Krumpli és Fehérzászló

2-A project-2

A bemutatkozások tegnap egész jól mentek. Megismerkedett mindenki azzal, akivel a legtöbb órát foglya tölteni. Feliciano megismerte Herculest és Kikut, akik hasonlóan érdeklődnek a művészetekben, mint ő. Viszont a göröggel csak félévtől lesz közös órája, mert előbb nem akarta felvenni a szobrász szakot.
Roderich házában éppen készülődik a két fiú. Az egyen ruhájuk kicsit különbözik. Felicianonak fekete inget, aminek fehér gallérja van, kék nyakkendőt és világos kék, nadrágot kell hordania, amin össze-vissza vannak vonalak. A bátyjának viszont fehér inget egy lila mellénnyel és fekete farmerral kell viselnie.
-Tesó, ez miért van, hogy más az öltözékünk?
-Mert az utolsó éveseknek ezt kell hordania, amolyan megkülönböztetés.
-Értem.-a pici olasz kinéz az ablakon, miközben utolsó gombját gombolja be az ingjén, majd kezébe veszi a nyakkendőt, hogy a nyakába tegye. Kint picit napsütésesebb az idő, mint tegnap, de meggondolható azért egy dzseki felvétele. ~Milyen érdekes ez az ország, már teljesen elszoktam az itteni időjárástól. Lehet felveszek egy kabátot is, fázós vagyok.~
-Feliciano, készítsek valami reggelit?
-Si, grazia.-megcsinálta közben a nyakkendőjét és a gallér alá igazította. Elindult az emeleti mosdóba, hogy megigazítsa fejét. Még az álmos tekintette ellen is tennie kellett volna valamit, de úgy van vele, hogy majd úgyis elmúlik a fáradsága. Felvette nyuszis papucsát és leindult a közös étkezőbe, ahol egy hatalmas üveg asztal van, felette egy üveg csillár. Az asztal széle ezüsttel van kirakva és kiváló minőségű porcelán edények vannak egy üvegajtós szekrényben. Tovább haladva Feliciano eljut a konyhába, ahol Roderich teázgat, közben egy újságot olvass. A tűzhelynél Lovino egy serpenyővel bajlódik és a pultra rengeteg dolog van kitéve. De főleg fűszerek veszik körbe a konyhatündért, amiket néha használ is.-Mi készítesz?
-Omlettet paradicsommal és majdnem minden fűszert használok, amit megtalálok. A tésztához most túl kevés időnk lenne.
-Rendben, segítsek?
-Örülnék neki, ha megterítenél hármunknak.-Feliciano visszamegy az étkezőbe és kinyitja az üvegszekrényt. Mindenből 8 van bent, de csak 3 lapos tányért és ugyan ennyi villát és kést vesz elő, de a villát különösen megvizsgálja, nehogy rosszat vegyen elő. ~Én úgy emlékszem, hogy ez kell. A desszertes villa kisebb.~ Leteszi az egyik tányért az asztalfőre és két oldalára a maradékot. Itt régen megtöltötték az egész házat, ha nagyobb ünnepek voltak. Közösen mondtak áldást az ételre és meg volt pakolva az asztal különféle fogásokkal és jóízű beszélgetések folytak. Viszont Gabriel halála után megszakadtak lassan a kapcsolatok a haverokkal, meg Feliciano visszamehetett élni olaszba. Roderich éveken keresztül egyedül élt egy ilyen nagy, luxus házban. Néha-néha jöttek be a takarítók rendet tenni. Közben bejön a háziúr mögötte a másodszámú vendég a serpenyővel a kezében. Egy ronggyal fogja, tehát feltehetőleg meleg, forró a serpenyő.
-Tedd csak ide le!-Feliciano letesz gyorsan egy deszkát az asztalra és rámutat. Mind leülnek az asztalhoz és étkezés elött Roderich imára hívja a testvérpárt. Lovino kissé ellenkezik, mert éhes, de rátudják bírni közös erővel. Az ima után mind merítenek maguknak és enni kezdenek.-Ez nagyon jó lett!
-Még Antonio-tól tanultam ezt a receptet. A paradicsom miatt lett az egyik kedvencem.-az idősebbik olasz kicsit elgondolkodik, majd folytatja az evést.

--------------------

Az egyetem kapuját átlépve egy újabb nap kezdõdik el. ~Nagyon izgatott vagyok, mert Kiku megígérte, hogy mellettem fog ülni, azokon az órákon ahol csak tud. Az első órám zene, avagy Roderich bácsi lesz bent. Veeeee.~
-Nekünk itt elválnak útjaink, majd ebédszünetben megkereslek. Kérlek, viselkedj!-Lovino elköszön é eltűnik a tömegben. ~Király, most mit csináljak? Azt se tudom, hogy merre kell menni.~ Elindul egy teljesen véletlenszerűen kiválasztott irányba, és észre vesz egy ismerős arcot, Ivan. Éppen két másik diákkal beszélget, egy fiúval és egy lánnyal. ~Azt mondta tesó, hogy maradjak semleges, avagy független tőle, de ez nem azt jelenti, hogy nem kérdezhetem meg tőle az irányt!~
-Ciao Ivan!
-Szervusz barátom!-mindkét kezén kesztyű van, még ilyen melegben is. A jobb kezével integet a balban pedig ott van az a cső. A többiek hátra fordulnak és a lány eléggé ijesztően néz, amiért Feliciano megtorpan egy pillanatra ~Mi van ezzel a lánnyal? Csak úgy árad belőle a sötétség.~ Ivan észre veszi mi a probléma és lefogja a lányt.-Ne aggódj, gyere közelebb.-Feliciano közelebb lép.-Amúgy te ki vagy?
-A nevem Feliciano Vargas. Hallottam, hogy te már másod éves vagy, ezért szeretném megkérdezni, hogy merre van a zene terem?
-Én sose voltam arra, mert a rendészeti szakra járok.-rá néz a jobbján lévő fiúra és bólint.
-Toros Laurinaitis, másodéves hallgató. Mivel első évemben bejártam oda is, ezért én eltudlak vezetni.-int az olasznak, aki követni kezdi a vállig érő, barna hajú és zöld szemű fiút. Amerre mennek rengeteg ember van és belefutnak Gilbert-be is, de mivel siet, ezért csak int egyet és rohan tovább. ~Nem értem, hogy Lovino miért akar távol tartani tőle? Hiszen rendes srácnak tűnik.~ Bemennek egy kőépületbe, amin belül különböző festmények, szobrok és híres zenészek képei sorakoznak.-Ez itt a művészeti épületünk és itt a folyósón jobbra a 4. ajtó az ami mögött van a zeneterem. A tanárúrról nem tudok mondani...
-Ne aggódj, vele éltem együtt, mikor kicsi voltam. Grazia.
-Szívesen?...Majd találkozunk még!
-Igen.-Feliciano elindul az ajtó felé és bekopogtat. Válasz nem érkezik ezért kinyitja az ajtót. ~Dupla ajtó? Akkor újra kopogtatok.~ Úgy is tesz, mint ahogy gondolja, de válasz most sem érkezik egyből, így kinyitja a második ajtót is. Bent rengeteg arc van, akik rendetlenkednek és Roderich sehol. Az olasz keres egy helyet és talál magának egy dupla helyet. Így elindul oda és beül a neki jobb oldalra lévő helyre. Elővesz egy füzetet, aminek a borítóján Olaszország van és egy tollat, aminek a kupakja egy cica fejre hasonlít, kivesz a tolltartójából, amire az van írva az olasz nemzeti színekkel, hogy Ciao! Az ablakon süt be a Nap gyenge fénye, majd a tanár úr belép a terembe.
-Jó reggelt diákok. Ma egy új fejezet nyílik az életetekben. Beiratkoztatok erre az egyetemre abban a reményben, hogy sikeresen megszerzitek a diplomátokat. Viszont ehhez az együtt működésetek kell. Így elkezdeném az első...
-Ludwig nincs itt!-egy ismeretlen megszólal és Roderich felírja a naplójába az információt, majd int a hallgatónak, hogy leülhet. Feliciano a mellette balra lévõ helyre néz. ~Vajon milyen lehet ez a Ludwig? Szereti a cicákat? Jaj, én odavagyok a cicákért! Ezért is van cicás tollam.~ Majd elkezd játszani a cicafejes kupakkal és észre sem veszi, hogy teljesen elment az első óra azzal, hogy ilyen butasággal foglalta el magát. Roderich megigazítja szemüvegét és egy papírlapot vesz elő.
-Még senki nem menjen sehova! Felolvasom, hogy a projecten mégis milyen pároknak dolgoztok. ~Milyen feladat? Noooo, oda kellett volna figyelnem az órán, akkor még tudnám is.~ A tanár ránéz Feliciano-ra, akit nagyon nyel.-A mai zenék-et pedig Feliciano és Ludwig kapja meg. Majd kérlek értesítsed erről a partneredet is.-ezzel mindenki kivonul a teremből és a pici olasz rohan a 2. órájára, ami a festészet. ~Ha emlékeim nem csalnak, akkor Kiku erre jelentkezett még. Kíváncsi vagyok, hogy ki az, aki tartja ezt az órát.~ A második emelet keresgéli a termet, majd belefut valakibe, akinek szőke haja van és lila szemei. Azután a Gilbert fiú után, neki vannak a legfurább szemei, ebben az intézményben.
-Mi az?-a hangja hűvös és nincs semmi élet benne. Kifejezéstelen arca megijeszti az olaszt, bár mi az ami nem ijeszti meg?!
-Csak a festő termet keresem.
-Ez az ajtó az.-rámutat az idegen az ajtóra, ami elött állnak és tényleg egy kisebb hideg fuvallat végig borzolja Feliciano haját, de nem lesz kócos. Bemennek és a tanár a névsort olvassa.
-Oooooh, végre ti is itt vagytok. Foglaljatok helyet.-a tanár úrnak mély hangja van és hasonlóan fagyos, mint az idegen srácé.-A nevem Berwald Oxenstrierna, svéd származású vagyok. Én fogom nektek tanítani a festészet fagyos rejtelmeit amíg le nem diplomáztok. Első órán valami egyszerűvel kezdjük, mondjuk rajzoljátok, vagy fessétek meg azt, hogy ti kik vagytok.-ezzel leül a tanári asztalhoz és ő is alkotni kezd. Feliciano és az idegen Kiku asztalánál foglaltak helyet.
-Már illene bemutatkoznom, a nevem Lukas Bondevik. Norvégiából jöttem, ahol mindig hideg van. A tanár úrral élek itt együtt még további 3 emberrel. Mind hímek...-közben az egyik tincsét piszkálja, ami kunkori.
-Én Kiku Honda vagyok. Egy albérletben élek egyedűl és japánból jöttem.-nyugodt és összeszedett a jelenléte. De most jön csak a java.
-Feliciano Vargas vagyok! Olaszországból jöttem, de gyerekkorom nagy részét Ausztriában töltöttem. Roderich bácsival élek együtt és a bátyám Lovino, utolsó éves, aki szintén velünk él. Szeretem a cicákat és a spagettit, de leginkább a...
-Feliciano, ne vedd el a társaid idejét, mert már csak 35 percetek van a feladatra.-Berwald hírtelen az olasz mögé kerül, akit kiráz a hideg. Ezért befejezi és neki lát a munkának, ahogy a többiek is.

--------------------

Az óra végén a tanár bekérte a rajzokat és figyelmeztette a diákokat arra, hogy mindig legyen náluk minden szükséges eszköz, ne a társaiktól kérjék el. A 3 fiatal az udvaron sétálgat és beszélgetnek, bár inkább csak Feliciano koptatja a száját. Néha Kiku hozzá fűz valami értelmeset, de Lukas egyáltalán nem szólal meg. Megint csak a hajfürtjeit bizergálja. ~Egyáltalán minek álltam szóba ilyenekkel?~ Egyszer csak megáll.
-Nekem mennem kell.-ezzel megfordul és köszönés nélkül elmegy az ellenkező irányba.
-Majd még találkozunk!
-Nem gondolod, hogy te miattad ment el innét?-Kiku különleges képessége, hogy képes az embereket kiismerni pár perc alatt.
-Ugyan, biztos valami fontos dolga akadt, az én társaságomat ki nem szeretné?-ezután Feliciano elkísérte Kiku-t a következõ órájára, ami a pedagógiai dolgokra készíti fel a fiatalokat. Mondjuk azt hogy amolyan tanár képzõ.

--------------------

Este van és a három hím a vacsora utáni pakolásokat csinálják. Pontosabban Roderich csak olvassa az újságot, Lovino próbál mosogatni és Feliciano pedig felmos a folyósón. Van rajta ilyen takarítós szett is: gumi kesztyű, fejkendõ, köpeny. Éppen egy aranyos kis dalt dúdolgat, mikor az egyik kávézó asztalon megtalál egy levelet, ami Roderich bácsinak jött Gilbert-től, de a dátum nincs rajta. A kicsi olasz nyitná ki a levelet, de ekkor a semmiből megjelenik Lovino, így visszadobja a levelet az asztalra.
-Mit keresel itt?
-Téged. A pojáca mondta, hogy korrepetál téged, ha nagyon szeretnéd és elmondja neked még egyszer a tananyagot. Hallottam, hogy órán nem igazán azzal foglalkoztál, amivel kellett volna.
-Bocsánat bátyus...
-Ne nekem, hanem a bácsinak. Na menj, a többit majd elintézem én.-Feliciano leveszi a fölösleges dolgokat és átpasszolja testvérének. Mikor látja, hogy az öccse már nincs a közelben, óvatosan kibontja a levelet és elolvassa. Nem lepődik meg a tartalmán, de összeráncolja a homlokát, majd a zsebére teszi összegyűrve.-Engem miért nem avatnak bele mindenbe? Na erről még elbeszélgetünk.

--------------------

Másnap reggel Feliciano egyedül megy az egyetemre, mert Lovino lebetegedett, valami gyomor rontást kaphatott. Roderich-nek meg nincsenek ma tartandó órái, így nem pazarólja a benzint. A levelek már besárgultak és a Nap fénye egyre kevesebb. Igazi õszies időjárás, persze az olasznak ez picit hideg már, ezért felvette fehér sálját, aminek a végén rojtok vannak. Bár ennek ellére is élvezi, néha beleugrik vagy belerúg egy-egy levélkupacba, amiért az emberek megbámulják. Ez nagyon nem zavarja őt, mert teljesen máshol jár lélekben, már  a szakács órán van és finom pasta-t készít, meg ma be fog menni a cukrász szakköre is. Milyen jó is lesz. Egyszer csak ahhoz a részhez ér az útján, ahol 2 nappal ezelőtt látta azokat a fiatalokat, majd az egyetemen meg is ismerkedett az egyikkel, avagy Gilbert-tel. A fa mögött ma csak egy embert látott, de ez a valaki telefonon beszélhetett valakivel. Feliciano megpróbált elmenni mellette mindenféle feltűnés nélkül, milyen csoda, hiszen ő mindig feltűnő akar lenni, de hírtelen azt érzi, hogy egy erős kéz vissza rántja. Hátra fordul és kinyítja teljesen szemileit és méteres bennük a könny, bár nem folyik ki egy csepp sem. Azok a kék szemek, a szőke haj és azok a jellegzetes szemöldökök pont olyan, mint...
-Gabriel?
-Neeeem... Ludwig Beilschimdt. Te lehetsz Feliciano.-a pici csak bólint és próbálja könnyeit visszafogni.-Én vagyok Gilbert öccse...
-Akkor te vagy az, aki tegnap nem volt órán!
-Igen, és hallottam a közös project-ről is. Remélem, hogy tudunk majd együtt dolgozni.-a német a jobb kezét nyújtja és az olasz kezet ráz vele. Ezután közösen mennek tovább az egyetem felé.

~Wow, már megint több, mint 1900 szó! Nem tudom mi van velem. Mindenesetre remélem, hogy tetszett ez a rész is. Én Ella vagyok, sziasztok.🙂 ~