Unicorn boy

7.

avagy a sztori kezd ismét cringy és sablonos lenni, de nekem jó ez így.
Fú, de igénytelenül hangzott ez.

Nem ezt a zenét akartam először feltenni, de lapozgattam a videók közt, belehallgattam és úgy, valahogy kellően nem illik ide, mint kb az összes eddigi.
Szóval éljenek a random zenék továbbra is!
...hehh

Sean ágyán ültünk.
Látszólag egyikünk se igazán tudta, hogy mit kellene mondania, így csak néztük egymást.

Úgy délután öt körül lehetett, így már egyértelmű volt, hogy aznap is nála alszom, valahogy már nem is igazán lett volna kedvem hazabuszozni, mert hát, valljuk be.
Ha az ember találkozik négy sráccal, akik elkezdik lökdösni, nem mellesleg korábban már meg is verték őt, az a személy akaratlanul is kicsit paranoiás lesz egy időre, hogy újra beléjük fut.
Ráadásul... elég rendesen összekaptak Seannal. Hiába nem bírtam őt, valahogy kissé... kellemesnek találtam a gondolatot, nekiugrott a saját haverjainak, akiket még úgy is elég rendesen elintézett, hogy négyen voltak.

Persze a fekete hajú se úszta meg sértetlenül az esetet, az orrából hosszú perceken keresztül folyott a vér és jópár másik helyen is nyoma maradt a dolognak.

- Nem kellene megmosakodnod? - törtem meg végül a csendet. - Izzadt vagy és tiszta poros a ruhád. Meg ezek a sebek is elég... rondák  - mutattam az arcára.
Először látszólag nem tudta mit válaszoljon, majd mintha valami tök átlagos dologról lenne szó, elvigyorodva eldőlt az ágyon.
Valahogy jellemző volt rá. Nem igazán akart tudomást venni arról, amit tett.
Vagy talán csak igazak voltak a Seanról szóló pletykák, miszerint gyakran voltak... összetűzései másokkal, s talán ez az egy már aligha számított neki.
- Az én szépségemet semmi nem tudja elrontani - jelentette ki rám nézve. - Sem vér, sem kosz, se se sebek.
- Hát persze, ez logikus - bólintottam, majd a szememet forgatva én is mellé dőltem. - Senki nem tud valamit elrontani, ami nem létezik - tettem hozzá ezt már csak halkabban, de tudtam, hogy ő azért minden szavamat tisztán kivette.
- Mégegy ilyen és a mosást is megcsináltatom veled - bár sokszor tett hasonló kijelentéseket, hangja most inkább tűnt szórakozottnak, mint fenyegetőnek.
- Jelenleg felkelni sincs sok energiám.
- Tényleg? - vonta fel a szemöldökét, azzal elindult az ajtó felé. - Én nem akarok beleszólni, de ezek szerint az én ágyamban akarsz aludni?
- Dögölj meg - vágtam hozzá az egyik párnát, ő pedig felnevetve elindult a fürdőszoba felé.

Oké, szóval tudom, hogy csak viccnek szánta, de mire visszaért, én már javában félálomban feküdtem az előbbi helyen, amin talán kissé meg is lepődött, de végül mint akit már holtra nem érdekel hol és kivel fog aludni, elhelyezkedett mellettem.
- Te most komolyan itt fogsz...
- Kapb be - mormogtam az ágyneműbe. - Tényleg fáradt vagyok, semmi kedvem megágyazni, sőt, még elmenni se a másik...
Oké, szóval ismerős nektek az érzés, mikor olyan kényelmesen fekszetek, hogy a kisujjatokat sincs kedvetek megmozdítani? Na, ez pont ilyen volt.
- Vágom, nyugi van - mondta, majd betakarózott és arrébb húzodott, hogy nekem is elég helyem legyen.  Ha kívülről néztem volna a jelenetet, biztos viccesnek találom, ahogy felváltva szakítottuk félbe egymás mondatait. Igen. Sean is rendesen kimerült. - Nem is értem mitől dőltél ki ennyire. Nem te verekedtél.
- Mondta bárki is, hogy neked kellene? - fordultam felé gúnyosan méregetve őt.
- Mondta bárki is, hogy egyszer bekussolhatnál? - vágott vissza, én pedig már majdnem rávágtam, hogy ó, de még mennyire, ráadásul ő maga volt az, mielőtt lesmárolt... de úgy döntöttem ezt jobb, ha inkább kihagyom, két okból is.

Először is, Sean mellett feküdtem, az arcunk úgy húsz centire lehetett, ő pedig szokása szerint mégcsak pólót sem viselt, így gondoltam nem lett volna szerencsés benyögnöm, hogy mekkora buzis dolog volt tőle...
Másrészt pedig, örültem annak, amit tett. Bármennyire is nem akartam kimondani, bármennyire is nem akartam elfogadni, de Sean nekiment négy hasonló fizikummal rendelkező srácnak, ami rohadtul hülye ötletnek tűnt, miattam tette azt.
És ezért nem lehordanom kellett volna őt, hanem...

- Köszönöm - néztem a szemeibe, amire látszólag nem igazán tudott mit reagálni. A hangulat pillanatok alatt megváltozott, és lehet az életben nem mondtam volna azt amit, ha fáradtan nem lennék olyan, mint mások jópár feles után szoktak lenni... hülye és túlontúl őszinte.
- Mit köszönsz?
- Nem tudom mi okod lehetett rá, de nekem nagyon úgy tűnt, hogy ezzel az egész verekedős dologgal engem védtél. Ami tényleg csak... köszönöm. Nélküled most valószínűleg én lennék teli sebekkel... még többel is, mint te
- Az a négy gyökér már régóta megérdemelte - vigyorodott el. - Mellesleg örülök, hogy ezt mondod, mert a kezem kurvára fáj. Így legalább biztosan megérte - váltott egy mosolyra, azzal lecsukta a szemeit. - Ne aggódj Liam, nem engedem, hogy bántsák a legjobb cselédemet.
- Anyád a cseléd, Rohadék - csóváltam a fejemet egy ásítás közepette. - Jó éjt - motyogtam, majd pár másodperc múlva már el is aludtam, Seannal együtt.

||-//bored||-//