Jó döntés. (2.évad) [Cameron Dallas]

⛸5.Találkozzunk⛸

És így sórba mindenki el is köszönt. De én csak nevetni tudtam rajtuk, míg a csengő meg nem szólalt.

Lehámoztam magamról Sophi lábait, majd az ajtó felé vettem az irányt. Azt kinyitva elém tárult a zaklató, vagy inkább zaklatók. Kikerekedett szemekkel figyelmet, hogy ők, mégis, hogy lehetnej itt. Nem szóltam semmit, hogy jönni fognak és amióta turnézni mentek, már azóta nem is láttam őket.

–Blake? –kérdezte Gillinsky.
–Ti meg, hogy-hogy... –kezdtem el össze-vissza mutogatni. –Miért nem szóltatok?!–ordítottam rájuk halkan, hogy a lányt ne keltsem fel.
–Megakartam lepni Janet. –mosolygott a másik Jack.
–Rég találkoztunk Sarah. –öleltem magamhoz a lányt. Igazából olyan sokat nem változott abban a 4 évben, csak nőiesebb lett, és velünk szemben, már nem vissza húzódó. Meg a haja már nem fekete.

Aztán a többieket is megöleltem, majd beinvitáltam őket a házba.

–Hogy-hogy itt vagy? –kérdezte a lány. Én csak Sophi felé biccentettem, hogy egy kicsit halkabban beszéljenek. Amikor meglátták a lányt, akkor ő rá is furcsán néztek.
–És ő miért nincs suliba? –mutatott felé Jack J, de már halkabban beszélt.
–De amúgy, hogy akartál bejönni, ha nincs itt senki? –tettem fel én is egy kérdést.
–Van kulcsom. –húzta elő a csilingelő fémet, egy szívecskés kulcstartóval.
–És akkor minek csöngettél? –kérdeztem egy értetlen fejet vágva.
–Tudom is én! –zavarodott össze.
–Mindegy.–invitált engem a beszédre.
–Sophi meg beteg, ezért vagyok itt. Én vigyázok rá, mert a többiek suliba vannak. –Válaszoltam lazán.

A kanapéhoz mentünk. Felkaptam a szőkeséget, aztán a szobájába vittem. Az ágyába rakva betakartam őt, majd a fejét megsimogatva el is hagytam a szobát. Sajnáltam Sophit, mert tudom, hogy mennyire szereti Cameront. És ez fordítva is igaz, ezért nem értettem, hogy a fiú miért döntött így. Nem akarta egyikünknek sem elmondani, a cselekedetének okát. És az emlegetett szamár akkor, pont engem hívott. Felvettem a kagylót miközben többieket leintettem, hogy Cameron az. Majd a társalgásba kezdtem a fiúval. 

–Mizu van haver? –kérdeztem rá.

–Taylorék rendeztek egy ilyen bulit, mert haza értem. Azt mondták, hogy ők most nem érnek rá, ezért nekem kell megkérdeznem titeket.–válaszolt. –Úgyhogy lenne kedved eljönni? És a többieket is megkérdezhetnéd? –felelte.

–Persze, megyünk mindannyian! –feleltem boldogan. –Már mindenkinek nagyon hiányoztál, és azóta lettek új tagok is. –kezdtem bele az ecsetelésbe. –Sok mindenről lemaradtál. –ültem bele a fotelba.

–Akkor várom, hogy mesélj. Vagy ha van időd, akkor most is találkozhatnánk. –vidult fel ő is.

–Nekem jó. –mosolyodtam el. –Csak nem éppen most. –szomorodtam el.