A Hibásak

HAT

Amikor a lift ajtaja egy csengő hangjától kísérve kinyílt, a fiúk egymásra néztek, váltottak egy sokatmondó pillantást, majd egyszerre kezdtek szaladni a folyosón lévő legutolsó ajtó felé. James megragadta a kilincset, ám mielőtt lenyomta volna, még egyszer Michaelre nézett.

- Haver... ezt már együtt fogjuk végigcsinálni. Most vagy soha!

Michael erre bólintott, James pedig határozottan lenyomta a kilincset. Az ajtón túl egy szépen berendezett, otthonos szobát találtak. Nem is olyan rossz, gondolta James. A körülmények ellenére mégiscsak örült, hogy végre egy tiszta szobát láthat. És ha jól gyanította, a melegvíz miatt sem kellett többé aggódnia.

- Öcsém...! Ez baromi jól néz ki! - adott hangot James gondolatainak Michael.

- Tudnám mért adnak ránk ennyit. Elvégre... utálnak minket vagy mi.

- Én sem értem, de nézzük a jó oldalát! Hosszú idő óta most alhatok először ilyen puha ágyban! - mondta, azzal rá is vágta magát.

- Elmegyek lezuhanyozni, addig nézd meg, mi hír a világban - a fiatalabb fiú bólintott és bekapcsolta az ággyal szembeni tévét.

James pedig végre elvonulhatott a gondolataival. Választott egy törülközőt a sok ugyanolyan közül, levetette ruháit, és belépett a zuhanykabinba. Ahogy megnyitotta a csapot, a forró víz végigfolyt a testén. Hagyta, hogy lecsöpögjön az orra hegyéről. Lehunyt szemmel csak élvezte a forróságot, ami szétterjedt benne.

Már el is felejtette, milyen igazán boldognak lenni. Szeretve és tisztelve lenni. Milyen az, ha vár valaki otthon.

Kinyitotta a szemét. A csapon saját tükörképét vette észre, természetesen kissé eltorzulva. Rálehelt, hogy a pára eltakarja a tükröződést és ne kelljen szembenéznie önmagával. Fejét nekitámasztotta a falnak és engedte a vizet végigfolyni rajta.

Végre következmény nélkül élvezhette a testét perzselő forró vizet, hiszen ezúttal nem neki kellett fizetnie a drága számlákat. Otthonában alig fűtött, meleg vizet sem használt gyakran, mégis csak nehezen tudta befizetni az Állam által elvárt összegeket. Minden éjjel fázott, de ezzel senki nem törődött.

Amikor már a forró víz szinte égette a bõrét, elzárta a csapot és a derekára kötötte az elõre kikészített törülközõt. Egy másikkal a haját szárítgatta, majd mikor ezzel is készen volt, fogat mosott.

Közben volt egy kis ideje jobban körülnézni a fürdőszobában. A szekrényeknek arany szegélyük volt, akárcsak a tükörnek és a tusoló kabinjának is. Szörnyen giccses, gondolta James, miközben az undortól elhúzott szájjal kilépett az ajtón.

- Látom, tetszik a fürdő - mondta Michael, amikor meglátta az idősebb fiú arcát.

- Ne is mondd. Borzalmas.

Nevetve helyet cseréltek, így James került a tévé elé. Ettől is rosszul volt, mivel majdnem az összes csatorna az Állam tulajdonában állt, ezért csak azt dicsérte. Egy ideig még bírta a nyálas hírolvasónő fejét, de aztán felkapta a távirányítót és unottan kapcsolgatni kezdett. Már vagy háromszor átpörgette az összes állomást, amikor Michael pizsamában kijött a fürdőből és kérdő tekintettel nézett Jamesre:

- Haver, minden oké?

- Ja. Totál. Mindjárt kivágom az egész kócerájt az ablakon.

- Inkább ne. De figyu, te egész éjszaka egy törülközőben terveztél aludni?

- Basszus! Lefoglalt a sok fuxos cucc, bocsi. Na, mindjárt jövök.

Visszament a hőn áhított szobába, ahol felvette pizsamáját, aztán újra csatlakozott barátjához.

- Szóval te... - kezdte bátortalanul Michael.

- Mi van velem? - kérdezte James, miközben az ujját harapdálta.

- Kivel éltél eddig? - nyögte ki végül.

- A családommal.

- És õk most hol vannak?

- Egy jobb helyen - komorodott el James az emlékek hatására.

- Sajnálom - fejezte ki együttérzését Michael.

James erre csak felhúzta a szája sarkát és tovább kémlelte a padlót. Hiányoztak neki a szerettei. De tudta, hogy innentõl már semmi sem lehet ugyanolyan.

Michael is látta, hogy nem ajánlatos feszegetni a témát. Most, hogy csak egymásra számíthattak, jó lett volna közel maradni a másikhoz. Így a fiatalabb fiú lekapcsolta a tévét, és felajánlotta, hogy tegyék el magukat másnapra. James beleegyezett és két percen belül sötétség borult a szobára.

Csak a kinti folyosó egy távolabbi lámpájának halovány fénye férkõzött be a függönyön keresztül. James még sokáig nem tudott aludni; egyre csak a családján és a sorsukon gondolkozott. Mi lesz velük holnap? Vajon meg tudnak-e majd szökni és úgy tenni, mintha mi sem történt volna? Nem tudott válaszokat. Bizonytalanabb volt, mint eddig bármikor. Végül kétségektõl hurcoltan elnyomta az álom.

Másnap kinti léptek és hangos beszéd zajára ébredt fel. Álmosan törölgetve szemét kikelt az ágyból és a fürdõszobába indult. Megmosta az arcát, amitõl felélénkítette magát, így már biztos volt benne, hogy nem alszik vissza. Igyekezett halkan tevékenykedni, nehogy felébressze Michaelt, aki még mindig békésen aludt. Közben pedig arra gondolt, hogy a fiú hosszú idõ óta most alszik normális ágyban elõször úgy, hogy ne zavarná közben senki. Sajnálta õt. Túl fiatalnak találta ehhez.

Az ágya szélén ülve pillantása az éjjeliszekrényén pihenõ napilapra siklott. Kinyitotta, de ugyanaz a szöveg virított mindenhonnan: a betegség egyre többeket érint, ne várja ki a végzetét! Már készült volna messzire elhajítani az újságot, amikor Michaelt hallotta félálomban suttogni:

- James? Mi történik odakint?

- Nem tudom, de szerintem semmi lényeges. Aludj csak.

A fiatalabb fiú erre bólintott és átfordult a másik oldalára. Nyugodtan szuszogott tovább, mint egy kisgyermek.

Nem vette elő újra az újságot. Még csak rá se nézett. Ült maga elé révedve és csak gondolkodott. El akart szökni, elmenni onnan jó messzire. De nem volt terve. Fogalma sem volt, hogyan tegye és mikor. Azonban azt biztosra tudta, hogy erre még várniuk kell.

:')