ö t ö d i k 🌪

104 28 12
                                    

A felvetés váratlanul ért, így hát szemöldökráncolva fordultam a mellettem ülő szőke nő irányába.

Ő viszont rám mosolygott, majd egy aprót biccentett.

Boldogan fellélegeztem, jól esett, hogy vannak még kedves emberek a szerény kis csoportunkban.

- Az szerintem is jó ötlet! - tette fel a kezét az egyik idősebb ember, aki a terem másik oldalán foglalt helyet.

- Szerintem is! - szólalt meg egy fiatal ember tőlem nem messze.

A csoportvezetőn láttam, hogy kicsit feszülté vált, bár nem annyira, mint az általam utált személy.

Gondolom őt is, meg még sok más embert pénzel Kaede családja a temerben.

- Rendben, akkor tegye fel-

- Szerintem jobb lenne, ha cetlikre írnánk a neveket, így megmaradnánk az egész helyzetben anonimnek - javasolta a mellettem ülő srác.

Ötletét teljes mértékben megértettem, így senkit nem veszélyeztet a Satori család haragja.

Az idősödő asszony orrnyergét megdörzsölve válaszolt: - Jól van akkor, Ms Wilson, kérem ossza ki ezeket a lapokat!

Már majdnem azt hittem, hogy őt kell kiosztanom és nem a lapokat. Annak jobban örültem volna...

Ügyetlenkedve felálltam és kisiettem az asztalhoz, hogy elvegyem róla a lapokat.

Kicsit feszültem, de próbáltam mosolyogva és kedvesen kiosztani minden papírtlapot.

Kaede minden mozdulatomat bosszús tekintettel követte, melynek valljuk be, kicsit örültem.

Így van egy kis esélyem, hogy rám szavaznak.

Kerek tíz perc alatt letelt a szavazás, majd Cheng Lu urat kértük fel, hogy számolja össze és ismertesse velünk az eredményt.

Én feszülten, már-már körömrágva ültem a helyemen, izgatottan vártam az eredményt.

- Nos, akkor megvannak az eredmények - pillantott fel a szemüvege mögül Cheng Lu - Az eredmény eléggé egyértelmű.

- Hah, egyértelmű, hogy én nyertem - horkant fel Kaede gonoszan vigyorogva.

Kicsit elbizonytalanodtam, és már lelkiekben felkészültem az újabb vereségre ebben a csodálatos életben.

- A teremben tartozkodó 24 ember közül... - kezdett bele Cheng Lu -Tizenheten szavaztak... - hatászünettel húzta az agyunkat az öregember - Ms Wilsonra! Gratulálok, Ön a nyertes!

Alig fogtam fel mit mondott. De úgy néz ki, nem én voltam az egyetlen.

- Mi?! Ez meg mégis hogy lehetséges? - sikította Kaede Satori a maga csodálatosan szép, magas hangján - Megmondom apukámnak! Maguk mind ki lesznek rúgva! Idióták!! - futott ki a teremből kiáltozva.

- Köszönöm szépen mindenkinek, aki rám szavazott! - hajoltam meg illedelmesen előttük.

- Ez csak természetes! - mosolygott rám a mellettem helyetfoglaló szőke nő.

- Hát még szép! - vigyorgott a fiatal srác, akinek ez az egész szavazócetlis ötlet eszébe jutott.

Olyan jól esett, hogy számíthatok rájuk. És nem csak itt, a közös munkába is mindig beleadnak apai-anyait és így nagyon könnyen dolgozunk együtt.

- Ms Wilson, gratulálok! - emelte rám a tekintetét a csoportvezető.

Legbelül tudtam, hogy rá is számíthatok, mégis voltak kételyeim efelől.

- Kérem, nézzen át a testvérvállalatunkhoz, mivel minden fontos információt ők adnak át magának! Mára végzett, most pedig mehet! - zavart ki a teremből.

- Köszönöm szépen mégegyszer! Viszlát, sziasztok! - hátráltam ki a teremből vigyorogva, örültem, hogy nem kell ma már több unalmas órát végigszenvedni.

Szerettem Yokoék cégéhez átjárni, telis tele volt a hely mindenféle tehetséges művészekkel, zenészekkel.

Ugyanis az a cég rájuk, valamit a rendezvényekre speciálódott.

Csakúgy, mint Yoko.

Kezdetben mangaként élt meg, de elvégzett egy rendezvényszervezői tanfolyamot és most ezzel foglalkozik éjjel-nappal.

Lefelé haladva a liftben elővettem a telefonomat, hogy dobjak egy üzenetet legjobb barátnőmnek, hogy küldetés teljesítve.

De hiába nyomkodtam a telefonom kijelzőjét, az sötét maradt. Szitkozódva jutott eszembe, hogy már vagy két napja nem töltöttem és persze, hogy most merült le.

Na mindegy, majd megtudja, ha odaértem.

A már kevésbé forgalmas járdára kiérve, fellélegezve állapítottam meg, hogy a reggeli esőtől áztatott járdát felszárította a kellemesen fújdogáló, bár kicsit hideg szél.

Így nem telt bele több, mint öt percembe, már át is léptem Yoko munkahelyének a küszöbét.

stop the rain •Where stories live. Discover now