Ellenségből barát, vagy több?

Kurt Hummel összetörten ült kedvenc kávézójában. Lélekben teljesen máshol járt, csak nézett maga elé teljes letargiában. Nem sokáig lehetett azonban egyedül, mert kisvártatva berobogtak az ajtón barátai, és köré sereglettek.
- Kurt, annyira sajnálom – fogta meg együttérzően a fiú kezét Rachel.
- Biztos csak félreértés történt. Blaine szeret téged – vigasztalta Santana.
- Szeret? Félreértés? – emelte meg a hangját Kurt, ami rá egyáltalán nem volt jellemző. – Hát, amit láttam, azt nem lehetett félreérteni!
- De mi történt? – kérdezte Rachel.
- Nem akarok róla beszélni. Most csak egyedül akarok lenni – fordult el barátaitól Kurt. Elutasító viselkedését látva barátai átültek egy közeli asztalhoz, de nem mentek el.

Kurt keservesen sóhajtott egy nagyot. Ekkor valaki letett elé egy poharat, amiből kellemes kávéillat áradt felé. Felnézve meglátta az annyira gyűlölt arcot.
Bárkit, csak őt ne! – gondolta magában.
- Úgy nézel ki, mint akin átment egy úthenger – szólalt meg az előtte álló.
- Most nincs kedvem a humorodhoz, Smythe – morgott az orra alatt Kurt, mire a másik csak elmosolyodott.
- Azt látom. Mi az? Csak nem otthagyott a drága barátod? – vonta fel a szemöldökét Sebastian Smythe, miközben gúnyosan elmosolyodott.
- Még az is jobb lett volna, mint amit tett – motyogta maga elé halkan a fiú, de Sebastian így is meghallotta.
- Nocsak! – ült le elé a Warblers vezetője. Egy pillanatig érdeklődve figyelte Kurt arcát, majd a mosoly lassan lehervadt az arcáról, ahogy nézte a teljes agóniában ülő fiút maga előtt. – Csak nem megcsalt? – kérdezte, de választ nem kapott, ami igencsak furcsa volt, hiszen Kurt sosem hagyta magát, mindig visszaszólt neki. – Szóval igen.
- Most mit vársz tőlem?! – nézett rá Kurt Sebastianra.
- Én? Hogy ne ülj itt, mint egy rakás szerencsétlenség! Beszéld meg vele!
- Ha ez lenne az első eset, talán... ismétlem, talán megtenném.
- Ó... Akkor ez már nem először fordult elő? – Sebastian nem tudta titkolni, hogy meglepődött. – De hát... akkor minek mondtál neki igent, mikor megkérte a kezed?
- Magam sem tudom... Talán csak... hittem neki, mikor azt mondta, hogy megbánta, és nem fog többet előfordulni – suttogta Kurt, miközben egy könnycsepp kicsordult a szeméből.

Sebastian megsajnálta a fiút. Igaz, hogy nem voltak jóban, szabályosan röpködtek köztük a beszólások, de ez más volt.
- És azzal mit érsz el, hogy itt ülsz magadba fordulva és keseregsz a sorsodon? – kérdezte tőle Sebastian.
- Mégis mit tehetnék? Nem elég, hogy megcsalt, de még rajta is kaptam őt!
- Az, bizony, elég nagy szívás.
- Az... De a legrosszabb az egészben az, hogy azzal a kifogással jött, hogy ez nem az, aminek látszik. Mert mégis mit lehet azon érteni, hogy meztelenül fetrengenek az ágyon? – kérdezte gúnyosan Kurt, majd dühösen fújta ki a levegőt.
Sebastian nem válaszolt, csak csendben ült előtte, és nézte őt. Pár percnyi csend után Smythe szólalt meg először.
- Tudod, azzal, hogy elzavarod a barátaidat, nem oldod meg a problémáid – intett fejével a Kurt háta mögött helyet foglaló csapatra. – Beszélgess velük, jobban fogod érezni magad.
- Azt nem hiszem – horkantott Kurt. – Biztos vagyok benne, hogy találnak valami kifogást, amivel megmagyarázzák majd Blaine viselkedését. Rachel már az elsőnél is engem hibáztatott, mert elhanyagoltam Blaine-t.
- Ch... Én nem így gondolom, de te tudod – rántotta meg a vállát a Warblers vezetője. – Én most megyek, de még látjuk egymást, vagy nem. – Sebastian felállt, majd, mint akinek még eszébe jutott valami, visszafordult hozzá. – Ja, és még valami! A kávé a tiéd, extra cukor van benne habosított tejjel és egy kis karamellel – mondta, majd búcsút intett, és az ajtó felé indult, amelyen épp ekkor jött be Blaine.

Majdnem összeütköztek, de szerencsére Sebatiannak jók voltak a reflexei, így sikeresen elkerülte az ütközést. Egy gúnyos fintort eresztett meg Blaine felé, majd távozott.