☆Lutteo örökre☆

Hogy történt?

Szeptember 5.

Az eső nagyon esett. Szinte ki se láttam az esőfüggöny mögül. Csak szaladtam, szaladtam hazafelé, hogy minél előbb a melegben lehessek, szárazon.

Egy lélek se járt erre, de aki mégis, az esernyővel a kezében tette, velem ellentétben, akinél csak a táskája, meg a korcsolyája volt.

Egy nagy parkon futottam keresztül, és mikor a lépcsőhöz értem, megcsúsztam. Lepergett előttem az egész életem, az a 17 év,  próbáltam kapaszkodni a korlátba, de olyan nedves volt, hogy nem bírtam magam megtartani, így 5 lépcsőfokot zuhantam lefelé.

Már amikor azt hittem, minden remény elveszett, egy kézfejet éreztem a derekamon, és még egyet a lapockáim között. Valaki, akit még életemben nem láttam, elkapott, nem hagyta, hogy leessek.

Felnéztem a megmentőmre, és a világ leggyönyörűbb barna szempárja nézett vissza rám. Másodpercekig csak néztük egymást, majd ő ocsúdott fel előbb a varázslatos pillanatból.

-Jól vagy? - kérdezte a helyes idegen, még mindig a karjában tartva.

-Ööööö...én.......igen...........csak, izéé..ööö- zagyváltam össze-vissza.

-Nem ütötted meg magad? A bokád nem fáj? Úgy láttam, mintha kificamodott volna. - Követtem a tekintetét, és megláttam a bokámat.Fel volt dagadva, és piros volt. Egy kicsit megmozgattam. Rögtön utána felszisszentem, mert úgy belenyilallt a fájdalom, mintha késsel szúrkálták volna.

-Rá tudsz állni?

-Nem hiszem - válaszoltam.

-Jobb lesz, ha beviszlek a kórházba.

-Igazából, nagyon sietek, meg várnak is otth...

-Ezt látnia kell egy orvosnak - aztán- a karjában tartva - elindultunk a 3 sarokra lévő kórházba, a még mindig szakadó esőben.

-Megtudhatom a nevedet? - kérdeztem tőle.

-Csak utánad- és a legszebb mosollyal ajándékozott meg, amit valaha láttam.

-Luna. Luna Valente. Te pedig..

-Matteo Balsano.

-Nos, Matteo, te vagy az én hősöm, és tartozom neked.

-Ugyan, mindig megmentenék egy ilyen gyönyörű, bajbajutott lányt - ettől a mondattól, és attól, hogy a kezében fog, annyira elpirultam, hogy le kellett sütnöm a szemem.

-Még egyszer köszönöm Matteo.

-Esküszöm, ha most nem arra koncentrálnék, hogy el ne essünk, elhívnálak fagyizni.

-Hát, ha éppen nem fájdalmamra figyelnék, igent mondanék.

-Akkor ez egy randi?

-Akkor ez egy randi. - aztán elértünk a kórházba, ahol Matteo Balsano átadott egy orvosnak, utána pedig elkérte a telefonom, és felhívta a szüleimet.

Így találkoztam Matteo Balsanoval, a fiúval, akibe rögtön beleszerettem.