Their Only Hope (Naruto Shippuden fanfiction) ~HUN~

Prológus

*Nao szemszöge*

- 16-19 év körüli lány, elütötte egy autó. - Hallottam magam mellől tompán egy nő szavait, miközben fejemet a hang irányába próbáltam fordítani.

- Sérülések? - kérdezett rá monoton hangon egy férfi a másik oldalamról.

- Két bordája, a jobb karja és lába eltört, belső vérzése van és számos kisebb külső sebe. - jött a válasz csupán egy másodperccel később. - A pulzusa alacsony, és többször elájult rövid időre. - tette még hozzá.
Ahogy felsorolta sebesüléseimet, egy pillanat erejéig úgy éreztem, ismét eszméletemet vesztem a hallottaktól.
Laposakat pislogva próbáltam felmérni környezetemet, de mindent homályosnak láttam, s fejembe éles fájdalom hasított minden egyes apró mozdulat után, testem további részei pedig folyamatosan sajogtak.

- Készítsétek elő a műtőt. - szólalt meg ismét a férfi, de úgy éreztem, hogy a beszélgetés egy részéről lemaradtam időközben.. Lehet, hogy ismét elájultam pár rövid pillanatra..? - Kisasszony, mi a neve? - nem tudtam eldönteni, hogy a kérdést vajon nekem szánja-e, de amint megismételte előbbi mondatát, rájöttem, hogy minden bizonnyal tőlem várja a választ.

Ajkaimat lassan elnyitva egymástól akartam választ adni, de a torkom kiszáradt, a szavak pedig bennem ragadtak. Nagyot nyeltem, majd újrapróbálkoztam.. - Nao vagyok.. - ahogy meghallottam a hangomat, nem is akartam elhinni, hogy valóban az én számat hagyták el a szavak.. A szokásosnál jóval rekedtebb, gyengébb és halkabb volt hangszínem. - A nevem.. Nao.. - ismételtem el egy fokkal hangosabban, de a fáradtság fokozatosan úrrá lett rajtam, én pedig engedve a késztetésnek, lehunytam a szemeimet.. Még pár másodpercig halványan hallottam a körülöttem lévők szavait, de ez sem tartott sokáig, a következő dolog pedig, amit képes voltam felfogni, a körülöttem lévő sötétség volt.. A sötétség és a csend.

Hosszú ideig semmi sem történt, én pedig biztos voltam abban, hogy meghaltam..Cselekvésképtelen állapotba kerültem, kicsit olyan volt, mintha egyáltalán nem is léteztem volna, csak egyszerűen láttam és éreztem.. Egy tőlem távoli pontban azonban fény kezdett beszivárogni az engem körbeölelő végtelen térbe, s hamarosan világosság járta át az addig üres, fekete és hideg hely egészét..
Le akartam hunyni szemeimet, de képtelen voltam rá, s az egyre vakítóbb, fehér fény forrósággal töltött meg..

~ ~ ~ ~ ~

Ahogy sikerült becsuknom szemeimet, a fény még intenzívebbé vált egy pillanatra, majd eltűnt..
Egy rövid ideig nem mertem körülpillantani.. aztán mégis rávettem magam. Elsőnek csak az egyik szememet nyitottam ki.. Egy erdőben voltam.
A magas, élettel teli fák sűrűn vették körül a krátert, aminek a legaljában ültem. Lassacskán felálltam, azonban amint súlyomat a jobb lábamra helyeztem az első lépés megtételekor, hihetetlen fájdalom hatolt említett testrészembe, s rögtön vissza is estem a földre.

Nem értettem, hogy mégis mi a fene folyik itt, hogy hol vagyok, s emiatt kezdtem kétségbeesni.. Az utolsó dolog, amire emlékeztem, az az volt, hogy elindulok hazafelé az iskolából.

Kis idő után ismét megpróbálkoztam a járással, ezúttal már óvatosabban, hisz tudatában voltam annak, hogy jobb lábammal nem stimmel valami. Amint kiértem a fél méter mélyen elhelyezkedő gödörből, nagyot sóhajtva, az egyik fának támaszkodva hajtottam le a fejemet.

Tudtam, hogy most nem szabad pánikolnom.. Ismételten felsóhajtottam, de több dologra már időm sem volt, mert ekkor néhány alak tűnt fel a semmiből, nem messze tőlem. Rögtön felkaptam a fejemet, s az első dolog, amit észrevettem velük kapcsolatban, az az arcukon lévő Anbu maszk volt..