Az ember tragédiája másképp

Untitled Part 1

Ádám 14 éves, édesanyjával és Lénával élnek egy kis lakásban. Léna anyja ápolónője.

- Ádám! Gyere ide azonnal! – kiabált az anya.

A nappaliban ült a fotelban. A fotelen ott volt Ádám táskája, amibe belenézett és egy nem várt dolgot talált benne.

- Igen anya? – jött be a szobába Ádám.

- Ádám, magyarázd meg, ez mégis mi?! – kérdezte ingerülten az anya. A kezében egy lapot tartott. Az Ádám irodalom dolgozata volt.

Ádám nagyot nyelt. Azt a dolgozatot nem akarta megmutatni anyjának. Előre tudta, hogy dühös lesz miatta.

- Két hiba?! Nem azt mondtam, hogy tanulj meg mindent szóról szóra?! Hányszor mondtam, hogy nézd át többször az anyagot?! Hányszor?! – kiabált egyre hangosabban az anya. – Hogy lehetsz ennyire üresfejű fiam? Nem csodálom, hogy az apád sem akart téged! Egy ilyen semmirekelő gyereket... Szégyent hozol csak az emberre! – sorolta a sérelmeket.

Ádám csenden hallgatta anyja szavait. Nem mondott semmit, csak hallgatott. Miután anyja befejezte mondandóját csendben kisétált a szobából.

- Asszonyom, kérem. – szólalt meg Léna, aki mindvégig az anya mellett állt. – Nem túlzás ez egy kicsit? Még csak egy gyerek. Előfordul, hogy hibázik, majd tanul belőle. – mondta.

- Nem érted Léna? Most kell tanulnia a hibáiból. Muszáj tanulnia, vagy később nem lesz belőle senki, csak egy haszontalan ember, akire nincs szükség. – mondta az anya.

Ádám elment a parkba Lucifer társaságával.

- Nem értem. Miért nem értékeli senki sem az igyekezetem? Én csak meg akarok felelni anyámnak. Miért nem képes elfogadni engem? – kérdezte Ádám Lucifertől, miközben leültek egy padra.

- A te hibád, hogy nem tudsz megfelelni az elvárásoknak. – mondta unottan Lucifer. – Nehogy azt hidd, hogy neked a legrosszabb ezen a világon. Nézd csak azt a lányt. – mutatott egy lányra, aki egyedül olvasott egy másik padon. – A szülei bántalmazzák, az iskolában zaklatják, mégsem panaszkodik soha. Nem úgy, mint te.

Ádám ránézett a lányra. Arca megviselt volt, karján zöld-lila foltok voltak. Ennek ellenére nyugodtan olvasott egyedül, mit sem törődve semmivel. Arcán nem lehetett látni sem haragott, sem fájdalmat. Nyugodt volt és olvasott. A szülei nem foglalkoztak vele, nem érdekelték mi van vele. Ha éppen ott volt a közelükben, rajta vezeték le a feszültséget. A lány már beletörődött a sorsába. Áldozatok mindig vannak, és mindig kell, hogy legyenek.

- Értem, mire gondolsz. – szólalt meg Ádám. – Ezentúl jobban fogok igyekezni. – mondta határozottan és elhagyták a parkot.

A következő napokban Ádám mindent megtett, hogy teljesítménye kitűnő legyen. Rengeteget tanult, bővítette tudását, amíg el nem érte a várt eredményt. Nem vette észre eközben anyja egyre romlandó állapotát. Az anya csak figyelte gyermekét. Bizakodva nézte, ahogy fia egyre többet tanul és tanul.

Azonban Ádám osztálytársai elkezdtek irigykedni. Nem tetszett nekik, hogy Ádám tehetségesebbnek bizonyult, mint ők és a teljesítményei is kiemelkedőbbek voltak. Meg sem tudták közelíteni. Ezért elkezdték piszkálni. Mindenfélét vágtak a fejéhez, de Ádám nem törődött velük. Dobáltak rá undorító dolgokat, kigáncsolták, de ezzel sem törődött. Elküldte őket.

Egyszer aztán tanítás után észrevette, hogy a fiúk, akik mindig piszkálták a iskola mögé mentek. Rossz előérzete volt, így követte őket. Amit ott látott, felbőszítette. Egy lánnyal erőszakoskodtak. Az a lány volt, akit a parkban látott.