A Christmas Abduction - 2/7

131 26 67
                                    

2. rész

Egy közeli Hard Rock Caféba ültek be mindannyian, hogy meg ne fagyjanak az odakinti, dermesztő hidegben, miközben megpróbálták megbeszélni az elrablás részleteit. Ennek az ötletnek leginkább Karma örült, hiszen sosem járt még kávézóban azelőtt, pláne egy karácsonyi dalokkal és emberekkel teli helyen, ahol ráadásul egyetlen élőhalott sem veszélyeztette a környezetet. Minden annyira varázslatos volt számára, pedig másoknak ez nem is számított akkora dolognak.

- Max, te nem iszol semmit? - érdeklődött Jax, miközben a szokásos lattéját kavargatta. A klánvezér egy olyan arcot vágott, mint aki akkor  harapott volna citromba.

- Vámpír vagyok - felelte.

- Én meg félig démon, hát nem izgi? - nevetett, mire Riley válaszolt neki ezúttal, szórakozottan.

- Max vérrel táplálkozhat csak, Jax! - világosította fel, mire az elsuttogott egy ó-t, majd Peter felé fordult. - Szerintem Max nem kedvel engem. Olyan csúnyán néz!

Peter csak lágyan elmosolyodott, majd megrázta a fejét.

- Szerintem nem erről van szó. Mr. Max csak nem bízik könnyen az emberekben, ami tökre jogos a részéről.

Max elmosolyodott.

- Na látod, téged kedvellek! - mondta Peternek, mire Jax felsóhajtott.

- Úgyis elérem, hogy engem is kedveljen! - tökélte el, mire Wyatt nevetésben tört ki mellette.

- Sok sikert, haver! - paskolta meg a vállát.

- Visszatérhetnénk az írónkhoz? - kérte Gray, hiszen már megint eltértek a tárgytól. Valahol hálát adott azért, hogy legalább őt normálisan megírták, ha a többiek már ennyire szórakozottra sikerültek. - Tudunk róla, vagyis az elrablásáról valami konkrétat? - fordult az alacsonyabbik, szőke lány felé, mire az határozottan bólintott.

- Az a helyzet, hogy meglepő módon sok mindent tudunk, hála Lexie nyomozói képességének - kezdett bele Brooklyn, majd megkérte az általa említettet, hogy vegye át a szót. A többiek mindeközben feszülten figyeltek és közben a megrendelt kávéjukat kavargatták és szürcsölgették, Max kivételével persze.

- Nos, itt nem egy egyszerű elrablóról van szó. A fickó ugyanis nem más, mint maga az Idő, név szerint Timerlate, aki már egy elég hosszú ideje fogságban tartja az írónőnket.

Riley felhördült, mert ő pontosan tudta kiről volt szó és hogy ez az alak mennyire de mennyire veszélyes volt.

Jax viszont azonnal felhorkant, a többiek pedig egyszerre néztek felé, olyan "ennek most megint mi baja" - tekintettel.

- Nem mondjátok, hogy Justin Timberlake az elkövető? Mindjárt lehidalok, sosem bírtam azt a fickót, már az NSYNC-ben is szar volt! - mondta elképedten, mire Karma felsóhajtott.

- Azt mondta, hogy Timerlate, nem pedig Timberlake! - világosította fel Jaxet, aki viszont csak vállat vont. Neki egyre ment a kettő.

- Gyerekek, ez nem vicces. Ha ez az alak rabolta el az írónkat, akkor hatalmas szarban vagyunk mindannyian - suttogta Riley.

- Mit tudsz róla? - érdeklődött Alice.

Riley nyelt egyet, mielőtt válaszolt volna.

- Hát, azt hiszem, ő leginkább a mi történetünkbe illene bele ugye, hiszen nálunk szó szerint meg van testesülve a Halál és az Élet is, én pedig pont az előbbitől hallottam rémtörténeteket Timerlateről - borzongott meg.

Christmas one-shots - vol. 2 // BefejezettOn viuen les histories. Descobreix ara