Rest Your Love (HU) Brad Simpson Fanfiction

6.

  A térdeimet felhúztam és szorosan átkaroltam őket, majd államat rátámasztottam. Brad fekete bőrdzsekije volt rajtam, de így is majdnem megfagytam. Mikor behoztak a kórházba, Emily elmondása szerint csak egy póló volt rajtam. A kabátom és egyéb dolgaim még mindig Sarah-nál vannak. Erre gondolva, még a hideg is kirázott.

  Az ablakban ültem és London utcáit nézegettem. Esőcseppek kezdtek el kopogni a párkányon, miután már vagy ötvenszer ránéztem az órára. 

  00:52.

  Felálltam és leültem az ágyra. Brad-re néztem aki az ágy másik végén ült és engem fürkészett.

- Mikor mehetünk már haza? – törtem meg a csendet.

- Még meg kell várnunk az orvost, utána mehetünk.

  Sóhajtottam egyet és lehajtottam a fejem a párnára.

- Emlékszel valamire, miután...? – a végén elcsuklott a hangja.

- Hát...kéne?

  Hirtelen éles fájdalom hasított a fejembe. Lehunytam a szemem és apró képfoszlányok jelentek meg előttem. Egy kocsiban ültem ahol négyen voltunk. Én leghátul ültem valakivel aki szorította a kezem és sírt. A fejem az ölében volt, a másik kezével egy anyagot nyomott a homlokomhoz. Kiabálásokat hallok újra és újra. Végül csak kiemelnek a kocsiból, ráfektetnek valamire és már csak azt látom, hogy behoznak ebbe a szobába.

- Des! – szólt hozzám Brad, majd kinyitottam a szemem.

- Emlékszem, majdnem mindenre. De kérlek meséld el!

- Én éppen el akartam menni valami kaját venni, mikor hívott Emily, hogy azonnal menjek Sarah-hoz, de nem mondott többet. Nagyon ideges lettem és pár perc múlva ott is voltam. A kezébe hozott ki Sarah-val együtt aki sírt. Kiabálni kezdtem mindkettőjükkel és betettelek a kocsimba. Úgy voltam vele, hogy én hamarabb beérek veled a kórházba mint egy mentő. Így is lett és utána pedig...behoztalak ide.

Nagyot nyeltem miután befejezte.

- Anya?

- Manchester-ben van, de elvileg már elindult haza. Az előbb beszéltem vele és megnyugtattam.

- Istenem – fogtam a fejem, majd az orvos nyitott be az ajtón.

  Közölte velem, hogy jók az eredményeim és hazamehetek.

  A cuccaimat összepakoltam és kisiettem a szobából. Brad követett, de én gyorsabb voltam. Hirtelen hátulról elkapta a kezem és visszarántott magához. Rám mosolygott és ettől normális esetben elolvadtam volna, de akkor csak minél hamarabb ki akartam abból az épületből jutni.

- Most mi lesz?- kérdeztem tőle, mikor már a kocsihoz közelítettünk.

- Haza foglak vinni és pihenni fogsz. Anyukád nem most fog hazaérni.

- De nem akarok otthon lenni egyedül.

- Ki mondta, hogy hozzátok megyünk?-húzta mosolyra a száját.

Lassan felé néztem és elnevettem magam.

* * *

02:14.

- Mikor szedhetem már le ezt a fejemről?- tapogattam a kötést, mikor megérkeztünk.

- Még nem.

  A bejárathoz siettünk, de a sötétbe szinte semmit nem láttunk. Végül sikerült kinyitni az ajtót és beléptünk a házba. Brad családja nem volt otthon, de azt nem mondta el, hogy valójában hol is vannak.

- Éhes vagy? – ment a konyhába.

  A házuk hatalmas volt.

- Öhmm...nem nagyon.

- Fáj valamid? - visszajött egy doboz fájdalomcsillapítóval a kezében.

- Nyugi, Brad. Ülj le egy percre és lazíts, oké? Jól vagyok.

  Leültünk a nappaliban lévő kanapéra és átkarolt.

- Én csak...a legjobbat akarom neked ezek után. Mivel nagyon szeretlek és te ezt nem érdemelted meg. Tudom, hogy ez is az én hibám.

- Ugyan már, miért lenne a te hibád?

  Csengettek. Hajnali fél három volt és csengettek. Reflexből felpattantam és az ajtóhoz rohantam.

- Des! – szólt rám Brad.

  Résnyire nyitottam ki az ajtót, hogy meglássam ki az.

  Sarah állt az ajtóban.

  Nagyon megijedtem, de sikerült becsuknom az ajtót. Aztán elsötétült minden.