Unicorn boy

15.

A tükör előtt álltam a földszinti fürdőben. Úgy reggel nyolc körül lehetett, szombat.

Sean még aludt, így én lejöttem fürdeni, s miután végeztem, csak úgy megálltam a tükör előtt és bámultam magamat, a tegnapon gondolkodva. Mert hát, tegnap nem sok időm volt gondolkodni a dolgokon, és eléggé furcsán éreztem magamat.

Nem hittem volna, hogy az első, akivel járni fogok, egy fiú lesz. De az élet vicces, nem? Mégis így lett. És egyáltalán nem bánom a dolgot, csak... csak mi van Seannal? Néha olyan rohadt jó lenne gondolatolvasónak lenni.

- Mit csinálsz itt? - hallottam meg az említett személy hangját az ajtó felől, aki a keretnek támaszkodva nézett egyenesen rám.

- Fürödtem.

- Miért nem fent?

- Mert ott zuhanyzó van. És én fürödni akartam - jelentettem ki, bizonytalanul a fekete hajú felé tekintve. - Baj?

- Nem. Csak nem tudtam, hogy hol vagy, és azt hittem leléptél - vont vállat.

- Nem akartalak felkelteni - nyeltem egyet. Hű. Ebbe bele se gondoltam. Szar lehet arra ébredni, hogy nincs sehol a srác, akivel elvileg egy napja jársz. Jól kezdem. Na mindegy. - Bocsi - tettem hozzá, ő pedig csak megcsóválta a fejét és belépett a helyiségbe.

- Én is fürdök, addig csinálj valami kaját magadnak - mondta, majd bólintottam egyet és a konyhába mentem.

Ahh, miért éreztem ezt olyan kínosnak? Azt hittem, hogy valahogy... máshogy fog viselkedni, de ugyanolyan, mint mindig. Meggondolta magát? Vagy nem gondolta komolyan? Vagy ez normális?

- Oké Liam, no prob, túlagyalod a dolgokat - mondtam magamnak, közben elővéve pár hozzávalót a reggelihez. Amilyen kedves vagyok, még neki is csináltam,és kávét is főztem... hahh, először hozzáérni sem mertem semmihez a házukban, most meg tök otthonosan használok mindent. Őt látszólag ez nem zavarja. Szerintem még örül is neki. Tényleg, ha szinte egyedül él, akkor ő is takarít mindent, igaz? Kellemes elképzelni, ahogy Sean egy seprűvel a kezében járja végig a szobákat.

- Nincs kedved elmenni valahová? Tök jó idő van - sétált be a konyhába, mostmár felöltözve. Fekete farmer és egy szürke póló volt rajta. Valahogy bármit is viselt, az jól állt neki. Irigylem az ilyen embereket.

- A parkba. Nem voltam még a környéken lévő parkban, pedig biztos szép lehet ősszel... - tettem le az asztalra az elkészített reggeliket és két bögre kávét.

- Elég unalmas programötleteid vannak, de ha ez minden vágyad, mehetünk - ült le velem szemben, aztán minden további nélkül enni kezdett. Szóval én is ezt tettem.

Percek teltek el, én pedig nem bírtam ki, hogy ne nézzek rá minden kb tizedik másodpercben. Sokszor volt közel, sőt, közelebb is hozzám, de valahogy soha nem figyeltem meg alaposabban. Persze az embereknek már messziről feltűnt, hogy Sean elég jóképű, de nem csak egy tipikus "menő srác"-nak tűnt, mert azokra az ember aligha mondja, hogy szép. Nem illik oda az a szó. Viszont ő az volt. A hollófekete haja, a világos bőre, a szürkéskék szemei, a magassága, az illata... minden olyan különlegesnek tűnt rajta.

Aztán vagyok én, a barna hajammal, zöldesbarna szemeimmel, izmom nincsen, különösen magas se vagyok, és a stílusom kimerül annyiban, hogy "egyszerű". Nem is értem, egyáltalán hogyan keveredtünk össze.Ja, igen, hogy a hozzám hasonló vesztesek tökéletes célpontjai a hozzá hasonló embereknek. Csak most valahogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy annak lennie kellett volna, és nem alázott meg, nem bántott, nem tett semmi rosszat velem. Talán Sean nem is olyan, aki ilyesmire képes lenne. Benne sokkal több van, minthogy csak egy egyszerű srác legyen, aki mások életén szórakozik. Talán mindenkiben sokkal több van ennél, csak senki nem fedezi fel...