Rest Your Love (HU) Brad Simpson Fanfiction

02.10

  Az egyik szerkesztővel sikerült megbeszélnem egy találkozót, aki másnap reggel az irodájában fogadott.

  Az odavezető úton többször is azon töprengtem, hogy tényleg bemenjek-e. Hiszen ha most beszélek a szerkesztővel, nem csak az én, hanem a Bradley maradandó szabadságát is feladom. Viszont annyira vitt a bosszú, hogy azon kaptam magam, hogy már a szerkesztővel ülök szemtől szemben a StarTv irodájában.

  - Köszöntelek nálunk Destiny! Én Kate vagyok, velem beszéltél telefonon. A telefonban azt mondtad, hogy tudsz pár olyan dolgot mondani Bradley Simpsonnal kapcsolatban, ami mindenkit érdekelne.

  - Igen, van pár olyan...dolog.

  - Hát akkor hallgatlak - mosolygott a szerkesztő. 

  Nagy levegő...semmi baj, Bradley ezt tette velem, vissza fogja kapni. Bosszú, Destiny. Bosszú.

  - Bradley Simpsonnal körülbelül két éve ismerjük egymást. Másfél éve lehetünk együtt...vagy hát a fene tudja már - nevettem el magam, pedig pontosan tudtam, hogy másfél éve vagyunk együtt. 

  - Mesélj kérlek, mégis hogyan találkoztatok?

  - Mi egy iskolába jártunk, viszont egy erdőben találkoztunk, ami persze fura. Aznap este ismerkedtünk meg. Aztán ahogy telt az idő, egyre többet találkoztunk, randiztunk stb. 

  - Mi van a balesettel? - kérdezte, miközben folyamatosan jegyzetelt.

  - Ez kicsit bonyolult, hiszen engem aznap este elraboltak - röhögtem el magam. Ha ezt nekem más mesélné így, akkor biztosan nem hinném el. 

  - Elraboltak? - akadt meg a körmölésben.

  - Igen, az apám. Ez igazából egy más sztori, de Bradley megpróbált megmenteni, viszont akkor karamboloztunk. Én kórházba kerültem, őt pedig azóta nem láttam, egészen a műsorotokig. 

  - Értem - letette a tollat és sóhajtott egyet. - Destiny, szerintem ne is raboljuk továb egymás idejét. 

  - Tessék? - háborodtam fel. - Tudom, hogy kicsit hihetetlen, de ez megtörtént. Nem hazudok.

  - Van rá bármilyen bizonyítékod? - húzta el a száját.

  - Hát...öhmm...izé...nincs, de esküszöm igazat mondok. 

  - Köszönöm, hogy elmondtad ezeket! Viszlát, Destiny!

  Ráztam egyet a fejemen, sarkon fordultam és becsaptam az ajtót.

  Hihetetlen, hogy nem fogják ezt az egészet leközölni. Eljöttem London másik végébe, kockáztattam a saját biztonságomat, voltam olyan bátor, hogy elmondtam ezt az egészet valakinek...a semmiért. 

  A könnyeimmel küszködtem, miközben sétáltam le a metróhoz.

  De akkor hirtelen eszembe jutott egy zseniálisan borzalmas ötlet. Visszafordultam és kettessével szedtem a lépcsőfokokat. Átvergődtem az embereken az utcán és berontottam a szerkesztőséghez.

  Szó nélkül ledobtam a telefonomat Kate asztalára, aki ijedten nézett vissza rám.

- Nézd meg! - utasítottam. - Mindent! A fényképalbumtól kezdve, az SMS-eken át...mindent! MOST!

    Felvont szemöldökkel kezdett bele a telefonom tartalmának tanulmányozásához, viszont mikor megtalálta a közös képeinket, akkor leesett az álla. Lapozgatta a képeket és úgy látszott rajta, hogy még most sem tudta elhinni. 

- Ezeket...lementhetem a gépemre? - kérdezte.

- Persze - vágtam rá azonnal. 

  Végig sikerült néznem a délutáni StarTV adást, ahol természetesen megjelentek a közös képeink, az információk rólam és minden más, amit megemlítettem Katenek. 

  Ryan azonnal hívott.

- Des, ez zseniális! Végre megtudja az egész világ.

  Gonosz mosolyra húzódott a szám, majd kikapcsoltam a TV-t. 

  Tényleg igaz a mondás, hogy a bosszú édes. Olyan jól éreztem magam a történtek után, hogy írtam a barátnőmnek, Emilynek, hogy ezt bizony ma este megünnepeljük. 

Fél óra telhetett el, mikor a telefonom megcsörrent. Ismeretlen.

- Igen? - szóltam bele, miközben éppen próbáltam kiválasztani a ruhát, amit este felvehetnék.

- Destiny - szólt bele az a hang, akinek egyáltalán nem kellett volna beleszólnia. - Bradley vagyok és láttam a StarTV adást...

- Hoppá, ez valószínűleg téves lesz! - mondtam és nevetve letettem. 

Szeretnék minden kedves olvasómnak boldog karácsonyt és kellemes ünnepeket kívánni!❤️