BONEISLAND Spaced-out Part I.

<4.fejezet>

Az óra rettentő lassan telt annak ellenére hogy ez az első tanórám Krawfordban. Miközben a füzetembe firkálgattam fél füllel a tanárt hallgattam fél füllel pedig Trixet aki arról áradozott hogy mennyire jól néz ki az új tanár és hogy legalább 50 évvel fiatalabb az előzőnél. Thália pedig helyeslően kontrázott.
-Miss Kilarion! - kiáltott fel a tanár mély, rekecses hanggal, mire Beatrix tágra nyílt szemmel kapta felé a fejét. - Remélem nem zavarok! Gondolom attól még hogy végig beszélik az órám, figyelnek. - csóválta a fejét.
-Na, osztály. Mégegyszer megkérdem. Ki tudná megmondani nekem hogy mi az a drod? - csapta össze az óriási tenyerét éles csattanást hagyva maga után amire az osztály fele elhúzta a száját. Én őszintén szólva úgy bele voltam merülve a füzetemben levő állatnak a rajzolásába hogy mégcsak fel sem emeltem a fejem.
- Valami drog? - kérdezte az egyik fiú az első sorban mire mindenki nevetni kezdett.
-Nem Mr. Lartson. Nem drog. De értékelem a kreativitását. - sóhajtott mosolyogva.
-"drodoro cesompre sorlo" - suttogtam magamnak mosolyogva miközben a füzet lapjain virító grafitos maszatot satíroztam.
-Tessék? - szólalt meg a tanár élettel teli hangon, majd végig sandított az osztályon. - Ki mondta? - kérdezte, de akkor már rég éreztem a tekintetének az égetését amint lyukat vályt a homlokomba, ígyhát egy észrevehetetlen sóhajtás után felelmeltem a fejem egyenesen belepillantva a tanár barna, tudásvágytól csillogó szemeibe.
-A drod nem egy.... őslény. - mondtam oldalra döntve a fejem.
-Akkor hát mi? - vonta fel a szemöldökét Mr. Moronge. A hangjában levő temérdek szórakozottságtól  alig bírtam megállni hogy el ne mosolyodjak.
- Nos, inkább nevezném erőnek. Hatalomnak. Ritkaságnak. A lényeket lehet tartani, megszelídetni, tanulmányozni míg a drodokat ki kell érdemelni amíg kiváltsággá nem válnak. Lehetnek fegyverek, állatok, emberek, elemek, tárgyak. Csupán kérned kell. - húztam végül féloldalas mosolyra a számat a mondat végén mire a tanár elégedett bólintással próbálta visszafolytani a nevetését.
-Helyes, Ms....
-Kingston. Skyler Kingston. - vágtam közbe.
-Hmm, új itt? - feszült meg az állkapcsa.
-Igen, új vagyok. - bólintottam. -Kábé.
-Nos, az biztos hogy jól indítja a félévet. - vigyorgott, miközben vissza sétált az asztalához.

-Te szent Isteeeeen! - karolt belém Thália amint a park felé sétáltunk. -Mennyire aranyos. Mindjárt odahalok. - áradozott a teljes súját rám engedve.
-Nem hiszem hogy ez a szó helyes, de mindegy.-nevettem miközben megpróbáltam felemelni hogy a saját lábára állítsam.
-Te mázlista. - jött nekem Trix másik oldalról. - Már első nap megkedvelteted magad..... - tartott egy kis hatás szünetet majd mély hangon folytatta. - Mr. Moronge-al. Vagy hívjam inkább, Luinak. - adta elő magát amin mind jót derültünk.
-Ne már lányok. - sóhajtott Bess.
-Nem akkora szám.
-Bessendra csupán féltékeny, Sky! - legyintett Beatrix. - Ne is figyelj rá.
-Nem vagyok féltékeny. - ellenkezett. - Csupán nem értem hogy mért kéne akkora ügyet csinálni belőle. - vont vállat.
-Nem csinálunk nagy ügyet, csupán elismerjük az új, fiatal tanárunk......adottságait. - nevetett Thália.
Később Bess és Trix továbbált a következő órájukra, mi pedig Tháliával a parkon barangoltunk keresztül mivel mindkettőnknek jukasórája volt. Szerettem Tháliaval lenni. Őt ismertem meg először. Már akkor együtt ültünk az iskolai padnak amikor még Bessnek és Beatrixnak a nevét sem tudtam megjegyezni. Egyfolytában együtt voltunk. Kalandokat kerestünk, éltünk át közösen. Az elköltözésem előtt keveset találkoztunk.Amennyit együtt voltunk meg is tudom érteni hogy külön is akartunk tölteni egy kis időt.
-Jól vagy? - kérdezte hírtelen.
-Igyekszem. - bólintottam. - Elég furcsa újra itt lenni, folyton deja vu-m van. És Becky. Nehezen tudok a szemébe nézni.
-Biztos neki is nehéz. Ami anyudékkal történt az borzasztó volt . A fájdalom örökké megmarad csupán, de enyhülni fog egy kis idő után. - ölelte át a balkaromat. - Amikor apu meghalt én is elvoltam veszve. Azt hittem hogy nem bírom ki a veszteséget. Még mindig fáj, csak már megtanultam elfogadni és együtt élni vele.
-Annyira sajnálom Thál! Hogy sosem próbáltam beszélni veled róla. Még csak meg sem kérdeztem hogy jól vagy-e? - álltam elé hogy hátrafelé sétálva szembenézhessek vele. - Csak annyira emlékszem hogy kicsikoromban találkozni akartam veled és anyu közölte hogy legyek óvatos, mert nagy veszteség ért és... és azóta sem beszéltünk róla . Nem fogtam fel hogy ez mit jelent számodra és gondolom ahogy együtt nőttem vele egyre természetesebbé vált. Annyira sajnálom! Szörnyű barát vagyok. - suttogtam amint egy könny csordult le az arcomon.
-Ne mondj ilyet ! - ölelt magához. - Te vagy a legjobb barátom. Mindig is te voltál. Akkor is meghallgattál amikor más még csak a közelben sem volt. Mindig számithattam rád bármi legyen is. Szeretlek te Cica. - szorított meg jó erősen mire egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat és eltólva magam tőle, megfogtam a kezét és tolatni kezdtem.
-Sky állj meg! -szólalt meg Thália.
-Á. -dörzsőltem meg a fejbubomat,majd megfordultam hogy lássam minek mentem neki.
Egy legalább 4 méter magas kőszoborral találtam szembe magam ami egy jóképű nálunk egy két évvel idősebb fiút ábrázolt.
-Ő..? - kérdeztem mire Thália biccentett én meg lenéztem a nyakammal egy vonalban levő dombormű szerű felíratra.

                 Krawford Jackson
                         1916-1934
     Örökké  hálásak leszünk neked