Change~

Az esőcsöppek hangját, lassan felváltják a nyögések és sóhajok. A sötét szobában, ahogy a két test egybeolvad. Szeretkeznek. Szerelmes érintések, szerelmes csókok. De vagyon helyes ez? Szabad e így cselekedniük?
Rengeteg kérdés volt a kisebb fejében, amire nem tudja a választ. Egészen másnapig...
-Takanori, felvettek az Osakai egyetemre. Anyáddal kerestünk neked a közelben egy albérletet, egy hét múlva költözöl.
-De apám! Nekem tökéletes ez az egyetem is, én nem akarok Osakába menni.
-Márpedig mész! És nem érdekelnek a kifogások.- dörren rá Matsumoto-san.
-De...
-Egy hét!- mondja ki a végső ítéletet, mikor a kicsi szíve darabokra törik. Végre boldog volt, talált maga mellé valakit, aki szereti, és most ez...
Ez alatt az egy hét alatt, mindig el akarta neki mondani, de félt. Félt, hisz megígérte, hogy egy egyetemre mennek. Az egyetem után pedig vesznek együtt egy kisebb házat Tokyo külvárosában. Annyi terve volt, neki meg nem volt szíve megbántani. Ki akarta élvezni ezt a kis időt amit még együtt tölthetnek.
Az állomáson állt bőröndjeivel. Az arcáról a könnyeket lemosta az eső, ami úgy esett mint azon az estén. Akkor olyan boldog volt, most meg...
A távolban egy ismerős alakot fedezett fel, de azt hitte, hogy csak képzeli, félhomályban eléggé rossz a látása.
-Kouyou? - csuklott el a hangja.
-Szia Takanori. - mosolyodott el, viszont azonnal meg is komolyodott.-Miért nem mondtad el?
A fiatalabb fiú, eddig bírta tartani magát. A magasabb karjaiba bújt, és hangosan felzokogott.
-Féltem, hogy megutálsz. Hisz annyi mindent kiterveltél már előre...
-Takanori.-simított végig arcán az idősebb. Megértette Takanori helyzetét, mert ismerte. A szülei sose nézték, hogy egyetlen gyermekük mit akar, mindig csak a saját érdekeiket nézték.
-Megvársz?
-Meg.
Akkor azt hitte, hogy komolyan is gondolja, de azóta már tudja, hogy egyáltalán nem.
Négy év telt el azóta a búcsúzás óta. Takanori boldogan ment haza, hisz szerelmével tartották a kapcsolatot. Kouyou nem tudta, hogy ő ma jön haza, meg akarta lepni, de helyette őt lepték meg.
Mikor a fiú házához ért egy idegen fiú nyitott ajtót.
-Te ki vagy? - Takanori nem értette a helyzetet, nem ismerte ezt a fiút, és rossz érzése lett.
-Ezt én is kérdezhetném. -húzta fel a szemöldökét, az idegen.-Biztos Uruhát keresed, ugye? Drágám keresnek!-Kiabált be a házba.
Uruha? Mégis ki ő?
Viszont mikor megpillantotta Uruhát az ajtóba, szívébe mintha tört döftek volna. Uruha, azaz Kouyou akit az idegen drágámnak hívott. Akkor döbben rá, hogy az emberek milyen könnyen hazudnak a másik szemébe.
Újabb év telt el. Vett egy lakást, Tokyo másik felén, de nem találta a helyét. Már csak árnyéka önmagának. Már nincs Takanori, már Ruki van.
Egyik délután a parkban sétált, amikor neki ment valakinek. Sűrűn elnézést kérve állt fel, és nyújtotta a kezét a másik férfinak. Szűke haja volt, gyönyörű gesztenye barna szemei, és arcát egy selyem csík szelte ketté, eltakarva ezzel orrát.
Ezután az eset után többször is összefutottak, aminek Ruki kifejezetten örült. Végül egyre több dolgot tudtak meg egymásról, és végül barátok lettek, vagy annál sokkal több?
Az estét Reita lakásán töltötték, mint minden péntek estét, mert hétköznap dolgoznak. Nem történt közöttük semmi, csak iszogatnak, és kibeszélik a hetet, meg nem maradhat el a szokásos hülyülés sem.
Reggel a csengő hangjára keltek. Reita kiment ajtót nyitni, Ruki pedig felajánlotta hogy főz egy kávét, már elég otthonosan mozgott a fiú lakásán.
Mivel nem akart tiszteletlen lenni, plusz, tudni akarta a vendégek isznak e kávét, a nappali felé vette az irányt, ahonnan a hangokat hallotta. De az ajtóban meg is dermedt.
-Ruki! Hagy mutassam be neked az unoka testvéremet Uruhát, és a barátját Aoit. - Ha a fiú tudná, hogy ő ismeri őket...
-Takanori... -Nos igen, Uruha azóta az eset óta többször is kereste a fiatal fiút, de sose tudtak beszélni. Sajnálta, hogy volt szerelmének így kellett megtudnia, de amúgy is megutálta volna.
-Ismeritek egymást?
-Igen.-bólintott Ruki, majd fordult is ki a konyhából.
-Takanori várj!-kapott keze után Uruha.
-Ne érj hozzám!-rántotta ki kezét.-És ne szólíts így! Én nem Takanori vagyok, én Ruki vagyok! Már Ruki... -hajtotta le a fejét.
-Nem akartam, hogy így tudd meg. De telefonon se akartam elmondani. Úgy éreztem, hogy ezt személyesen kell megbeszélnünk. Sajnálom Ta... Ruki.
-Végül is mindketten elkövettük ugyan azt a hibát.
A nappalira kínos csend telepedett. Nem tudtak mit mondani egymásnak, Ruki nem is akart, a másik kettő, pedig nem is értette a helyzetet.
A csendet végül a kicsi léptei zaja törte meg, ahogy felfutott a lépcsőn, és levetette magát Reita ágyára. Nem tudott tovább ott maradni. Próbálta elfelejteni Uruhát, és túltenni magát rajta, de még nem volt rá képes teljesen. Ő volt az első szerelme.
Az ajtó nyitódására kapta fel a fejét, majd érezte, ahogy süllyed mellette az ágy.
-Jártatok , igaz?
-Ő mondta?
-Nem. Nem mondott semmit, sose mesélt a kapcsolatairól. De a beszélgetésetekből gondoltam. Elmeséled?
-Majd egy kicsit később,jó?
-Jó.
Ismét következett a csend. Ruki el volt a gondolataival, Reita pedig nem tudott mit mondani. Pedig úgy beszél volna, hogy elterelje a fiatalabb gondolatait, és újra mosolyogni lássa. Mindig is aranyosnak találta, ha mosolygott.
-A francba is! - térdelt Ruki köré, majd csókolta meg.
-Reita?
-Aranyos vagy, mikor pirulsz. -simított végig arcán. - Eltereltem a gondolataidat.-mosolygott sunyin.
-Ne játsz velem te is.-könyörgött.
-Akkor mit csináljak? -hajolt füléhez, és suttogta bele, azzal a mély, és erotikus hangjával, mitől Ruki megremegett.
-Szeress!-húzta magához, és megcsókolta.
Ezen a napon is, nyögések és sóhajok töltötték be a kis szobát, viszont most nem esett az eső.
Reita gyengéd volt Rukival, pedig nagy önuralom kellett hozzá, hogy ne essen azonnal neki. Már nagyon kívánta, de most nem a saját kielégülése hajtotta, most a fiatalabbat akarta kényeztetni.
Mikor szájába fogadta, Ruki azonnal el is élvezett, már rég csináltak vele ilyet. Öt éve, hogy nem volt senkivel, és Uruhával is néha csak telefon szexeltek, de az mégsem olyan.
-Ez gyors volt.-húzta perverz mosolyra ajkait.
-Kussh és dughj megh!
-Nem!-húzta fel magát a másikhoz egy csókra. -Ma szeretkezni fogunk.
És igen, Reita betartotta az ígéretét, és aznap szeretkeztek, mint másnap, vagy az utána következő napokon. Ruki ismét boldog volt, csak most Reita mellett. Uruhával közben kibékültek, és a legjobb barátok lettek, hisz mindent tudtak egymásról. Aoit, meg egészen jó fejnek tartotta. Vele is sokszor beültek iszogatni.
Takanori nem ilyen életet akart, de végül így is boldog, de ezzel is csak azt bizonyította, hogy az emberek bizony változnak.

~Vége~

Köszönöm hogy elolvastad! :D