stop the rain •

h e t e d i k 🌤

A szemei nagyon hasonlítottak valakiére, mégsem tudtam hová tenni.

Így hát azt az ötletet is elvetettem, hogy talán azért bámul, mert ismer. Ezért arra következtetésre jutottam, hogy a kinézetem miatt néz.

És nyilván nem azért, mert olyan szép vagyok, hanem mert szokatlan, talán különleges.

Szerintem egy átlagos lány kinézetét viselem, azonban néha úgy érzem, ez nincs így a rengeteg bámulás miatt.

Amerikaiként kitűnhetnék a sok vágottszemű közül, de ez már megszokott, csak úgy mint Amerikában az ázsiaiak.

Azonban a többi átlagosnak nevezhető barna szemű ember közül valószínűleg kiemelkedem a magam kék szemével.

Emellett az eredetileg szőke hajamat mostanra már narancssárgára festettem, valamint egy világoskék melírcsík is megbújt a jobb oldalán.

És ha ez még nem lenne elég, rendelkeztem pár tetoválással. Többnyire kisebb, számomra igenis jelentős tetoválás található a testem minden részén.

Azonban nemrégiben az egész jobb karomat varrattam tele a múlt eseményeinek minden apró kis részletével, mindenféle számomra fontos jelképpel.

A szüleim elvesztésének dátumával, a balesetünkkel,  a kórházzal, a felépüléssel, az árvaházzal, az új szüleimmel, az új családommal, a talpraállással és az új életemmel Tokióban. Csak úgy, mint egy képregény.

— Hahó?! — legyezett az orrom előtt legjobb barátnőm. — Itt vagy, vagy elmentek otthonról?

— Hagyjad, túlságosan elfoglalt Brian szemezésével — legyintett a szőke hajú srác. — Csak úgy mint Brian. Mármint ő nem saját magával szemezik, értitek...

Nevetve szakítottam az imént említett Brian szemezésével és a szemüveges fiú felé egy nagy lájkjelet mutattam.

— Hát még jó, hogy nem tud magával szemezni, akkor olyan bandzsa lenne, mint az a srác ott — mutattam a kanapé legszélén ülő barna hajú srácra.

Nem csak a szőke hajú srác tört ki nevetésben, de mintha a maszkosnak is tetszett volna. Vagy lehet csak fulldokolt a maszk mögött.

Viszont a barna hajú srác, akire az imént rámutattam kérdőn fordult felém, gondolom nem értett annyira jól angolul, mint az előző kettő.

— ごめん! (Gomen = Bocsi) — mosolyogtam rá bocsánatkérően, és legbelül reméltem, hogy ezt érteni fogja.

— しかし、なぜ？(Shikashi naze = De miért) — billentette oldalra a fejét, miközben kérdőn felvonta a szemöldökét.

— Nos-

— Hagyd csak, majd én elmondom neki — legyintett a szőke, és vigyorogva a szóbanforgó fiú felé fordult, majd valamit koreaiul hablatyolt neki.

A srác először nem értette, szemöldöke fel-fel szökdösött a homloka tetejére, majd elkomorodott, végül pedig nevetésben tört ki, a maradék két sráccal karöltve.

— Hé, te megnevettetted a DAY6-et! —  csapott rá a karomra Yoko kiabálva.

— Áú! — szisszentem fel a karomat dörszölve — Hát neked is menne, ha nem csak kiabálnál állandóan.

— Most ezzel mire akarsz célozni?! — vette fel a szemöldöke a repülő gólya formációt.

— Khm-hm — köszörülte meg a torkát  a maszkos Brian, vagy lehet, hogy köhögött.

Ó, pont jókor.

Hálássan pillantottam felé, melyet egy apró biccentéssen nyugtázott.

— Nézd már, hát már szavak nélkül kommunikálnak egymással! — mutogatott ránk a szőke hajú srác, akinek még mindig nem tudom a nevét.

Na, nem mintha a többieknek tudnám, persze Brian kivételével.

Brian csak megforgatta a szemét és az asztalon lévő papírhalmazt kezdte tanulmányozni.

— Ja de várj, te nem is tudod a nevünket — elmélkedett a szemüveges az állát vakargatva. — Yoko, bemutatsz vagy én tegyem?

— Hát bemutatni én is betudok! — emeltem fel neki a középső ujjamat vigyorogva.