Jó döntés. (2.évad) [Cameron Dallas]

👷💉4.Rosszul lettem😷💊

Mivel egy házban hárman lakunk, és az egyetemre is együtt járunk, ezért felosztottuk, hogy ki mikor kit, és, hogy visz. És ezt hétköznap úgy rendeztük be, hogy elsőnek Amie, aztán Jane, majd utoljára jövök én.

Ahogy beértünk a suliba lazán sétáltunk a saját termünkhöz. Jane felettünk jár, így neki tovább kellett mennie. Amikor beértünk, a rózsaszín hajú lányka már rögtön köszönt is nekünk. A másik kis Violet, egy szelíd mosollyal intett.

És Taylor barátnője is egy jó reggelt mondott nekem. A szép, és csodálatos szőke hajú Kathleen.

Am-mel a helyünkre ültünk le, ami a leghátsó padsor volt. Épp a cuccomat vettem volna elő, amikor egy beszélgetés csapta meg a fülemet. Csak egyszerűen felültem, majd előre nézve a csacsogó lányokra koncentráltam. 

-Hallottátok, hogy Cameron milyen számot ragott ki? -mesélte lelkesen az egyik.
-Milyen Cameron? -kérdezi a másik.
-Te nem ismered Cameron Dallast, hol élsz te? Na de mindegy, így néz ki. -vette elő a telefonját a harmadik, majd azt a lány felé mutatta.
-Azta, ez a fiú nagyon cuki! -mosolyodott el.
-Tudom! De az a baj, hogy van egy nagyon csinos barátnője. -szomorodott el a szőke. 

Én a felszerelésem elővéve a padra vágtam, így az osztálytársaim mind rám néztek.
-Jól vagyok. -mosolyogtam rájuk. 

Nagyon nem foglalkoztak velem, így mindenki tovább foglalkozott a saját dolgával. A homlokomat a pad szélére dőltöttem, és ismét a könnyeimnek próbáltam ellen állni. Ismét minden rossz át suhant a fejemben, és ez csak rontott a helyzeten. Hogy tehette ezt velem? Tettem fel magamnak a kérdést vagy huszadjára. Amie a hátamat kezdte simogatni, és biztató mosolyokkal próbált díjazni engem. De sajnos, ez nem járt sikerrel. Még tovább depiztem volna, hogy ha a csengő meg nem szólal, és a tanár be nem jön. Mondhatni ez sem segített sokat, mert hiába néztem előre, de akkor is azon a bizonyos fiún járt az eszemben. Még suliba se volt kedvem jönni, és ez nem az az átlagos volt, hanem az, hogy "inkább a tényleges halál" filozófia. Borzalmasan éreztem magam. Hányingerem volt, és egyre jobban éreztem a meleget.

 A tenyerem izzadt, a ruhám alatt vert a víz. És ez csak egyre rosszabb lett. A pulcsimat levettem, de még az se segített. Fázni kezdtem. Már majdnem kijött belőlem a reggelim, de elővettem a flakonom, és a benne lévő vizet kezdtem el inni. De ez nem segített, öklendezni kezdtem vele. A fejem sajogott a fájdalomtól, és már szédültem is. A tanár szólt nekem, hogy menjek le az orvosiba, mert elég rosszul nézek ki. De én nem bírtam tovább, futni kezdtem a mosdó felé, ami szerencsére nem volt tőlünk olyan messze. Az egyik fülkébe berohantam, és csak úgy adtam ki a megemésztett ételemet, ami eddig a gyomorba csücsült. Hirtelen valaki felfogta a hajamat, és nyugtatni próbált. Nem érdekelt, hogy ki volt csak az, hogy már ne érezzem magam rosszul.