Oneshots~

#4 GTOP

-JiYong! - kiáltom el magam amint kinyitom az ajtót. Nagynehezen rábeszéltem a dirit, hogy engedjen el minket nyaralni ha már egyszer van egy hónap szabadságunk.

-Nani? - mondja kócosan, félig kilógva az ajtón. Ilyenkor leginkább egy aranyos macira emlékeztet, akit éjjel-nappal ölelgetnék.

-Mehetünk nyaralni - nyomok egy csókot a szájára. Mosolyogva néz fel rám, majd megölel.

-Hogy intézted el? Tegnap még azt mondta, hogy kizárt - motyogja alig hallhatóan a pulcsimba. Puha haját simogatva ölelem magamhoz.

-Egy kis túlórával - mondom abban reménykedve, hogy nem fog rákérdezni arra, hogy mégis mennyi az a kicsi. Kétszer annyit kell majd bent maradnom dolgozni, de megéri. Még akkor is, ha csak egy hetet lehetek vele kettesben, innen messze.

-Az mennyi? - vonja fel a szemöldökét, ami általában azt jelzi, hogy ki akar szedni belőlem valamit.

-Pár óra - rántok vállat, majd a tekintetét kerülve össze kulcsolom az ujjaink, és a konyhába vezetem őt - milyen kávét kérsz? - terelem el a témát mert tudom, hogy a kávé a mindene.

-Olyan cappuccinot, ami igazat mond - teszi karba a kezeit a bárszéken ülve, ördögi mosollyal az arcán.

-Ez a cappuccino talán tévedett egy-két órával - teszem a tarkómra a kezem, de ő ugyan úgy néz rám, mint ahogy eddig. Nagy sóhajjal döntöm hátra a fejem.

-Te nyertél - nevetem el magam halkan - kétszer annyit kell bent lennem, de... - mondom, de félbe szakít.

-Mennyit?? - pattan fel az asztalon támaszkodva.

-Nem olyan sok - legyintek, és felrakok két kávét. Gyanútlanul fordítok hátát szerelmemnek, míg el nem készül a két ital, ám mielőtt kivehetném a két poharat, ráugrik a hátamra, és a mellkasom kezdi csapkodni.

-Choi SeungHyun! Hogy a rákomba éled túl? - mondja a fejét a vállamra ejtve, én pedig a combjainál tartva őt kezdek hátrálni, míg fel nem tudom ültetni a pultra. Amint megvagyok, szembe fordukok vele, és a lábain támaszkodva hajolok az arcához.

-Csak az érdekeljen, hogy elengedett minket - mondom a szemeibe nézve - a többi ne. Jó? - úgy érzem kissé ijesztően mondtam a végét, mert szegényke úgy néz rám, mint egy szomorú kiskutya.

-Rendben - karolja át a nyakam, majd megcsókol - cserébe minden nap ott fogok ülni melletted míg dolgozol - mosolyodik el, majd a hajamba túrva arrébb tol, hogy leugorhasson a pultról.
Mosolyogva veszem ki a két kávét, majd a kezébe nyomom az egyiket.

-Tessék - adok egy puszit a hajába - igaz mondó cappuccino - nevtem el magam, mire ismét össze borzolja a hajam.

-Köszi - mondja tovább buzerálva a bozontom, mely már olyan kócos lehet, hogy még az ujjam is bele ragadna.
Mosolyogva kortyolok aa kávémba, majd mielőtt leülnék, Daesung ront be.

-Vhárjatokhh... - kapkodja a levegőt, mint aki most futotta le a maratont. Fél perc néma csönd után JiYong szólal csak meg.

-Szerintem haldoklik - mondja unottan, miközben a szájához tartja a bögrét.

-Lehet - karolom át a vállát boldogan.

-Kapjátol be... A tizedikről futottam fel ide a lépcsőn... És ti bazdmeg a negyvenediken laktok - mondja kissé mérgesen.

-Lift? - vonom fel a szemöldököm. Mi a franc lehet annyira... Fontos, hogy fellépcsőzzön?

-Kuss - mordul rám, miközben tölt magának vizet - szóval... Hogy a faszomba léphettek le egy teljes hétre, miközben mi itt rohadunk? - veszi elő a hisztis kislány énjét.