La Rose Noire( A Fekete Rózsa)

🌷2🌷

Tovább haladtam az utcán, ám most már sokkal gyorsabbra vettem a tempót,mivel hála az én drága testvéremnek késésben voltam. Hála
neki a hajam is külön életet élt. Köszi Francois. Na, mindegy.
Irány a munka. Egy varrószalonban dolgozom. Nagyon szeretek varrni, mondjuk mióta itt vannak a németek és nekik kell varrnom egy fokkal csökkent a munka iránti lelkesedésem, de a varrás mimdig kikapcsol, bele tudok merülni és elfelejtem a problémáimat.
Ahogy beértem a munkahelyemre rögtön megpillantottam egy ismerős arcot.
A lány a varróasztalnak dőlve itta reggel teáját amit, mindennap elfogyasztott. Kék blúzt viselt, fekete nadrággal. Hosszú szőke haja, be volt fonva, nyakában lánc lógott, a rajta lévő medált elrejtette a nézelődő szemek elől kék felsője, ám én pontosan tudtam, hogy az anyag alatt egy vörös rózsa motívum rejtőzik. Amint meglátott elmosolyodott.
Ő volt, Céline Muller.
A legjobb barátom.
- Nahát. Noire kisasszony is megérkezett?- kérdezte mosolyogva.
-Ha,ha,ha. Általában nem én szoktam elkésni Muller kisasszony!-válaszoltam vissza neki.
- Ebben teljesen igazad van. Szóval mesélj csak. Mi történt veled?- kérdezte majd kortyolt egyet a teájából.
- Hát,én időben elindultam. Aztán jött Francois.
- Minden értek!-mondta,majd felnevetett.
-Nem, vicces! Nézd,mit művelt a hajammal! Pedig kivételesen olyan szép,feszes kontyot sikerült készítenem.
- Hát ez egyszerűen, felháborító!- felelte Céline, miközben mosolyát elrejtette a teás bögréje mögött.- Te nem kérsz egy csészével?
- Nem,köszönöm. Mennyi a varrni való mára?
- Hát, egy tízes skálán. Sok.- felelte, mire elmosolyodtam.
- Akkor lássunk is hozzá.- leültem a székemre Céline pedig, a mellettem lévő széken foglalt helyet. Elővettem a szőnyeget, amin dolgoztam. Egészen, jól haladt. Egy tenger ábrázolt, amelyen egy kis hajó úszkált, fölötte pedig madarak repkedtek.
-Gyönyörű lesz!
- Köszönöm! Te min dolgozol jelenleg?- elém tartott egy szürke mellényt.
- Nagyon szép. De ez már készen van, nem?- mosolyogva kifordítottaba mellényt, így láthatóvá vált, a belsejében elkezdett vörös rózsa, minta.
- Cseles!- jegyeztem, meg mosolyogva,majd tűt ragadtam és folytattam az elkezdett madár szárnyát. Ám, ekkor hirtelen, kivágódott a varrószalon ajtaja. A nagy csattanást követeően, berontott a helységbe Madame Leroy a varroda vezetője.
Fekete magas sarkúja erőteljesen kopogott minden lépésénél, vörős haját lófarokba kötötte. Szürke szoknyát viselt fehér blúzzal. Megállt a műhely közepén, keresztbe font karokkal és szigorúan végig jártatta tekintetét a dolgozókon.
Szigorú nézése, semmi jót nem sejtetett. Ritkán tisztel meg minkez azzal, hogy élveszthetjük elragadó társaságát, szóval valami oka biztos,hogy van az ide látogatásának.
-Emberek!- csapta össze a tenyerét, miközbe arcára egy bűbájos mosolyt varázsolt. Aki nem ismerte még el is hitte volna,hogy tényleg őszintén mosolyog, de mi nem. Mi tudtuk, hogy ez csak a vihar előtti csend.
-Miért van az,hogy a ruhák olyan lassúsággal készülnek.mintha nem is emberek hanem, csigák varrnák őket!
- A csigák nem tudnak varrni!- szólalt meg az egyik újjonc. Szegény, még csak 4 napja dolgozik itt. Nem tanulta meg, hogy ilyenkor jobb, bölcsen hallgatni.
- Metafora, Camille,metafora! Dolgozd fel lelkileg, kérlek erre most nincsen, sem erőm, sem türelmem, sem időm. A lényeg,hogy fel vannak halmozva a rendelések. Alice, két napja kész kéne lennie annak a nadrágnak a kezedben. Julie, a te vendégeid is elégedetlenek. Lolaról ne is beszéljünk. Céline és Rose egész elfogadhatóan dogozik, de velük sem vagyok teljesen megelégedve. Szedjétek, össze magatokat, jó? Ez így nem mehet tovább! Nap végére szeretném ha készen lennének azok,a munkák amelyek csúszásban,vannak. Ha nap vége este 10 órát jelent akkot, este 10 órát jelent!- Madame Leroy miután befejezte mondandóját határozott léptekkel megindult az ajtó felé és kiviharzott a varró műhelyből.
Nos, kissé megviselte a németek idejötte. Sokkal feszültebb, mint azelőtt volt. De mi szeretjük.
- Hallotátok a Madame-ot, nem szabad késlekednünk,hölgyeim!- mondta Céline ezzel felébresztve a sokkból a kollégáinkat, akik erre azonnal neki láttak a munkának és serényen dolgozni kezdtek. Mi, csak össze mosolyogtunk,majd folytattuk a munkát.

***
Munka után,mint mindig most is a Le Marin (A matróz), nevezetű pub felé vettül az irányt. A hely nem volt túl nagy, de kultúrált volt és nem voltak jellemzők rá a kocsmai verekedések vagy a féktelen mulátások.
Itt mindenki kultúráltan szórakozott és csak mértékkel fogyasztott alkoholt. Szerettünk ide jáni lassan már a törzs helyünknek, minősült. Ahogy beléptünk,rögtön a pult felé vettük az irányt.
A falat külömböző festmények borították. A kedvencem az, volt amelyok egy gyönyörű, színes virágokból álló csokrot ábrázolt egy sima fehér vázában. Az egyetlen hibája az volt, hogy a képe látható rózsák sárgál voltak nem pedig vörösek.
Csak kevés ember tudta, hogy a festmény alatt a falra, fehér betűkkel fel van mázolva a La rose est rouge( A rózsa vörös) felirat,ami az ellenállók jelmondata volt. Ez is bizonyítja, hogy az ellenállók életében fontos szerepet játszik ez a hely. Általában itt a nap mimden szakaszában össze lehet futni legalább egy ,,piros ruhással".
- Úgy nézem minket itt már ki se szolgálnak!- mondtam csipkelődve a nekünk háttal álló pultosnak miután Célinnel helyet foglaltunk egy-egy széken. A férfi amint,meghalotta a hangomat megpördült a tengelye körül. Amint megpillantott minket, elmosolyodott és végig simított enyhe borstáján.
- Nem szolgálunk ám,ki akárkit! Ez egy elit hely! Hol mi jött-ment varrónők azt hiszik,hogy majd csak így szó nélkül ugrok minden kérésükre!- mondta komolyságot tettetve, de látszott rajta, hogy bámelyik pillanatban kieshet a szigorú bárpultos szerepéből és elnevetheti magát.
-Nem, nem hisszük. Mi tudjuk.- kacsintottam,mire mindhármunkból kitört a nevetés.
-Mivel szolgálhatok,hölgyeim? A szokásos tea és a vajás croassion?
-Túl jól ismersz,minket!
- Bizony! Azonnal hozom!- ő volt Piérre. A Le Marin bárpultosa és egyben a tulajdonosa is. Célinnel mimdketten kiskorunktól fogva ismerjük őt és nagyon jó barátunk. Az ellenállás oszlopos tagja. Utálja a németeket.
- Itt is vannak!- mondta Piérre majd letette Céline elé a teát,elém pedig a vajas croassiont. Ez minden délután így van. Elhatározzuk,hogy ma kipróbálunk valami újat. Céline győzköd engem,hogy kostóljam meg a teát én pedig győzködöm őt, hogy kóstólja meg a vajas croassiont, de végül mindig ott lyukadunk ki,hogy maradunk inkább a szokásosnál.
- Köszönjük, szépen! Van valami fejlemény?-Piérre mindig,mindenől és mindenkiről tud mindent. És általában vannak olyan fontos információi amelyek kifejezetten jól jönnek számunkra.
- Hát, ma semmi különös. Csak a szokásos. Bár.....
- Bár?
-Ma láttam a tisztek parancsnokát, feletébb feldúltnak tűnt. Nagyon sok alkoholt meg is ivott. Nem tudom mi történhetett ami így felzaklatta.
-Érdekes! Egyéb hírek?
- Lehet, hogy bővül az ellenálló csoport.
- Ó, tényleg? Nagyszerű, a segítség mindig jól jön!- mondtam miközben, beleharaptam a croissanomba és eldöntöttem, hogy holnap most már tényleg ki fogok próbálni valami újat. Majd konstatáltam,hogy ez soha nem fog megvalósulni és továb ettem az ételemet.
- És, hogy hívják az új ellenállónkat?
-Mathieu!

Sziasztok éjjeli baglyok! Sajnálom, hogy megint ilyen későn zargatlak titeket,de úgy néz ki nekem ilyenkor jön az ihlet. Remélem azért a késői időpont ellenére tetszett . Ha igen kérlek jelezd komment vagy vote formájában.
A rózsa legyen veletek!🌷