Krumpli és Fehérzászló

1-Üdv, te gyáva-1

~A nevem Feliciano Vargas. Egy hétköznapi olasz vagyok, szeretem a művészetet, a kajákat és az embereket. 19 éves vagyok és van egy bátyám Lovino, aki most 22. Neki az utolsó éve van abban az egyetemben, ahova idéntől fogok járni, pontosabban mától. Nagyon izgatott vagyok, hiszen ez egy nagy európai intézmény, ahova sok nemzetiségű ember jár. Ebből kifolyólag, picit félek is a fura akcentusom miatt, mert gyakran mondják azt nekem, ha el kap az olasz vér, akkor annyira gyors a nyelvem, hogy nem lehet megérteni semmit abból, amit mondok. Jaj, ne, már megint sokat jár a szám feleslegesen.~
Feliciano éppen a fürdőszoba felé tart, de nem tudja kinyítni az ajtót, mert zárva van.
-Francis, te vagy bent?
-Igen csak egy pillanat.
~Ő az unokatestvérünk. Már 29 éves és egy divat magazin egyik szerkesztője. Teljesen az ő világa. Most mondjuk azért van bent, mert a reggeli rituáléját végzi, amit nem igazán tudunk, hogy mi. Sose mondta el nekünk és szerintem mi így vagyunk boldogok a bátyámmal. Amúgy elég tragikus, hogy miért él velünk Francis. A mi szüleink még akkor haltak meg mikor én csak egy csecsemő voltam szinte, Francis szülei meg rá pár évre. Addig míg ő nem lett elég idős, Antonio-val éltünk együtt, aki egy spanyol munkatársa volt apának. Mivel egy megbízható személynek bizonyult, ezért bízott rá minket még az ég is. Amikor nagyobb lettem Roderich bácsihoz küldtek engem, akinél házimunkát végeztem, pénzért. Viszont néha adott nekem zene órákat és megengedte, hogy fessek. Összességében szerettem ott lenni.~
Az ajtó nyitódik és a kissé hullámos, szőke hajú, kék szemű Francis jön ki, akin egy kék garbó és fehér farmer van. Fekete csizmája az ajtó elött díszeleg.
-Bemehetsz.
-Köszönöm. ~Most elég gyorsan végzett, ahhoz képest, hogy órákat képes bent tölteni, ezért kelek én mindig korábban, mint Lovino. A reggeli rutinom egyszerű: elfésülöm a hajam és a kiálló tincsemet balra igazítom. Megmosom az arcomat és fogat mosni reggeli után szoktam, amit sose hagyok ki, hiszen éhgyomorral nem lehet élni se.~
Kint a konyhában már Francis nagyban eszi a salátát, mert épp diétázik, de nem igazán értem minek. Feliciano leül mellé és egy darabig fáradtan néz ki fejéből, bár szemeit igen szűken tartja, szinte szeme színét se lehet látni ami amúgy barna.
-Bátyus, van pasta?
-Igen, a tegnapi megmaradt pene. Az még jó.
-PASTA!-boldogan odasétál a hűtőhöz és kiveszi az üveg tálat amiben az olaszok egyik eledele van. Amikor megfordul az ajtónál látja testvérét, akinek kócos, sötét barna haja van és zöldes, csipás szemi.
-Van kaja?
-Megosztom veled a pasta-t. ~Válasz helyett leül és türelmetlenül várja az ételt. Ha ő is elment volna Roderich bácsihoz, akkor talán ő is ilyen jól nevelt lenne? Amúgy Roderich egy osztrák nemesi család utolsó férfi tagja, bár már nem igazán számít a címe. Azt mondja, hogy nem számít, hogy kik az őseink, akkor is meg kell adnunk a módját mindennek. Apropó, őseink. Képzeljétek, hogy egy nagy római katona, egyik nagyon-nagyon távoli leszármazottja vagyok, tiszta római és később olasz véren keresztül. Az ő neve Julius volt és a mostani család nevünk miatt a Vargas-t is néha hozzá tesszük.~ Lovino elővett magának egy tányért és egy villát és odanyújtotta Felicianonak.
-Tegyél, de annyit, hog neked is jusson még. ~Gyakran keménynek mutatja magát felelőtlennek, pedig ezek igenis meg vannak benne, csak a megfelelő ösztönzés kell neki, avagy én.~
-Tényleg, ma mész előszőr egyetemre, vagyis csak a beköltözés lesz ma meg ilyen bemutatók.-Francis felnéz a fiúkra.
-Igen...
-Ja, és hogy el ne felejtsem a legfontosabbat, ha egy lánnyal találkoznál és éreznéd, hogy Mhhhhhhh meg Ahhhhhh, akkor nyugodtan vegyetek ki egy hotel szobát, ne itthonnnnn.
-Francis, ő egy 'szent', ne rontsd meg a lelkét a hülyeségeiddel!-csap rá a nagytesó az asztalra, amitől a francia megijed picit és leejti a villáját is.
-Naaaa, ne légy ilyen öcsi. Csak jót akarok.
-De őt hagyd ki a szerelmi ügyekből. Nem akarom még egyszer ÚGY látni. ~Régen, amikor még Roderich bácsi nevelt, volt a szomszédban egy fiú, az imént említett bácsinak. Ő egy nagyon távoli és még nem is vérrokona a bácsinak, de mivel nem volt más, ezért ő vigyázott rá is. Ez a fiú volt az én első és UTOLSÓ szerelmem is. Ismeretlen okokból halt meg és a szülőföldjében temették el.~
-Nem baj tesó, nem akart bántani.-szóltam közbe, nehogy valami balhé legyen itthon.