Sziasztok! :) Szóval nem vártalak tovább benneteket, itt is lenne az első rész. Fontos tudnivaló, hogy minden rész két külön ember szemszögéből követi a történetet. Na de, majd úgyis rájöttök! 😊 Jó szórakozást az első részhez! 😁
Lexi
Imádom anyát, de tényleg! Még akkor sem voltam távolságtartó amikor 20 év után elváltak apával, de ez már sok!
-Kicsim, hidd el ez még a te javadra is válhat.- próbálja megértetni velem.
-Igen anya? És mégis hogyan? Itt hagyják mindenkit és szerinted ez a javamra válhat?
-Édesem lehet, hogy most még furcsának tűnik, de hidd el hamar megszokod majd. És a barátaiddal is tudsz beszélni, hiszen ott van egy csomó internetes dolog, amire ha felmész szinte olyan mintha velünk jönnének. - próbálkozik anyu, de most komolyan! Szerinte ez megnyugtat?
-Kiemelném a SZINTE szót anya! - nézek rá mérgesen.
Tényleg azt hitte, hogy hazajön, elmondja, hogy költözünk Phoenixbe és én már csomagolok is?! És hogy miért költözünk? Állítólag, mert anyu kapott egy tök jó munkalehetőséget, bár erős a gyanúm, hogy közre játszik az is, hogy a válás óta nem akar apa közelében lenni.
-Anyu. Ettől nem lesz jobb semmi. Valld be, hogy ezt át se gondoltad. Amúgy is. Mégis hova költöznénk így hirtelenjében? - vettem elő lágy hangom, majd oktató jelleggel kezdtem el magyarázni. Persze ez se jött be.
-Lexi aranyos vagy, hogy ilyenek miatt aggódsz, de ami azt illeti már utána néztem ennek-annak és találtam egy nagyon takaros kis házat.
Hogy mi?!!! Én ezt nem bírom tovább hallgatni! Felcsörtettem a szobámba, majd becsaptam magam után az ajtót. Ledőltem az ágyamra és elkezdtem a plafont bámulni. Tíz perc után a szemem káprázni kezdett a szobám baba kék színétől, így inkább becsuktam. Hál'istennek anya nem jött utánam így nekiláttam a relaxációmnak. Természetesen ez sem tartott sokáig, mert pár perc elteltével a telefonom csörgésére riadtam fel.
Nora hívott. Az én egyetlen őrült, de legjobb barátnőm. Általános első óta barátnők vagyunk és ha nem lett volna az én drága piros pillangós tollratóm és az ő ugyanolyanja talán egymásra se találunk.
-Szia. - köszöntem bele szomorúan.
-Nanana?? Miért kellett hazasietned? - érdeklődött. Nóra világ életében kíváncsi egyén volt, így szinte mindenről tudott ha bárhol és bárkivel is történt valami.
-Hát ami azt illeti... - mégis hogyan mondjam meg neki? 11 éve vagyunk barátnők. Hogyan kéne megmondanom neki, hogy két hét és kB. soha többé nem lát?
- Naa?? Mi vaaan? Úristen! Csak nem tesód lesz? - kiáltott fel a vonal túlsó végén.
-Nem. Jézus dehogy!
-Hát akkor? Ne kelljen harapó fogóval kihúznom belőled!
-Az van Nora, hogy elköltözünk... - mondtam kicsit halkabbra véve a hangom. Barátnőm a telefon másik végén meg se szólalt. Először azt hittem kinyomott vagy valami, de aztán halkan csak annyit mondott.
-Mi?
-Igen. Két hét múlva Phoenixben leszek.-teltek meg a szemeim könnyel.
-És akkor most mi lesz? - szomorodott el.
-Fogalmam sincs Nora, de valahogy tuti megoldjuk. Egy csomó minden lehet még. Ki tudja, lehet anya egy hét múlva megunja az ott létet... Tényleg nem tudom mi lesz...
-Remélemjük a legjobbakat.
-Igen... Viszont én most leteszlek jó?
-Persze... Majd holnap találkozunk. Szia. - köszönt el, majd kinyomtam.
Este szinte alig tudtam aludni. Nora szerencsére megértően fogadta a hírt, de tudom hogy most KB. ő is legalább olyan szomorú, mint én. Viszont van még valaki akinek el kell, hogy mondjam ezt az egészet. Tylernek. És fogalmam sincs, hogy kezdjem. A barátom tuti kiakadna ha megtudná ezt. A távkapcsolatok 90%-a halálra van ítélve. És minket nézve, mi pont nem a maradék 10 vagyunk...
Jézusom, fogalmam sincs ezt hogy fogom megoldani! Holnap muszáj lesz vele beszélnem.
-Jó reggelt! - köszönt az én drága egyetlen édesanyám, mikor leértem a konyhába. Makacsságom révén odaléptem a kávéfőzőhöz, kiöntöttem magamnak az erős nedűt, ami életet lehelt belém így reggel tájt, majd egy szó nélkül elkezdtem kortyolgatni.
-Drágám - kezdte - meddig fogod ezt játszani?
-Addig amíg ki nem találsz valami megoldást arra, hogy itthon maradhassunk. - közlöm vele.
-Istenem! - nyögte.
Többet nem is beszéltünk reggel, dél körül meg amúgy is találkozóm volt Norával. Elmentünk a kedvenc kávézónkba és ott megbeszéltük a tegnapiakat. Két óra elteltével azt is megvitattuk, hogyan közöljem Tylerrel a hírt, így miután hazaértem fel is hívtam.
-Szia bébi.- szólt bele mély hangján a telefonba.
-Szia Ty. Nem akarsz holnap este elmenni velem mozizni? - puhatolóztam.
-De persze, benne vagyok.- vágta rá egyhangúan.- Akkor majd holnap, most mennem kell.- rakta is le.
Igen, ezen nem nagyon lepődtem meg. Gyakran csinál ilyeneket.
Az este folyamán Nora kétszer is felhívott, hogy sikerült a dolog. Komolyan nem tudom mit fogok csinálni nélküle.
Másnap este jól kicsíptem magam, hiszen ki tudja mi lesz ez után? Felvettem a nyakláncot, amit Tytól kaptam a 2. randink után. Emlékszem rá, hogy mennyire izgultam akkor vele lenni. Hogy vajon melyik pillanatban utáltatom meg magam vele? Hogy mikor szeret ki belőlem, mert elrontok valamit?
Most pedig épp arra készülök, hogy tönkre tegyem a több, mint egy éves párkapcsolatunkat. Gratulálok Lexi, erre is csak te vagy képes!!!
Ty nyolckor a pláza előtt várt egy farmer nadrágban és egy kék színű kockás ingben.
-Csodásan nézel ki. - lehelte ajkai közé, miközben lágy csókot adott. Éreztem, hogy a feszültség egyre csak gyűlik bennem. Tényleg képes vagyok erre?
-Köszönöm. - mosolygok rá.
-Igazából szeretnék neked valamit elmondani. - tűrte egyik kósza hajszálakat a fülem mögé.
-Ami azt illeti én is beszélni szeretnék veled.
-Tudod mit? Mi lenne, ha mozi helyett vacsorázni mennénk? - kérdezi.
-Hmm... Rendben. - valójában egy percig sem gondolkoztam, hiszen eleve befuccsolt volt a terv, hogy majd mozizás közben beszélgetünk.
Egy előkelőbb étterembe ültünk be, ahol pont kellemes volt a légkör a beszédemhez. De előtte mindenképpen Tyt kell meghallgatnom. Hiszen ha én elkezdtem az betesz az egész esténknek.
-Szóval mit akartál mondani?-kérdeztem, megszakítva a harmónikus csendet.
-Az nem annyira fontos. Hiszen te is szerettél volna valamit közölni.
-Igen. - félelem, majd meglátod, hogy hozzák a megrendelt ételeinket, így megvárom, míg elmennek. - De én ragaszkodom hozzá, hogy te kezd.
Látom, hogy Ty ideges. Még a lába is elkezdett járni az asztal alatt.
-Hát ez esetben... Én nem is tudom hol kezdjem. Tudod egy csomót gondolkodtam rajta és... egyszerűen csodálatos lány vagy. Mikor megláttalak a suliban az első napomon tudtam, hogyha nem leszel az enyém abba beleőrülök. És most itt ülök veled szembe és csak csodálattal tudok rád nézni. De valahogy... Azaz valami... megváltozott. Bennem és talán benned is. És én már nem érzem ugyanazt mint azon a napon. Elrontottam valamit ebben a párkapcsolatban...
Csak nézek rá, mint egy borjú az új kapura. Ezt most komolyan nekem mondja? Egyáltalán hozzám beszél?
Hirtelenjében azt sem tudtam hol vagyok.
-Miért? - ennyi jött ki a számon. De még csak én sem értem miért tettem fel ezt a kérdést.
-Lexi, tudod már több, mint egy éve együtt vagyunk. És még mindig nem történt semmi.... - tért rá a lényegre.
Úristen! Szóval itt van elásva a kutya. Komolyan emiatt?
-Na várj csak! - eszmélek fel a semmiből. - Ha jól értem te szakítani akarsz velem azért, mert nem feküdtem még le veled?- bevallom, már sokszor próbálkozott nálam Ty ezzel, de mindig félbehagytuk a dolgokat. Nem éreztem azt, hogy kellene.
-Lexi... Én éppen erről akartam veled beszélni. Szóval... Már nem vagyok szűz... - nézett el az ablak irányába.
-Te... Te megcsaltál? - akad bent a lélegzetem.
-Kicsim ez.. Véletlen volt..
-Véletlen??! - akadok ki teljesen. Az agyamban lévő kis pumpa az egekben van. - Te félre dugtál és még van merszed azt állítani, hogy véletlen volt? Hát tudod nem hittem, hogy kettőnknek így lesz vége, de tudod mit? Mostmár legalább nem kell bánkódnom, hogy miattam lett vége! Mert ez csak is a te hibád! - hangosan kilököm magam alól a széket, így az étteremben minden tekintet ránk szegődik. Pont ez kellett nekem! Szép lassan felemelem a boros poharam tartalmát, majd Tyler fejére csurgatom.
-Igazad van! Kurvára elrontottál mindent ebben a párkapcsolatban! - eltettem a poharat az asztalra, majd kisétáltam. - Viszlát!
Hihetetlen, hogy mennyire nem így terveztem ezt az estét. Érdekes, hogy pont én aggódtam a ma este miatt erre az egészet ő vágta tönkre. Ahogy kiérek a levegőre könnyek lepik el a szemem. Az első könnycsepp még az előtt legördül, hogy megálljt tudnék parancsolni neki. Esetlenül letörlöm, de egyre csak hullanak tovább. veled Tyler Jemyson! Viszlát Denver !
Folytatás hamarosan következik
