudod mit, akkor most rajtad a sor! Találj ki valami tervet te!- vágott vissza Mira.

James nagyot sóhajtott, majd lehuppant a földre, és igyekezett kitalálni valami használható tervet.

"Én ezt nem értem. Most meg mi lehet a baja? Értem, hogy Michael eltűnt, de már máskor is voltunk bajban, de még soha sem kapta fel ennyire a vizet. Azért örülnék neki, ha elmondaná, hogy most mit vétettem ellene. Egyszer az a baja, hogy én akarom megmondani, hogy mit tegyünk, máskor meg az a baja, hogy nem én mondom meg a teendőket"- gondolta magában elkeseredve a fiú, majd közben rájött, hogy még mindig nem gondolkozott el a terven.

A probléma azonban megoldotta önmagát, ugyanis ekkor a két gyerek megpillantotta a közeledő Michael-t. A fiú egész teste teli volt sérülésekkel, és zúzódásokkal. Szőkésbarna haja csapzottan tapadt a homlokához, azonban mindezek ellenére azonnal felderült az arca, amikor megpillantotta James-t és Mirát. Mira túláradó örömmel rohant oda a barátjához, és szoros ölelésbe zárta a fiút, aki erre enyhén elpirult.

- Úgy örülök, hogy nem esett semmi bajod!- mondta Mira.

James-t egy enyhe féltékenységi hullám csapta meg, de ezt igyekezett leplezni.

- Indulhatunk végre?- kérdezte egy kicsit mogorván a sötét hajú fiú.

- Hát persze!- felelte Mira, és elengedte Michael-t.

James elõvette a zsebébõl a zöld színû Kereszt Követ, és betette Csoda nyerge alá a piros és a kék Kereszt Kõ mellé.

- Márcsak kettõ kell- jegyezte meg derûsen Michael- Azt gyorsan megtaláljuk.

Ezek után a három gyerek elhagyta a Királyok Szigetét. Arról azonban fogalmuk sem volt, hogy a Legfõbb Suhanó a nyomukban van több száz csatlósával a nyomában.