La Rose Noire( A Fekete Rózsa)

🌷7🌷

Hangulat nyomott volt. Senki nem szólalt meg. Francois a pulton feküdt,csak akkor emelte fel a fejét,mikor beleivott whiskyébe.
Piérre és Mathieu a pultban tevékenykedtek. Én pedig csak ültem és gondolkoztam. Mintha,gyászoltunk volna. Bár ha úgy vesszük,gyászoltunk is. Főként,Francois. Ám a gyász,helyét a whisky fogyasával egyre csak átvette  a jókedv. Ez volt a mi társaságunk. Matthieu aki még sosem látta ittas állapotban a testvéremet, feletébb jól szórakozott. Ahogy szinte mindenki.
-Pii..piii... Piérre. Lööökj ide mé..mé..mégegy üvegg..ggel!-mondta Francois. Az elfogyasztott ital mennyiségtől a betűi összeakadtak.
-Szerintem,mára neked ennyi elég volt barátom!-felelte Piérre miközben megveregette Francois vállát.
-Ee..ee...ee.. ezt moo..moost .meeer mon..mon....dod?
- Gyere, Francois hazaviszlek inkább!-mondtam. Megragdtam a testvérem karját,ám ő könnyűszerrel kirántotta azt a kezemből.
-Céline,gyere segíts.-kértem a barátnőmet,ám senki nem érkezett a segítségemre.- Céline! Hol van Céline?-néztem körbe furcsán.
- Szerintem egész délelőtt nem láttam!- felelte Piérre. Lehetsegés lenne,hogy Francois feldúlt viselkedése miatt észre se vettem,hogy a legjobb barátnőm jelenleg nem is tartózkodik a Le Marinban? De hát, ha nincs itt akkor hol van?
- De hát, mindig itt van! Hol máshol lehetne?- tettem fel a kérdést a többieknek akik ugyanolyan értetlenül álltak az esethez,mint én.
- Lehet,hogy dolgozik!- Piérre,próbálta menteni a menthetőt,mert ismer és tudja,hogy már elkezdtem gyártani a rémképeket a fejemben, arról,hogy Célinnek biztos valami baja esett.
-Nem, nem! Ma csak egy vendége,volt! Ő is házhoz varrásra ment! Nekem ez nagyon, nem tetszik Piérre. Mi van ha baja esett?
- Biztosan, nem esett baja!
- De......
- Semmi,de! Én most hazaviszem az alkoholista öcsédet,Mathieu pedig szépen elkísér Célinhez és meggyőződtök róla, hogy Célinnek az ég egy adta világon semmi baja sincs. Jó?- ideges, volt. Látszott rajta,hogy bár nem akar rögtön a legrosszabbra gondolni,mint ahogy én tettem, azért ő se talált logikus magyarázatot, arra,hogy ha Céline nem itt van,akkor még is merre lehet?
Pontosan tudtam,hogy aggódott Célinéet és értem is. Ezért kérte,meg( vagy inkább utasította) Mathieut,hogy kísérjen el,nem mintha annyira bántam volna,hogy a zöld szemű fiú lesz a délután további részében a tásaságom, de azért még se éreztem magam kellően komfortosan.
Rosszabbnál-rosszabb,rémképek ugráltak lelki szemim előtt.
-Természetesen!- Mathieu,gondolom észrevette, hogy én teljesen sokkos állapotba kerültem, vagyis nem fogok válaszolni Piérrenek,tehát ő megtette helyettem.
- Gyere,Rose menjünk!-mondta miközben megragadta a kezem(amitől én magam se értem,hogy miért,de fülig vörösödtem.)
-Várj,egy pillanatot!- kénytelen kellettlen ki kellett rántanom, a kezem az övéből. De muszály, volt átölelnem először a kellően ittas testvéremet, majd Piérret.
-Vigyázz,magadra!-suttogta a fülembe.
-Te is!- suttogtam,neki vissza majd kibontakoztam a karjai közül és Mathieu mellé léptem. Ő illedelmesen,rámadta a kabátomat. Majd megfogta a kezem és maga után húzott.
Ahogy,kiléptünk az ajtón rögtön megcsapott a hideg levegő.
-Brrrr...- borzongtam meg.
-Fázol?-kérdezte Mathieu. Olyan aranyos volt,szemében látszódott az aggódás.
-Egy kicsit, de a sétálástól majd biztos átmelegszem!-mosolyogtam rá,mire ő is megajándékozott engem, egy gödröcskés vigyorral.
-És mióta vagytok, barátok Célinnel?- úgy néz ki,Mathieu szerette volna életben tartani a beszélgetést. Bevallom ez nagyon jól esett,mert addig sem kellett azon gondolkoznom,hogy vajon Célinnel mi is történhetett.
- Fúúú... nem is emlékszem, olyan időszakra az életemből,mikor mi nem voltunk barátok. Szomszédok voltunk,ráadásul a szülei jóban voltak az én szüleimmel, így evidens volt, hogy sokat találkoztunk és sokat jászottunk együtt.
Aztán egyre szorosabb lett a barátságunk, mindent, de tényleg mindent megosztottunk egymással. Ha döntésképtelenek voltunk, előbb fordultunk egymáshoz,mint a sajá szüleinkhez.
Egymás támaszai,voltunk és vagyunk is. Tudod az ő szülei, még a németek érkezése előtt meghaltak. 12 éves korában elvesztette az anyját,majd rá három évre az apját. Három évig ,szinte velünk élt. Majd 18 évesen, találkozott Floriannal. Mérhetetlenül boldog volt. Borzasztóan szerették,egymást. Ám mikor a németek idejöttek és elvitték Floriant, Céline majdnem összeroppant. Úgy érezte, egyedül van. De, nem csak ő érezte így.
Mind a négyen így voltunk ezzel, még én és Francois is, pedig testvérek voltunk. De,nem voltunk egyedül. Mi ott voltunk egymásnak és most is ott vagyunk egymásnak!- fejeztem, be a monológom. Mathieun látszott,hogy most kellően megleptem őt. Az emberek alapvetően,nem gondolnák rólam,de rengeteget vagyok képes beszélni,de tényleg. Ha egyszer belekezdek, akkor onnan egy hamar, senki se szabadul.
- Azta. Hát ez nem semmi. Nem is gondoltam, volna,hogy köztetek ennyire szoros kapcsolat van.
- Pedig,de. Mondhatni,egy család vagyunk. És most te is esélyt kaptál, hogy részes lehess, ennek a családnak.
- Óóó.... ez igazán, megtisztelő. És ki lehetnék én ebben a családban?- kérdezte,miközbe jáékosan felhúzta a szemöldökét. Én pedig felnevettem. Nagyon,kedves volt tőle,hogy próbálta viccesre venni a figurát,ami valljuk be elég jól ment neki.
-Hááát...sok hely már, nincs üresen!- úgy döntöttem,én is bele megyek a játékba és húzom egy kicsit az agyát.
-Tényleg?
-Sajnos, tényleg. Mert hát Piérre,az apuka, Francois a vicces és lökött nagybácsi, Céline hol anyuka,hol nagynéni,hol nővér én pedig az unokahúg, vagy húg aki az értelmiségi! Szóval nem tudom, milyen szerepet tölthetnél még,be.- próbáltam,nem.kiesni a szerepemből és elnebetni magam.
- És mit szólnál, hozzá ha én beházasodnék, ebbe a családba?-kérdezte, vigyorogva az én tüdőmben pedig bent ragadt a levegő. Na,jó most én hallottam,rosszul vagy Mathieu az előbb komolyan házasságot,emlegetett? Na,jó Rose ne ess ki a szerepedből! Csak,szórakozik.
- Háááat..... ha találsz olyat,aki hozzád menne. Végülis.- mondtam, a lehető legsemlegesebb hangomon,mire Mathieu mosolyogva közeleb hajolt. Miért is hajol közelebb?
-Szóval,te úgy gondolod nincs ebben a családban senki,aki hozzám jönne?- na,jó erre most, mit kéne válaszolnom? Mondjam,azt,hogy, de én szíveyen hozzád mennék? Ezt nem mondhatom,mert az olyan,.mintha szerelmes lennék belé. Pedig én,nem vagyok belé szerelmes.
- Én ,ilyet egy szóval se mondtam!
- Ennek feletébb, örülök. Tehát, még van esélyem házasság útján a családba kerülni.
- Természetesen,van.- mondtam neki mosolyogva.
-Ez, egy jó hír,mivel szeretnék közétek tartozni.
- Bár, hivatalosan nem beszélhetek a többiek nevében, de merem kijelenteni, hogy mi is nagyon szeretnének, hogy közénk tartozz.-erre Mathieu rettentő aranyosan,elmosolyodott és kissé talán zavarba is jött.
-Ennek örülök!-és beállt a kínod csend. Egyikünk se,szólalt meg. Végül Mathieu volt az aki megtörte a csendet. A korom után nyúlt és szembe fordított magával.
-Rose!
-Hm?
-El kell mondanom valamit!-momdta miközben tekintetét az enyémbe,fúrta. A szívem eszeveszettül vert. Mathieu még közelebb hajolt.
-Megjöttünk! Majdnem továb sétáltál.-mondta,miközbem felnevetett. Én szégyenlősen elmosolyodtam,majd én is nevetni kezdtem a saját szerencsétlenségemen. Mathieuvel együtt, megindultunk. Bekopogtunk az ajtón,ám válasz nem érkezett. Elővettem,a Célintől való kulcsomat és kinyitottam az ajtót. A látvány,ami elém tárult teljesen lesokkolt.
-Céline?.....

Sziasztok,éjjeli baglyok!
Tudom ismételten,kicsit régen volt már rész. Sajnálom, tudjátok félév zárás meg ilyenek. Azért remélem, még néhányan itt vagytok és nyomon követitek Rose életét. Erről jut eszembe. Szerintetek mi történt, Célinnel,ami ennyire lesokkolta Roset? És vajon ki lenne, az aki hozzá menne Mathieuhoz? Erre,mind választ fogtok kapni. Addig is köszönöm,hogy elolvastad,ha tetszett kérlek jelezd kommemt vagy vote formájában.
A rózsa legyen veletek!🌷