Csúszmász dékán asszony Arany Jánosról magyaráz, de nem hat meg. Író volt és élete végére boldog.
Vajon ez mindenkivel így van? Valóban ki kell várni azt a 60 keserűévet, hogy aztán a végére kaphassunk 5 irgalmasat?
A csengő dallama és egyszerű zúgolódó zaj üti meg fülemet. Vége végre.
Szmogos város és kürtőskalács szag egyvelegét szippantom le mélyen a tüdőmbe.
Kijöttem az iskolából, abból a vesztőhelyből, és e percben a 26-os számú főút omladozó peremén sétálok a buszmegállóhoz. Képzeletem a sivár szürke betont egyszerre hóborítottá varázsolja, s alaposan feldíszíti ünnepi mintával. A kürtőskalács illat mindig a karácsonyt juttatja eszembe, s a karácsony szóról - habár még 18 évem alatt sosem voltam - az adventi vásár képe tárul elém. A forgatag, a fázós, télikabátos emberek, azok, akik ezt az egészet idegesen élik meg és utálkoznak, vagy egy - egy szerelmespár közös fahéjas- forraltbort vagy forró teát szürcsölgetve.
I D I L L
Talán egyszer én is közéjük tartozhatok. Talán egy lehetek eme forgatagban, egy díszes városban, egy új életben.
Azonban a mellettem alig húsz centire elsuhanó, hosszú dudaszóval illető személyautó visszazökkent a valóságba, a zord hétköznapokba. Vissza, ide a 26-os útra.
Érdekes.
Nemrégiben olvastam egy cikket, ami leírja, hogy az öngyilkosság nem csak abban merül ki ha valaki eret vág, kötélre akasztja magát vagy épp pisztolyhoz nyúl. Pontosan idetartozik az is, ha nem nézel szét az úton, csak úgy átsétálsz rajta, mit sem törődve azzal, ha elütnek. Ilyen a cigarettázás is, remélve, hogy egyszer kialakul nálad a tüdőrák. Néha azt is magában foglalja, amikor egy idegennel szeretkezel annak reményében, hogy elkapsz egy halálos nemi betegséget. Ezt jelenti az is, mikor nem eszel, iszol vagy alszol napokig a végkimerülés reményében. Nem mosol kezet, így talán elkapsz egy súlyos, végzetes fertőzést. Aztán néhanapján direkt vagy kegyetlen a barátaidhoz vagy csak úgy szarsz rájuk, titkon arra következtetve, hogy megutálnak és így már nem lesz értelme tovább élned. Vagy nem állítod be a reggeli ébresztődet, hogy kirúgjanak és végre értelem nélküli életednek véget vethess. Ide tartozik az is, mikor olyan keményen berúgsz, hogy azt gondolod, ezt a májad már tuti nem bírja és végül elpatkolsz alkoholmérgezésben.
Tehát nem feltétlenül jelenti, hogy fizikailag, saját kezűleg, gyorsan meg akarod ölni magad, egyszerűen csak nem érdekel, hogy életben maradsz-e. Ebből a szempontból azthiszem én is öngyilkos vagyok.
B U S Z Ú T
Ezer éves ikaruszok. Minden nap ugyan az a monoton zúgás. Kései hazaérkezés. Napnál is korábbi ébredés. De nincs mit tenni,
B E J Á R Ó vagyok.
Egy kívülalló, messzi látogató. Hasonlatos ez a szó a betolakodóhoz. Furcsa.
Eleinte szép a táj és izgalmas az utazás, szereted. Kíváncsi vagy és izgalommal teli, hisz annakelőtte nemigen vittek a szülőfaludon, esetleg a szomszédos településeken kívülre. Ám ahogy telnek a hetek, hónapok, évek.. belefáradsz. Rájössz, hogy az életed nagy részét ez tölti ki. Az utazás.
A felismerés elején még utálod, majd belenyugszol - tehetetlen vagy. Aztán szépen átveszi a szerepet a monotonitás, csak ülsz és üres tekintettel bámulsz ki a koszos ablaküvegen. Nézel, de magad sem tudod hová. Sokkalinkább csak azért nézel kifelé, hogy ne a buszon lévő emberekre kelljen, mert az még visszataszítóbb mint a sokezredjére végigjárt falvak látványa.
Szóval csak bámulsz mogorván, fáradt tekintettel és észre sem veszed, de máris meg vagy bélyegezve - "Bedugva a füle azzal a szarral, fancsali tekintet, fekete göncök - ez a mai fiatalság!" - hallod az előtted lévő ülésből.
De ezúttal nincs kedvem vitázni vagy botrányt kelteni, a türelmem meg már mostanra elfogyott - tudniillik a gimnáziumom rendesen ki tudja szipolyozni belőlem az utolsó kitartó cseppig.
Szóval csak hallgatom a megalázást amit minden héten ötször, napi kétszer 50 percen keresztül el kell viselnem - mondhatni már
H O Z Z Á S Z O K T A M.
Minden gondolatom, gondom-bajom megoldásaként a "majd elmegyek" csillan fel, az ad vigaszt. Mondják, amit sokszor kívánsz előbb vagy utóbb, de valóra válik.
Elhagyom ezt a hegyes-völgyes tájat, dimbes-dombos lankáit rég elfeledetté nyilvánítom és lecserélem nagyvárosi, New York-i állandó zajra, vagy épp egy csöndnél is csöndesebb lapos világra.
Mindegy, csak
E L I N N E N.
